A világ borzalmas – legalábbis alig akad olyan sajtófotó, ami ne ezt sulykolná, ne akarna meghökkenteni, vagy egyszerűen csak azzal hatni, hogy kendőzetlen őszinteséggel megmutatja a valóság egy-egy kimerevített pillanatát. Az idén, éppen június 4-én 100 éves (külön fotót 75 esztendeje díjaznak) Pulitzer-díj évszázadnyi történetében is csak nagy nehezen találni olyan fotográfiát, amely ne valamilyen sokkoló szituációt ábrázolna. Vigyázat, a következő képsorok a nyugalom megzavarására alkalmasak!
A Pulitzer-díj az egyik legrangosabb amerikai szakmai kitüntetés, melyben a nyomtatott és online újságírásban, valamint az irodalomban, zenében, és egyéb művészeti ágakban elismerésre méltó alkotók részesülnek évről évre. A makói születésű amerikai újságíró, Joseph Pulitzer hagyatékából létrehozott kitüntetést a Columbia Egyetem újságírói kara adja ki 1917. óta. Az elismerés mellett oklevéllel és pénzjutalommal (10 000 dollár) is gazdagabbak lesznek.
Sztrájkolók lázadása – 1942
Az első, csak fotográfiáért, nem pedig képes riportért járó Pulitzer-díjat az amerikai Milton Brooks nyerte 1942-ben, egy a detroiti Ford Motornál kirobbanó munkáslázadás megörökítéséért. Állítólag ez volt az első, még szervezetlen sztrájk a Ford Motor történetében – egy kirúgott munkás melletti szimpátiatüntetésből alakult át a békés megmozdulás „üsd, ahol éred!” típusú tömegverekedéssé. Brooks hivatalból kivezényelve vett részt az eseményen, mindenhová őt küldték, ahol kiszámíthatatlan történések voltak várhatók: „One shot”, azaz egylövésű Miltonnak nevezték, mert az akkoriban még vázzal bíbelődő riporterek között igazi reformernek számított hat másodperces exponálású apparátusával, melyet a zakója alá rejtett, és így könnyedén együtt tudott mozogni a tömeggel. Akár egy mai fotóriporter. 
Napalmlány – 1972
1972-ben megrázó fotó járta be a világot: a kilencéves vietnami kislány, Kim Phuc a fájdalomtól eltorzult arccal, többedmagával, meztelenül rohan egy napalmtámadás elől, hogy mentse az életét. Miközben megpróbált elmenekülni, szörnyű égési sérüléseket szenvedett. Nick Ut – csupán 16 éves volt, amikor a vietnami háborút dokumentálni kezdte az Associated Press (AP) számára – éppen 45 éve, június 8-án készült képe a 20. század egyik legismertebb fotója lett, de mivel gyakran vágva jelenik meg, sokan nem tudják, hogy a napalm elől menekülők mellett, a kép jobb szélén Ut az azóta fényképészlegendává érett David Burnettet is megörökítette. Nick a súlyosan megégett gyerekeket autójával azonnal kórházba vitte, ahol követelte, hogy az orvosok segítsenek rajtuk – a fáma szerint az akkor meztelenül rohanó kislánnyal ma is rendszeres, baráti kapcsolatot ápol. 
A keselyű és a kislány – 1994
1993-ban egy akkor kevéssé ismert dél-afrikai fotóriporter, Kevin Carter egy évvel később Pulitzer-díjat nyert alkotása rázta meg a világot. A megrendítő fotó egy az éhezéstől végletesen legyengült kislányt ábrázol, mellette egy keselyű a halálát várja. Carter egy élelmiszer-szállítmány kíséretében utazott az ENSZ repülőjén a szudáni Ayod faluba. A falu közelében egy csontsovány kisgyermekre bukkant, aki épp az ételsegélyközponthoz tartott. A lány útközben összekuporodott, hogy erőt gyűjtsön, ekkor szállt le a dögkeselyű nem messze tőle. A beszámolók szerint Carter 20 percet várt a helyszínen a jól megkomponált fotó reményében, de a madár végül nem tárta szét a szárnyait. A kép a megjelenés után hatalmas felháborodást keltett, Cartert sokan támadták kegyetlen hozzáállása miatt – nem sokkal később a támadások miatt a fotóriporter öngyilkos lett. 
A dicsőség zászlaja – 1945
Ha máshonnan nem, Clint Eastwood legendás filmeposzából biztosan mindenki ismeri azt a pillanatképet, amelyen amerikai katonák kitűzik a csillagos lobogót Ivo Dzsimán – ez volt az első alkalom, hogy amerikai zászlót állítottak fel japán földön. A kép történetéhez hozzátartozik, hogy kettő van belőle: az eredetit élesben fotózta a Leatherneck Magazine fotósa, Lewis Lovery őrmester. Mivel azonban az ad hoc kitűzött lobogó mindössze 130x70 cm-es volt, ráadásul csak egy vascsövön lengedezett, a dicsőség mértékéhez mérten később nagyobb és szebb zászlóval meg kellett ismételni az akciót. Joe Rosenthal, az Associated Press (AP) tudósítójának azóta ikonikussá vált fotóján hat tengerészgyalogos állítja fel a zászlórudat – közülük hárman még aznap életüket vesztették, emelve Rosenthal fotójának értékét, melyet 1945-ben Pulitzer-díjjal jutalmaztak. A kép alapján készült Felix de Weldon híressé vált szobra is, a Tengerészgyalogosok emlékműve. 
Kivégzőosztag Iránban – 1980
1980-van, a Pulitzer-díj történetében először, és azóta is egyetlen alkalommal, olyan fotográfiát díjaztak, amelynek alkotója ismeretlen volt. Az iráni Ettela’atban megjelent, kivégzést ábrázoló kép fotósának kilétét akkor biztonsági okokból tartotta titokban a lap, csak aztán, ahogy teltek az évek, más Pulitzer-díjasokra terelődött a figyelem, és az anonim szerző kilétére 27 évig nem derült fény. Csak 2005-ben kezdett nyomozni utána Joshua Prager, a Wall Street Journal fotóriportere, aki meg is találta az akkor már 59 éves Jahangir Razmit, akinek fogalma sem volt róla, hogy a képét közel 30 évvel korábban ilyen rangos kitüntetésben részesítették. Az iráni fényképész 2006-ban hivatalosan is megkapta a díjat és a vele járó, megnövekedett összegű pénzjutalmat – feleségével együtt életében először utazott az USA-ba a díjátadóra. 
Jelcin táncol – 1997
Egy rockkoncerten, a választási kampány kellős közepén kapta lencsevégre Alexander Zemlianicsenko, az AP fotóriportere a rendkívüli exhibicionizmusáról híres, táncoló orosz elnököt, melyért 1997-ben, már a győzelem tudatában Pulitzer-díjat érdemelt a fotós. Jelcin egyébként egy a kampány során kiadott reklámanyagban, egy önmagával készített interjúban maga is vallott, sok egyéb mellett, a táncszeretetéről: – „Igaz-e hogy alkoholista vagyok?” – „Ha igennel válaszolnék, az nem lenne igaz, ha viszont nemet mondok, az sem lenne igazán meggyőző. Különben sem hinné el nekem senki, és azt mondanák: milyen orosz vagy te, Borisz Nyikolajevics, ha még inni sem tudsz! Vagyis a legjobb, ha azt mondom: nem vagyok alkoholista, de jól tudok inni, és olyankor legtöbbször táncra perdülök.” 
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!