„A GRU legfeljebb ahhoz ért, hogy összeszámolja a tankokat” – summázta véleményét az orosz katonai hírszerzés munkájáról egy nemzetbiztonsági szakértő 2003-ban. Bő tíz évvel később a Felderítő Főcsoportfőnökség (Glavnoje Razvedivatyelnoje Upravlenyije, GRU) emberei erősen rácáfoltak erre a Krímben és Kelet- Ukrajnában.
Az orosz ügyek igen jó ismerője, Mark Galeotti, a New York-i Egyetem professzorának a tekintélyes Foreign Policy amerikai külpolitikai magazinban megjelent elemzése veszélyes jövőt ígér.
A katonai és polgári titkosszolgálatok már a szovjet időkben is vetélkedtek egymással. A KGB és a GRU is foglalkozott külföldi hírszerzéssel, de a Felderítő Főcsoportfőnökség munkatársai mindig is függetlenül dolgozhattak a külképviseleteken.
A Szovjetunió felbomlásával párhuzamosan a KGB-t átszervezték, utódja, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) belbiztonsági és kémelhárító szervvé alakult, míg a GRU továbbra is Oroszország legnagyobb külföldi titkosszolgálata maradt. Tisztjeit külön akadémián képezték, és különleges katonai elit alakulatát, a Spetsnazt „műfajában” a világ legkeményebbjének tartották.
A 2000-es évektől az egykori FSZB-tisztből orosz elnökké emelkedett Vlagyimir Putyin elkezdte nyirbálni a GRU-t. Egykori kollégáinak engedélyezte, hogy külföldön is műveleteket végezzenek, míg a Felderítő Főcsoportfőnökség munkáját a „közel-külföldre”, vagyis az egykori szovjet utódállamokra) és olyan ügyekre korlátozta, ahol nem finom hírszerzési technikákat, hanem inkább nyers erőszakot kell alkalmazni.
Putyin csökkenteni kezdte a katonai hírszerzés költségvetését is, míg a rivális szervezetét folyamatosan növelte. A vezetők nagy részét leváltották vagy nyugdíjazták, a követségi fedéssel dolgozó tisztek nagy részét elküldték, és a spetsnazosokat is elkezdték hagyományos katonai parancsnokság alá vonni. Ekkor jött az ukrán válság, ami mindent megváltoztatott.
A közel-külföldi piszkos munkákra kárhoztatott GRU hirtelen az események kulcsszereplője lett, hiszen csak őkrendelkeztek megfelelő információval a térségről, melynek segítségével Moszkva kidolgozhatta a csendes hatalomátvétel tervét a Krímben és a forradalomszítás taktikáját Kelet-Ukrajnában. De a szervezet nemcsak hírt szerzett, hanem tevékenyen részt is vett az események alakításában.
Az állig felfegyverzett, mindenféle jelzés nélküli, „rejtélyes kis zöld emberek”, akik olyan gyorsan és csendben bevették a stratégiai pontokat a Krímben, történetesen egykori vagy még aktív spetsnazosok voltak. A szeparatista Donyecki Népköztársaság védelmi miniszteréről, Igor Sztrelkovról is kiderült, hogy a valódi neve Igor Girkin, és az orosz katonai hírszerzéssel áll szoros kapcsolatban.
Aztán az is nyilvánvalóvá vált, hogy az Oroszországból érkező „forradalmi turisták” sem maguktól jöttek, hanem a Felderítő Főcsoportfőnökség munkatársai szervezték meg az utazásukat és a fegyverutánpótlást.
Majd májusban megjelent az önkéntes „Vosztok” Zászlóalj is, melyet a GRU a csecsenföldi háborúban toborzott azért, hogy a dzsihádistákat elűzze a csecsen harcosok közül. A csapatot Grúziában is bevetették 2008 augusztusában, de a Moszkva-barát zászlóalj elég rosszul szerepelt, ami akkor nagy csapás volt a katonai hírszerzés tekintélyére. Az ukrán harcokkal azonban a Vosztok ideje is újra eljött. A GRU pedig Putyin titkos fegyveréré vált: a hagyományos katonai értelemben erősebb nyugati hatalmak tehetetlenek a kémek megosztó taktikájával szemben. Ez egyben előrevetíti az újfajta háborút, amelyet kémek, kommandósok, hackerek, rászedettek és zsoldosok vívnak, mondjuk az orosz „közel-külföldön”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
