„Míg az utca embere biztosan tud három kortárs zenészt, írót vagy színészt említeni, addig az emberek 90 százaléka nem ismer ma élő, hazai építészt” – véli Zoboki Gábor. Az Ybl-díjas építész (a Müpa tervezője) szerint az építészet egyszerűen nincs benne a kulturális erőtérben. Nem egyértelmű, hogy az építészet művészet vagy mérnöki munka, hiszen művelője egyrészt kreatív és innovatív ötletelő, másrészt épületszerkezeti problémákat old meg, teljes épületgépészeti rendszereket tervez – azaz polihisztornak kell lennie.

Amíg a feladat összetettségével az átlagember nincs tisztában, addig nem lehet építészeti kultúráról beszélni. „De azt sem lehet elvárni, hogy egy kívülálló megértse, mi a látvány és a megvalósult épület közötti különbség” – vallja az ismert építész, aki jelenleg a (tervek szerint) 23 milliárd forintból megújuló Operaház rekonstrukciós tervein és a várbeli Karmelita Kolostor felújításán is dolgozik.


Első változat

Jónevű kollégája, Vadász Bence szerint ma nem rémesebb a helyzet, mint eddig bármikor. (Ő egyébként annak a Vadász és Társai Építőművész Kft. vezető tervezője, amelyik az Országgyűlés Hivatalának Irodaházát az UVATERV Zrt.-vel közös konzorciumban tervezi.) Az Ybl- és Pro Architectura-díjas Vadász Bence arra figyelmeztet: az építész nem csupán művész, alkalmazott is, aki szolgáltatást nyújt – ezért kompromisszumkészen tudomásul kell vennie a megrendelő esetleg változó igényeit. A változtatás persze nem törvényszerű, de a lehetősége minden projektben benne van, hiszen a nagy munkák megvalósulását rengeteg dolog befolyásolhatja: például a szakhatóságok is kérhetnek kisebb-nagyobb, alapvetően funkcionális változtatásokat, az építtető igényei is pontosodhatnak, és megjelenhetnek az épület majdani üzemeltetőjének szempontjai. Vadász Bence szerint pedig szinte nincs is olyan munka, amely pontosan az eredeti tervek szerint valósul meg, és sokszor kell kompromisszumot kötni. Néha azonban még az is előfordul, hogy a kényszer kifejezetten jobb megoldást szül.

Budapest volt főépítésze és főpolgármester- helyettese, Schneller István építész, urbanista „megrendelői oldalról” tapasztalhatta meg, milyen az, amikor a körülmények miatt alakul át az eredeti terv. Például a Fővárosi Levéltár nyertes pályázata már megvolt, amikor kiderült, hogy nincs elég pénz a teljes programra, így a tervezett épület kétharmadát lehetett csak felhúzni. Az építészek – Budai Építészműhely, Koris János DLA és Németh Tamás – kompromisszumkészségén múlt, miszerint sikerült úgy áttervezni az épületet, hogy az alapkoncepció nem sérült és 2004-ben átadhatták a levéltárnak az új tömböt.


Káprázatos tünemény

„A nagy zöldmezős állami beruházásokra tervpályázatot írnak ki, de az nem köztudott, hogy egy tervpályázatnak nem feltétlenül az a célja, hogy valaki megnyerje az adott munkát, hanem azt, hogy a kliens, ez esetben az állam, tájékozódjon, mire képes az építésztársadalom az ügyben, egyben lehetőséget biztosítson az építészek számára arra, hogy különleges kutatásokban merülhessenek el” – véli Zoboki Gábor. Ideális esetben egy hangversenyterem építésekor mielőtt valaki látványterveket készítene, körberepüli Európát és Amerikát, megnéz húsz hangversenytermet és azok ismeretében kezd dolgozni. „Ehelyett az a jellemző, hogy azt mondja a döntéshozó, nagy középületet épít az ország, jön az építész, és villámgyorsan, a kormány előterjesztéshez igazítva elkészíti a vázlattervet” – magyarázza Zoboki Gábor.

Ekkor készül el – ahogy az építészek nevezik – a 6B-s terv, azaz a nagyon puha ceruzával rajzolt elképzelés (ami jelentősen változhat a részletes műszaki program megalkotása után). Aztán belépnek a látványtervezők. A kidolgozatlan koncepcióhoz készítenek reprezentatív marketinganyagot, amiből nem szakemberek (értsd: a döntéshozók) is megértik, miről van szó. Ebben a szakaszban nincs még négyzetméter, nincs költségvetés, nincs határidő. Egy év eltelik a költségvetéssel, szakértői véleményekkel, közbeszerzéssel – és újabb szempontok merülnek fel.

„Hogyan tudna Zoboki Gábor két hét alatt hangversenytermet tervezni, amikor száz év alatt egy ilyen épül az országban? Hogyan tudna egy építész egy ezerágyas szuperkórházat megtervezni, ha nem fogja a kezét egyfolytában ötven orvos? Adott egy építészeti ötlet, amit az építész saját tudásából merítve gondol ki, de a döntés előtt hiányzik az építéshez szükséges meghatározó információk zöme” – világít rá a problémára Zoboki Gábor.


Mikor kell átadni?

A pályázat kiírásának ugyanakkora munkának kellene lennie, mint a többi fázisnak – állítja Schneller István. „A jelentős középületeknek nagyon bonyolult a technológiája, és egy építészeti alkotás akkor lehet sikeres, ha a megbízó pontosan tudja, mit akar. Ezt nálunk általában meg szokták spórolni.

Kissé karikírozva: amikor egy politikus kitalálja, hogy szeretne egy operaházat építeni, elkezd számolgatni: mikor kellene ezt az operaházat átadni? Hát mindenképp a választások előtt. Ezért készít egy hálós ütemtervet: tervpályázat, építészeti engedélyezési terv, tender terv, kiviteli terv, megvalósítás, átadás. Hogy lehet ezt rövidíteni? A pályázati szakaszban.

Azaz a szakértői résznél. Teljesítménykényszer van, a legtöbb politikus, beleértve a demokratikus és nem demokratikus társadalmakat is, nyomot szeretne hagyni a történelemben és azt szeretné, ha a nevét egy »piramis« örökítené meg. Egy nagy objektum, amire azt lehet mondani, hogy ez az ő ciklusában épült” – vélekedik az építész.

Zoboki Gábor is úgy gondolja, hogy nagyon nem tesz jót az építészetnek a négyéves ciklusokban való gondolkodás. A Müpa öt évig épült, egy kórházhoz tíz esztendőre van szükség. Bécsben az egész város egészségügyi ellátásáról szóló koncepciót készítettek négy évig, az ötödikben hívtak néhány építészt, hogy elmondja a véleményét, és csak az utolsó három évben folyt építészeti tervezés. „De Nyugat-Európában sem alakul minden ideálisan, a francia építészet doyenje, Jean Nouvelle nem ment el a Párizsi Filharmónia épület megnyitójára, mert a tervekhez képest háromszoros költségvetésből készült épületben alig valósult meg valami abból, amit lerajzolt. A nemrég megnyílt hamburgi Elbphilharmonie pedig tízszeres költségvetésből, öt év csúszással készült el. Mindez azt mutatja, hogy világjelenség lett, hogy a gyors eredmény kényszere nem teszi lehetővé az előkészítést” – hoz nemzetközi példákat Zoboki Gábor.


Libikóka és mágia

A Müpa története nem tipikus, ugyanis egy nagyvonalú mecénás, Demján Sándor addig nem vágott bele a munkába, amíg Zoboki Gábor be nem járta a világot Torontótól Londonig, hogy információkat gyűjtsön a tervezéshez. Számtalan zenésszel és koncertteremépítővel beszélt, Bejrútban kereste fel Fischer Ádámot, hogy megtudja, mire van szükség ahhoz, hogy méltó módon lehessen Wagnert játszani az épületben.

És még így is menet közben derült ki, hogy szükség van egy orgonára, ami 600 millió forintba került.

Ezt a 600 milliót nyilvánvalóan az építési költségből kellett kigazdálkodni. Zoboki szívesebben áldozta be a Müpa homlokzatának építészeti képét annak érdekében, hogy a hangversenyteremben megépülhessen egy világszínvonalú orgona.

„A Müpa esetében szerencsés volt a háttér: a privát és az állami szféra összefogott. Azok a fajta »építészeti amputálások«, amik az állami szférában előfordulnak, magánprojektekben nem jellemzőek. Viszont ha egy alkotó meg akarja határozni a magyar zenei élet építészeti környezetét, olyan épület programját kell megírnia, ami a legmagasabb minőséget képviseli, ahol nem kell kétévente lecserélni a mosdókat. A privát szféra érdekrendszere más. A privát szféra nem épít hangversenytermet. Megépíti a házakat, majd 2-5 év múlva eladja, ha nem üzemelteti. A magánfejlesztőnek, -építtetőnek nem érdeke, hogy a legjobb kvalitást hozza” – hívja fel a figyelmet az ellentmondásra Zoboki.

Amíg az építész megkapja a megbízást, addig partner, majd beindul libikóka: akár ordítozásig fajuló viták kezdődnek, mert az építész szeretné a házát a „legmagasabb szinten” megépíteni. A Müpa építése közben Zoboki Gábor is volt nagyon nehéz helyzetben, amikor azt mondták: menjen odébb. „De egy életműházat mindenki végigcsinál. Ennek van egy mágiája” – enged bepillantást a realitáson túli világba Zoboki Gábor. Ebből is egyértelmű, hogy nagyban függ az építész személyétől és a változtatás jellegétől, ki hogyan „viseli” a megrendelés alakulását. Vadász Bence például az esztétikai, homlokzati változtatásokat fogadja el nehezen.


Egész más látvány

A Dagály Duna Aréna esetében „olyan mértékű volt a programmódosulás, hogy teljes áttervezést igényelt – nyilatkozta a múlt heti Heti Válaszban Ferencz Marcel, az épület tervezője, aki szerint a folyamat javára vált a feladatnak. A szakember február végén a Népszavának azt mondta: az első látványterv olyan volt, mint egy választási ígéret, megadott egy keretet, amit menet közben kellett tartalommal megtölteni. Az elkészült uszodát rengeteg bírálat érte, főleg azért, mert az első látványtervvel beszélő viszonyban sincs az átadott építmény.

„Az vitatkozzon, aki tervezett már három uszodát – reagált a bírálatokra a szakember a Népszavának. – Öt-hét évnek kell eltelnie ahhoz, hogy reális véleményt lehessen mondani egy épületről. Ez egy mű, ami mellett el kell időzni.”

Schneller István szerint a Dagály Duna Aréna épülete számos kompromisszum eredménye. Váratlan volt, hogy nem pályázaton választották ki Ferencz Marcel építészt. Az értő szemek pedig már az első látványtervről is látták, hogy kicsit oda van kenve. De nem blöff volt, hanem az építész akkori ismeretei alapján készült terv. Közben különböző problémák merültek fel, egy csatorna, amit nem lehet kiváltani, a FINA előírásai és főként az eredetihez képest négy évvel előrehozott dátum. Hiszen először a 2021-es világbajnokságra pályázott Budapest, majd Mexikó visszalépése után jelentkezett 2017-re.

„Ilyenkor katasztrófa van, mert a kitűzött véghatáridőre el kell készülni, amihez lóhalálában kell rendezési terveket módosítani, hatósági engedélyeket beszerezni stb.” – érzékelteti a helyzetet Schneller István. Valószínűleg megérkezett a direktíva is arról, hogy bele kell férni az eredeti költségvetésbe.

Spórolni pedig a homlokzaton lehet: biztosan kell az a nagy hullám? Ez az a kérdés, amellyel sérülni kezd az eredeti koncepció, a változtatás vállalásáról pedig az építésznek kell döntést hoznia.

Zoboki Gábor szerint a mostani, Ferencz Marcel által újratervezett Duna Aréna sokkal szofisztikáltabb lett, és a finomabb hullámzás érdekesebb szellemi tartalmat hordoz, mint a korábbi látványterveken bemutatott nagyvonalú építészeti gesztus.


Régi szimbólumok

Minden korszak épületei tükröt tartanak az adott társadalomról – vallja Schneller István. Sokan szeretnék, ha Budapestnek is lenne egy modern, 21. századi ikonikus épülete. Schneller István szerint erre három jó helyszín és lehetőség volt, az első a Nemzeti Színház, a második a Müpa és a harmadik a Dagály Duna Aréna.

„A Nemzeti Színház – építészeti szempontból – úgy katasztrófa, ahogy van. A Müpa belül nagyon szép, nagystílű, de miután belepréselték a Ludwig Múzeumot, nem fért el jól egy ekkora telken, így hiába akartunk a bilbaói Guggenheim Múzeumhoz, vagy a sydney-i operaházhoz mérhető kortárs építészeti szenzációt, sajnos nem lett az. Ahogy a Dagály Duna Aréna sem. Ezek az épületek nem lettek Budapest új szimbólumai, marad a Lánchíd, a Parlament vagy a Bazilika, és ez talán nem is baj” – véli Schneller István, aki szerint jó lenne, ha sikerülne egy szinte időtlenségbe költöző épületet megvalósítani, de nem kell erőlködni, hogy egy extravagáns épület épüljön Budapesten.

„Urbanistaként azt vallom, hogy nem az épületek az igazán fontosak, hanem az épületek között kialakuló tér, a közterek, parkok, és ha azok minőségiek, akkor jól érzik magukat az emberek.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!