Két tüntetésen is tiltakoztak tegnap a kormány politikája ellen, bár a részvevők és a követelések között is sok volt az átfedés. Délelőtt a szakszervezetek kezdték, aztán az Egymillióan a magyar sajtószabadságért civil csoport folytatta. A szitáló köddel dacoló több ezer fagyoskodó több ügyben is kifejezte hangos nemtetszését, a gazdaságpolitikától a hajléktalanok kriminalizásáig. Ezekből az intézkedésekből egy rendszer áll össze, ami továbbra sem tetszik.

  <h1>Továbbra sem tetszik a rendszer</h1>-
  <h1>Két tüntetésen is tiltakoztak tegnap a kormány politikája ellen</h1>-

Továbbra sem tetszik a rendszer

- – Kép 1/2

Kiss Orsolya

Délután kettő órakor még nem okozott problémát a néhány tucat gyülekező közti szlalomozás a Milla demionstrációján. A rendőri készültség ennek ellenére jelentős volt. A demonstráció alkalmából felállított színpad elé akkor kezdett el gyűlni a tömeg, amikor a szakszervezeti tüntetésről a Képviselői Irodaház elé hangos örömujjongás kíséretében megérkeztek a Szolidaritási Mozgalom képviselői is.

Az első felszólaló a szervezők szóvivője, Szeles András volt. „Eljött az idő hogy kimondjuk: Tisztelt Képviselők! Leül­hetnek, egyes!” – kijelentését hangos tapssal, bekiabálásokkal nyugtázták az összegyűltek. A felszólalók sorát Kerék-Bárczy Szabolcs, a Szabadság és Reform intézet igazgatója nyitotta, aki hangsúlyozta, a demokrata közösség töredezettsége Orbán Viktorék malmára hajtja a vizet. „Ha nem kovácsolódunk egységes erővé, Orbánék húsz évig a nyakunkon maradnak” kijelentését hatalmas pfujolás, kiabálás követte. A demokraták nem lehetnek ellenzékben – mondta Kerék-Bárczy, akit a Hálózat a Tanszabadságért szervezet nevében felszólaló Nádori Lídia követte, aki elmondta: a köznevelési törvénytervezet – melynek szakmai, politikai és anyagi támogatottsága sincsen – egyedüli célja, hogy alattvalókat neveljen a jelenlegi hatalom számára. Bejelentette továbbá, hogy december 19-én, a Kossuth téren rendezik meg eddigi legnagyobb demonstrációjukat, azon a napon, amikor a „kétharmad gépezete megszavazza a Hoffmann–Orbán-féle szégyenletes köznevelési törvényt”. Hozzátette, amennyiben nem fogadják el a tervezetet, úgy örömünnepet járnak majd a Kossuth téren. A harmadikként fellépő Hajós András nagy derültséget kiváltó beszédében komolyabb vizekre is evezett, amikor kezdeményezte, kérjék meg levélben az IMF-et, hogy a kormánnyal való tárgyalásokat civil szervezetek képviselői is személyesen követhessék. A levélkampány hétfőn, a millások Facebook-oldalán indul. A zenész beszédét követően a Képviselői Irodaház ablakából Vágó Gábor LMP-s képviselő társaival egy „Gyuri már csomagol” feliratú plakátot helyezett ki.

Nagy ujjongást váltott ki Kopiás Attila Steve hajléktalanügyi aktivista szónoklata, aki a Kocsis Máté fideszes képviselő által keresztülvitt, hajléktalanokat kriminalizáló jogszabályokkal kapcsolatban fejtette ki véleményét. Azt mondta, még néhány hónapja sem gondolta volna, hogy egyszerű állampolgárok így ki fognak állni egy ügyért. Elismerte, amit Kocsis Máté mond, vagyis, hogy a hajléktalanellátás helyzete egyáltalán nem megoldott, de szerinte a kormány kétharmaddal bármit tehetett volna, ehelyett csak ártatlan embereket kriminalizált. A demonstráció zárásaként Szeles András arra buzdította a résztvevőket, aláírásukkal támogassák hét pontból álló követeléseiket, melyek között szerepel Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter felmentése. A résztvevők többsége örömmel írta alá a petíciót, ám néhányan megjegyezték: „Ki kéne egészíteni azzal, hogy Orbán is mondjon le!”

 

Diószegi-Horváth Nóra

A rettentő hideg ellenére jókedvűen kezdődött a Kockán az életed! elnevezésű szakszervezeti demonstráció szombat délelőtt.

A Parlament árnyékában tömörültek a csoportok, színes zászlókkal, rengeteg plakáttal és még több lelkesedéssel igyekeztek feltüzelni a hangulatot.

Akár retropartinak is vélhette bárki a megmozdulásának előkészületeit, gyülekezés közben ugyanis végig szóltak a régi jó slágerek, néhányan tétova tánclépésekkel is próbálkoztak, de lehet, hogy csak a lábujjaikat próbálták óvni a fagyos földtől.
A megbeszélt időben szép hosszú sorba fejlődött a többezres tömeg, és megindult a menet. Az emberek többsége – annak ellenére, hogy vállalta a fagyoskodást – nem sokat vár a demonstrációtól. Nem egy, nem két tüntetőtől hallottam, hogy reményeik vannak, de hinni nem hisznek a pozitív változásban. Ami pedig még ennél is ijesztőbb, sokan még a véleményüket sem voltak hajlandóak elmondani. „Igen, félünk” – válaszolta egy tüntető, a munkájukat, családjukat féltik. Egy pedagógus fogalmazta meg a legtömörebben, mit várnának a tüntetéstől: „Mindent!” És mire számítanak? „Semmire!”

Nem fogadták szívesen Gaskó Istvánt, a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökét, aki a tüntetés előtt mindössze egy nappal megegyezett Orbán Viktorral, és lefújta a tervezett útlezárásokat. „Volt pofája idejönni!” – kiabálta mellettem egy fiatal férfi, a többit inkább nem is idézem. Volt, aki aprót dobott elé, afféle júdáspénzt. Gaskónak nem csak az őt hazaküldeni vágyó tömeg hangját volt alkalma hallani, Tamás Gáspár Miklós izzó hangulatú beszédét így zárta: „Ha a szakszervezetet nem jól vezetik, hát váltsátok le a vezetőket!” Ő is, csakúgy, mint a többi felszólaló, a szakszervezetek összefogásában vélte megtalálni a változtatás lehetőségét. „Közjó helyett közrossz, ez a jelen. Rablás, és nem kormányzás! Az zajlik most!” – figyelmeztetett Gerő András történész.

Az MTA épületét fényképező turisták is együtt tapsoltak a tömeggel, és ha már nem tudták lefényképezni a ködbe burkolózó Lánchidat, inkább lefényképezték a tüntetőket, akik közül sokan a szakszervezeti tüntetésről egyenesen az Egymillióan a magyar sajtószabadságért demonstrációja felé vették az irányt.

 

A Milla hét pontja:

1. Követeljük Matolcsy György azonnali hatályú felmentését!

2. Követeljük egy hiteles és bizonyított pénzügyi és gazdasági szakemberekből álló állandó válságtanács felállítását!

3. Követeljük a gazdaságpolitikai irányítás átadását a válságtanácsnak!

4. Követeljük, hogy a gazdasági válsághelyzet rendeződéséig az Országgyűlés ne fogadjon el semmilyen a politikai/társadalmi berendezkedést lényegesen átalakító törvényt, így különösen a választási eljárásról szóló törvényt, a köznevelési törvényt, a bíróságokról szóló törvényt, a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központot létrehozó törvényt!

5. Követeljük az IMF-fel folytatott tárgyalások részleteinek és eredményének azonnali nyilvánosságra hozatalát, a nyilvánosság folyamatos tájékoztatását.

6. Követeljük az IMF-fel folytatott tárgyalások által érintett területek társadalmi, szakmai és civil szervezeteinek bevonását a magyar álláspont kialakításába!

7. Követeljük az őszinte, a helyzettel és a tényekkel szembe néző kommunikációt! Elég volt a kormányzati hazudozásból!

 

Az életet veszik el tőlük

Pénteken szállingózó hóban tüntettek a Parlament előtt a fogyatékkal élő gyermekek oktatási és emberi jogaiért. Lázár Jánosnak egy, a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványa ugyanis eltörölné a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek iskolai osztályaiban a minimális óraszámokra vonatkozó előírást. Azaz azt a heti 20 órát is elvenné tőlük, amire most lehetőségük van. Emellett egy külső szakmai bizottságra bízná minden gyerek fejleszthetőségének megítélését, amely alapján eldöntenék, hány órás foglalkozásra van szüksége. Tehát egy idegennek egy óra alatt kell eldöntenie, mennyit járhatnak ezek a gyerekek iskolába.

A demonstráción érintett szülők és szakértők hívták fel a figyelmet az indítvány képtelenségeire. Azokban a családokban ugyanis, ahol fogyatékkal élő gyermek is van, ha nem sikerül megoldani a napi, legalább néhány órás felügyeletet, az egyik szülő (leginkább az anya) munkaképtelenné válik. Ez pedig szükségszerűen lecsúszáshoz, elszegényedéshez vezet. Azaz az intézkedés nem csak az egyes gyerekeket, hanem egész családjukat büntetné. Ráadásul minden beteg, kisebb, vagy súlyosabb fogyatékkal élő gyermek korai, óvodai vagy iskolai oktatásban és fejlesztésben való részvétele nemcsak joga, hanem egyedüli életesélye is – figyelmeztettek a szakemberek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!