A rákos betegeket is elérték a megszorítások. Egy minisztériumi rendelet szerint a jövőben csak három kemoterápiás kezelés adható a rákbetegeknek. Vagyis ezentúl „nem kódolhatóak” – azaz a társadalombiztosítás által már nem finanszírozhatóak – azok a daganatos betegeket megillető, korábban rutinszerűen nyújtott negyedik-ötödik kemoterápiás kezelések, amelyek vagy az onkológiai műtétet készítették elő vagy a már megműtött beteg további gyógykezelését szolgálták.

 
Kállai Márton felvétele

Magyarországon évente 30-34 ezren halnak meg rosszindulatú daganat következtében, s évente közel 80 ezer az újonnan megbetegedettek száma, a kór egyre fiatalabbakat is érint. Hazánkban a daganat tekinthető második leggyakoribb haláloknak, tüdőrákban sajnos világelsők vagyunk. Ezért is furcsállják a betegszervezetek azt, hogy úgy tűnik: ezentúl kevesebb kezelés – mindössze három – jár a betegeknek. Úgy érzik: leírják őket, pedig egy gyógyult vagy gyógyulóban lévő rákbeteg ugyanúgy hasznos tagja tud lenni a társadalomnak, mint bárki más. Dr. Vasváry Artúrné egykori rákbeteg, az egyik betegszervezet korábbi elnöke – őt 1986-ban műtötték, s nem kemo- hanem sugárterápiás kezelést kapott – szerint a már az első-második kemoterápia javít a beteg állapotán, visszaszorítva a kórt. Persze előfordul, hogy nem: ilyenkor nem is maga a beteg ragaszkodik a további infúziókhoz, hanem a hozzátartozói erőszakolják ki sokszor a kezelés folytatását.

Egy általunk megkérdezett onkológus szakorvos – maga is túlesett már daganatos betegségen – szerint ma már molekulárisan, egyénre szabottan tudják a betegeket kezelni. Amennyiben a daganat netán kiújul, s új kezelésre van szükség, azt szerinte az egészségügynek ugyanúgy kötelessége megadni a szakmai protokoll alapján, mint az első sorozatokat. 

Tehát ő másként számol: a kiújulást követően szerinte újra kell indítani a kezeléseket, amennyiben ez nem így történne, a lelkiismeretes orvos adott esetben szabálytalan kódolásra kényszerülne betegei érdekében, vagyis úgy követne el törvénysértést, hogy közben ragaszkodik hippokratészi esküjéhez. A két évtizede praktizáló klinikai szakorvos szerint ezen a területen sem szabadna íróasztal mellől fűnyíróelv szerint gondolkodni, pláne nem dönteni – adott esetben életről-halálról –, mert betegség- és betegtípusa válogatja, hogy kinek/mire mi az elegendő terápiás mennyiség.

Dr. Simon Tamás nyugalmazott egyetemi tanár, gyermekorvos – a társadalom-orvostan és egészségügyi etika területén is több évtizedes tapasztalattal bírva – két éve vállalta el a Magyar Rákellenes Liga elnöki tisztét. Tudomása szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) onkológiai bizottságában kiváló orvosokat is találni, így a döntés után az új terápiás rendeletet úgy értelmezi, hogy annak pusztán megtakarítási okai vannak. Azaz ismét a gazdasági tárca tapos egyet az egészségügyön – merő anyagi megfontolásokból.

Tény, hogy a gyógyszertámogatások jelentős hányadát teszik ki a legkorszerűbb biológiai rákgyógyszerek, ezekért a beteg esetenként 300-600 Ft díjat térít meg, a támogatás pedig olykor akár 5-6 számjegyű. Európai átlagban az egyes országok 150-200 eurót költenek a rákbetegek gyógyítására fejenként. Ha­­zánk­ban ez az összeg alig 60 eurónyi. Arra a kérdésre, hogy ha a rákbeteg a harmadik kezelése után ragaszkodik a kemoterápia folytatásához, s közli, kifizeti annak az árat, akkor megkaphatja-e a további kezeléseket, a professzor nem tudott válaszolni. Szerinte elképzelhető, hogy az OEP-nél majd tudnak rá felelni. – Nehéz tudomásul venni, belenyugodni pedig nem lehet, hogy mindig a betegeken csapódik le az állami „takarékosság” – fogalmazott a rákellenes liga elnöke. Tagságuk sok ezer túlélőt számlál, terveik szerint összefognak a szintén sokezres tagságú Rákbetegek Szövet­ségével, valamint több más, kicsi civil szervezettel, s együtt fogják a hangjukat hallatni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!