Örökös körforgás. - Ismét Görögország sorsáról tárgyaltak az uniós pénzügyminiszterek Rigában.

 
Varufakisz kissé visszavett a harcias stílusból - Forrás: Profimedia

Az elmúlt két hónapban szinte minden héten megírtuk, Athénnak gazdasági reformprogramot kell bemutatnia, hogy 7,2 milliárd eurót kapjon az uniós mentőcsomagból arra, hogy kifizesse az IMF-et és európai hitelezőit. A legutóbbi határidőt keddre tűzték ki, hogy a pénzügyminiszterek alaposan átnézhessék a javaslatokat, de ez nem történt meg.

A görög kormány továbbra is a jól ismert mantrát emlegette: a szociális kiadásokat nem csökkenthetik, a minimálbért emelni kell, és az adócsalók elleni hatékony fellépésből finanszírozzák. Janisz Varufakisz illetékes miniszter, aki ugyan az elmúlt időben visszavett korábbi harcias stílusából, sem mondhat mást Rigában.

Viszont Varufakisz kicsit nyugodtabban tárgyalhat kollégáival, mert azt már kitalálták, hogyan kerüljék el az államcsődöt május 1-jén. Az IMF-nek járó 1 milliárd eurót az önkormányzatok és állami kórházak költségvetésére szánt pénzből adják majd meg. Így júniusig fellélegezhetnek. Akkor viszont lejár a 240 milliárd eurós uniós kölcsön, és a Valutaalapnak is jár még 1,5 milliárd. De az is lehet, hogy ezt is átvészelik, hiszen nemrég Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is kijelentette, Görögország nem léphet ki az eurózónából.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!