Ha az uzsonnáról van szó, még mindig a párizsis szendvics az egyik kedvenc. Méghozzá hosszú évtizedek óta, a magyar uzsonnázók már az 1960-as évek óta harapják a vékonyra szelt szeletekkel borított kenyereket. Pedig a városi legenda szerint van benne minden, a malac orrától a farkáig. De mit számít mindez?
A legnépszerűbb felvágottunk egyértelműen a párizsi, évente körülbelül 30 ezer tonnát fogyasztunk belőle (beelőzi még a szintén méltán közkedvelt virslit is) – derült ki egy nagy húsipari cég piackutatásából.
Nem új keletű finomságról van szó: elődjét a francia konyhák háza táján kell keresni, méghozzá az 1900-as évek környékén, amikor fehérborssal ízesítették a főzés után pépesített bikahúst. Igazi ínyencség lehetett, amit az is bizonyít, hogy az akkoriban divatos hidegtálak kedvence hamar elterjedt egész Európában, de még azon is túl. Minden nemzetnek volt egy saját receptje.
Az egyik legnépszerűbb például az orosz variáció volt, amely 1936-ban kezdte meg hódító útját „doktorkolbász” néven, majd a II. világháború idején tömegek számára volt gyors és tápláló, emellett olcsó élelmiszer. Idehaza a párizsi virágkora talán a ’70-es, ’80-as évekre tehető, ám ma sincs olyan kihívó, amely le tudná taszítani a szendvicsfeltétek trónjáról.
És bár a Magyar Élelmiszerkönyvben arra nincs megkötés, hogy milyen húsból kell készülnie (még mindig leginkább a disznó- és a marhapárizsi a kedvenc), azt azért jó tudni, hogy az igazi párizsinak az előírás szerint legalább 55 milliméter átmérője kell, hogy legyen, és minimum 40 százalékban húsból kell állnia – abba pedig felesleges belegondolni, mi lehet a maradék…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
