Záros határidőn belül elbocsáthatják azokat a rendőröket, akiket a 2006. őszi tüntetéseken való intézkedésük miatt jogerősen elmarasztaltak, és még ma is aktív szolgálati jogviszonyuk van – egyebek mellett ez derül ki a kormány összefoglalójából, amelyet a Balsai-jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozat alapján kellett elkészítenie.

 
Fotó: Beliczay László, MTI

A kabinet jelentésének – amelyet Pintér Sándor belügyminiszter terjesztett a parlament elé – tartalmaznia kellett többek között azt, hogy a 2006. szeptember 19. és 22. közötti, valamint a néhány nappal későbbi, október 23-i tömegdemonstrációkon „a védtelen és békés polgárokkal szemben törvénytelenül, egyben morálisan elfogadhatatlan módon” fellépő rendőrök felelősségre vonása érdekében milyen intézkedések történtek, hány rendőrrel szemben indult fegyelmi, illetve büntetőeljárás, és ezek milyen eredménnyel zárultak. A belügyminiszter tájékoztatása szerint fegyelmi eljárás 47 emberrel szemben indult, közülük hetet már jogerősen elmarasztaltak: négyen feddésben részesültek, egy rendőr megrovást kapott, egynek meghosszabbították a rendfokozati várakozási idejét, egynek pedig megszüntették a szolgálati viszonyát. Három rendőr esetében még nincs jogerős döntés. Büntetőeljárás 71 rendőrrel szemben folyt, közülük 13-at már jogerősen elítéltek: két embert letöltendő, kilencet felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a bíróság, kettőt pedig próbára bocsátott. A büntetőeljárás 15 rendőr esetében még folyamatban van. A többiek ügyében az igazságszolgáltatási szervek vagy megszüntették a nyomozást, vagy felmentő ítélet született. Pintér Sándor közlése szerint azok közül, akiket jogerősen elmarasztaltak, tízen rendelkeznek aktív szolgálati jogviszonnyal. Közülük egy rendőrnek a fegyelmi elbocsátása már folyamatban van, további kilencnek pedig „az eltávolítása záros határidőn belül megtörténhet”. A kormányjelentés szól a 2006. őszi események során ártatlanul sérelmet elszenvedettek kártérítésről is: eszerint 149 károsultnak összesen 270,5 millió forintot fizettek ki. A jelentésről szóló MTI-beszámoló nem szól azokról a rendőrökről, akik a randalírozók miatt sérültek meg.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!