A miniszterelnök bezzegállamainak fő ismérve, hogy a vezetők stabilan rámarkolnak a hatalomra.
- Az illiberális állami vezető kormányzati vezérelvét a 2009-es kötcsei beszéd rögzítette.
- Orbán újra Somogyban vizionál.
„A Kádár-rendszernek 2014-ben meg kell adni a kegyelemdöfést. Ezért sorsdöntő a posztkommunizmus megroggyantása”, írta a miniszterelnök kötcsei beszédein rendre csápoló Stefka István (lásd még: a Magyar Hírlap frissiben menesztett főszerkesztője).
És Orbán az idén tényleg döfött is egy jól irányzottat, amikor Tusnádfürdőn meghirdette az illiberális állam eljövetelét. (A stefkai és az orbáni értelmezésben a posztkommunizmus és a liberalizmus egybecsúszik, és a demokrácia szitokszinonímájaként szerepel.) Pontosabban a liberális államot temető kormányfő nem is döfött, pusztán mélyebbre nyomta a kést – a pengét ugyanis öt évvel ezelőtt verte bele a magyar demokrácia torkába. Szintén Kötcsén.
Most szombaton újra a somogyi kis faluba gyűlik, aki számít a jobboldalon, és Orbán új víziót hirdethet, miután az előző ötéves tervet letudta. Emlékeztetőül: 2009-ben dobta be a miniszterelnök a centrális erőtér tervét – és mára bizony megvalósult a funkcionális egypártrendszer. Igaz, ezt a jobboldal ideológusai és publicistái azzal indokolják, hogy a béna balos formációk képtelenek érdemi alternatívát felmutatni, így „alig akad olyan vasutas, professzor, volt kohómérnök, korábbi pártfunkci, besúgó, mérnök, tanár és offshore-lovag, aki ne a Fidesz környékén akarna érvényesülni – már ha egyáltalán érvényesülni akar a közéletben, a gazdaságban, illetve ezek fehér vagy szürke határvidékein”. (Utóbbi idézetet a Heti Válasz tette nyomtatásba.)
A funkcionális egypártrendszer (melynek élén a pártot, így az országgyűlési frakciót és a kormányt egyaránt kézben tartó pártelnök áll) pedig nem más, mint az illiberális demokrácia gyakorlati megvalósulása.
Nem véletlen, magyarázta írásaiban Lakner Zoltán, hogy 2010 óta a kötcsei beszéd-vízió elemeiben élünk, ez adja a kormányzás gerincét. A politológus szerint az alapvető különbség annyi, hogy Orbán most nem bújt finomkodó kifejezések (például centrális erőtér) mögé, hanem bevállalta az illiberális államot, aminek „fordítása” a választásos önkényuralom. Így a tusnádfürdői szónoklat a 2009-es kötcsei beszéd folytatásaként fogható fel.
Márpedig utóbbi egy kormányzati ars poetica volt, ennek fényében valószínűsíthető, hogy Orbán a 2014–2018-as ciklus vezérelvét vázolta fel. A kérdés, hogy Tusnádfürdőt miképp árnyalja a tegnap, szokás szerint zárt körben elmondott kötcsei beszéd.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy kormányon Orbán mindig valaki/valami ellenében határozta meg magát. 2010-ben még a belső ellenség volt soron – a költségvetést féltette a rebellis frakciótagoktól. 2011-ben az államadósság ellen hirdetett harcot, 2012-ben az IMF-től ígérte megvédeni a magyarokat, 2013-ban pedig a multikat fenyítő rezsiharcot harangozta be.
Maradtak még ellenségek? A baloldal persze adott, de per pillanat inkább pofozóbábunak alkalmas, így továbbra is az EU marad a főmumus. Ám az illiberális államról szóló őszinte szavak is jelzik, hogy ettől a két tényezőtől cseppet sem tart Orbán. Ám ha nincs ellenségkép, akkor vízió szükséges.
A miniszterelnök által felmagasztalt államokat (például Kína, Oroszország, Törökország) nem gazdasági sikereik határozzák meg, hanem politikai berendezkedésük: a közös az bennük, hogy a hatalmat egyikben sem szokás átadni.
Az előzetes várakozások szerint az illiberális demokráciáról vallott nézeteit magyarázta tovább értelmiségi hívei előtt Orbán Viktor miniszterelnök a tegnapi, immár 13. kötcsei pikniken. A zárt kör maradt, miként a meghívottak köre is a régi, legfeljebb a rendezvényen otthont adó kúria körül terjengő csatornaszag volt új elem idén. Orbán kerülte az újságírókat, aki viszont a vendégek közül szóba állt velük, az nem zárta ki, hogy szóba kerülnek a Fideszen belüli ellentétek, ám Balog Zoltán miniszter szerint ezeknek nincs is akkora súlyuk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
