Nem az a meglepő, hogy eladták az OTP állami részvénypakettjét, hiszen aki megveszi az 5 százalékos csomagot, az legfeljebb ingyen lazacot eszegethet a részvényesek közgyűlésén, érdemi szava nem lesz. Ami viszont tényleg furcsa, az a kényszerlikvidálás – többmilliárdos buktával. Így a kérdés az: mi szorította ennyire a kormányt?

 
Fotó: Stiller Ákos, Europress / Getty Images

Csütörtökön megbénult az OTP-részvények piaca – felfüggesztették a pénzintézet papírjainak tőzsdei kereskedését. Ez önmagában nem hír a parketten. Mindig ez történik, ha fontosabb hírt jelentenek be. Most azért függesztették fel az OTP-t, mert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő aukción értékesítette az állam 14 millió darab pénzintézeti részvényét – 75 milliárd forintért.

Miután a papírokat 5322 forintos átlagáron adták el, miközben előző nap még 5670 forintért keltek el a parketten, az „eladói nyomás” így is, úgy is kicsapta volna a biztosítékot a tőzsdén. Indokolt volt tehát a felfüggesztés. Csakhogy a magyar állam a pakett likvidálásával körülbelül 5 milliárd forintot bukott az ügyleten – ahhoz képest, mintha apránként építette volna le a tulajdonrészét.

Mi következik abból, hogy „állambácsi” kivonult a legnagyobb magyar lakossági bankból? A pénzintézet és a bankrendszer szempontjából semmi. Egyrészt a magyar bankrendszerben az állami tulajdonlás aránya így is 50 százalék fölött maradt. Másrészt az OTP már rég nem a „mi állami bankunk” – a remegő kezű kisrészvényesek és az 5 százalék alatti, nem nevesített befektetők eddig a pénzintézet 64 százalékát bírták, most részesedésük 69 százalék.

A magyar állam eddig sem rúghatott labdába az orosz Rahimkulov család (8,9 százalék) vagy épp a kereszttulajdonló MOL-osok (8,6) mellett. A menedzsment eddig is jól elvolt a „baráti kezek” szavazataival, nem szorult rá a kormányzati pacsira. Az OTP egy „regionális multi”, kiterjedt térségi leánybankhálózattal. Így egyelőre csak találgathatjuk, hogy mire kellett az államnak a pénz.

A jelek szerint nagyon sürgős volt a bevétel. Ha tippelni lehet, akkor az állam akkor szokott megválni „nem stratégiai jelentőségű” vagyontárgyaitól, amikor a költségvetésen nagyobb lyuk tátong az előre tervezettnél – a pluszpénzből pedig a hiányt fedezik.

Címkék: OTP Bank

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!