A közösségi finanszírozás halálra ítélt kutatásokat is megmenthet.
- Az emberek űrkutatásra éppúgy hajlandók áldozni, mint a törpe mongúzokra.
- Legutóbb ősi timbuktui kéziratokat menekítettek meg az adakozók.

 
Ősi timbuktui kéziratok

Tudományos célokra nem csak Magyarországon nehéz anyagi forrásokat találni, tőlünk nyugatra is sok kutatás előrehaladását akadályozzák a financiális nehézségek. Nem véletlen, hogy szépen lassan a tudományos élet képviselői is megtalálják maguknak a közösségi finanszírozást mint lehetőséget.

A Kickstarter, a világ legnagyobb olyan internetes oldala, amelyen a különböző projektek megálmodói összekalapozhatják a pénzt céljuk megvalósítására, 2009 tavaszán indult el. Jelenleg 15 különböző kategóriában találhatók támogatható ügyek a művészettől a gasztronómiai programokon keresztül a technológiáig. Világszerte már összesen 3 milliárd font (1200 milliárd forint) a közösségi finanszírozással foglalkozó oldalak összforgalma, nem csoda, ha a tudománynak is új lökést adhat ez a fajta forrás.

A Kickstarteren gyűlt össze például a pénz a Lunar Mission One elnevezésű projektre, amelynek célja, hogy végre brit űrhajó is landolhasson a Holdon.

A személyzet nélküli jármű a Hold déli sarkvidékén száll majd le, hogy eddig feltáratlan területről szolgáltasson mintákat. Az űrkutatás iránt érdeklődők összesen 600 ezer fontot (több mint 240 millió forintot) dobtak össze az űrjárműre. Voltak már szinte halálra ítélt tudományos kutatások, amelyek a civil támogatásnak köszönhetik a létüket.

A sheffieldi egyetem professzora, Tim Birkhead 42 éve figyeli Walesben a Skomer-szigeten élő lumma madarak életmódját, amelyből a tengerek állapotára vonatkozóan is levon következtetéseket.

Tavaly az évente kevesebb mint 5 millió forintba kerülő kutatást nem támogatták tovább, és úgy nézett ki, a négy évtizedes megfigyelésnek vége szakad. Az interneten végül több mint egy évre elegendő pénz gyűlt össze a most 64 éves professzor ügyére. A lummákhoz hasonlóan a limpopoi törpe mongúzok szociális viselkedésének kutatását is az adakozókedvű természetkedvelők finanszírozzák, ebből az emberi nyelv evolúciójára vonatkozó következtetéseket fognak levonni a tudósok.

Máris megjelent az idei év első, közösségi finanszírozással kapcsolatos örömhíre, több mint ezren adakoztak ugyanis, hogy megmentsenek néhány százezer oldalnyi timbuktui kéziratot a középkorból. Amikor az al-Kaida betört Mali északi részére, az iratokat evakuálták Timbuktuból, és a fővárosba, Bamakóba szállították, ahol azonban az elrothadás fenyegette őket a magas páratartalom miatt. A több tízezer dolláros adománynak köszönhetően az értékes iratok már szakértői kezekben vannak. A dokumentumok megmentői a sikeren felbuzdulva most azon dolgoznak, hogyan tudnák a közösségi finanszírozást még inkább az afrikai kulturális ügyek szolgálatába állítani.

--------------------------

Időről időre egy-egy magyar ötlet is kitűnik a rengeteg támogatásért kalapozó projekt közül. Tavaly Gulyás Sára a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készített diplomamunkáját fejlesztette tovább és dobta fel a Kickstarterre, ahol végül 20 ezer dollár gyűlt össze a megvalósításra. Az iparművész Pikkpack elnevezésű cipőit a vásárló fűzheti össze és alakíthatja véglegessé a két milliméter vastagságú bivalybőr felsőrészből és a talpból, különböző színű fűzők segítségével. A legnagyobb érdeklődés mégis Csepella Olivér ötletét övezi, aki Nyugat+Zombik című képregénytervére kapott 3 millió forintot. A képregényben többek között Ady, Babits és Karinthy irtja majd az élőholtakat.

 

Jó célra is adhatunk
Bár a közösségi finanszírozás modellje eredetileg üzleti célokra jött létre, már hazánkban is több olyan oldal van, ahol számunkra fontos szociális, jótékony ügyeket támogathatunk. Az Adjukössze.hu oldalon például jelenleg 14 projektet lehet pártfogolni, van köztük leukémiás gyermekeket, zenei tehetségeket és a hajléktalanok fogorvosi ellátását dotáló felhívás is.

 

Rajongói támogatás
Az újfajta finanszírozási modell eredetileg többek között a kiadók kiküszöbölésére jött létre a különböző kulturális termékek esetében. Ez a zeneiparban a kisebb, ám annál stabilabb rajongói bázissal rendelkező zenekarok esetében be is vált. A legnagyobb rajongók sokszor előfinanszírozzák a bandák lemezeit. Furcsa módon a könyvkiadásra már sokkal kisebb hatással bírt a közösségi szponzoráció, elvétve találni ilyen projekteket a gyűjtőoldalakon.

 

Hűtőtáska az élen
A legtöbb pénz, nem kevesebb mint 13 millió dollár a Coolest Cooler nevű eszközre gyűlt össze, ami tulajdonképpen egy kiszuperált hűtőtáska, belsejében jéggel, tetején egy turmixgéppel, oldalán vízálló hangszóróval, amely az okostelefonnal összekapcsolódva játssza le a zenéket. USB-csatlakozó, gumipók, műanyag evőeszközök és tányérok szintén az alapfelszereltség részei – ettől függetlenül meglepő, hogy éppen ezt az ötletet támogatták több mint 62 ezren. A második helyen a Pebble Technology okosórája áll, amely több mint 10 millió dollárt kapott még 2012-ben. A legadakozóbbak a számítógépes játékok szerelmesei, az első tízben több ilyen projekt is helyet foglal. De a sorozatok kedvelői is kitettek magukért, 5,5 millió dollárnál is több gyűlt össze annak érdekében, hogy egész estés film készülhessen a Veronica Mars nevű nyomozólány történetéből.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!