Nem érti Orbán Viktor a Zsidó Világkongresszus elnökét, és több tiszteletet és méltányosságot vár el a szervezet vezetőitől „fogyatkozó reménységgel”.

 

Ronald S. Lauder ezt megelőzően védelmébe vette a magyar kormány támadásai miatt Berlinbe költöző Soros-alapítványokat.

A magyar kormányfő azután írt levelet Laudernek, miután a kongresszus elnöke a Bild szerdai számában aggodalmát fejezte ki a Nyílt Társadalom Alapítvány Berlinbe költözése miatt. A Zsidó Világkongresszus elnöke szerint nem kell egyetérteni mindennel, amit Soros György csinál, ugyanakkor méltatlannak nevezte a bánásmódot egy olyan emberrel szemben, aki a kommunizmus bukása után sokat tett a demokrácia terjesztéséért a kelet-közép-európai országokban.

Orbán Viktor az MTI-hez eljuttatott levelében kiemelte, Soros Györgyöt „személyes felelősség terheli” az európai antiszemitizmus növekedéséért is, mert olyan személyeket is bejuttatott a migránsok között Európába, akiknek politikai és vallási nézetei megnövelték a zsidó közösségek veszélyeztetettségét. A kormányfő szerint politikájuk a zsidó-keresztény együttélés eszméjét is szolgálják, amelyben továbbra is töretlenül hisznek. „Ezért a Zsidó Világkongresszustól természetesen sem elismerést, sem köszönetet nem várunk. Elvárunk ellenben az óceán másik, biztonságosabb részén élő zsidó vezetőktől több éleslátást és együttérzést, a nyilvánosság elé tárt véleményükben több tényszerűséget, tiszteletet és méltányosságot” – írta levele végén Orbán Viktor.

A kormány három éve indított hadjárata után arról döntött a hazánkban 1984 óta működő Nyílt Társadalom Alapítványok vezetése, hogy Berlinbe helyezi tevékenységét. Csontos Csaba szóvivő jelezte, a Stop Soros! törvénycsomag és az egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezet miatt kényszerültek erre.

Címkék: zsidóság

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!