„Rémes. És nehéz eldönteni, hogy karikatúra vagy sem” – ez volt Rényi András esztéta, művészettörténész első benyomása a Szabadság téri megszállási emlékműről, s hozzátette, logikusabb lett volna, ha megjelenik rajta a horogkereszt, de azt nem vállalták be a megrendelők.
Egy emlékmű művészi szempontja, aránya, léptéke, látványa a lényeg, mindez térrendezési kérdés is, ebből a szempontból nonszensz a megszállási emlékmű helyszíne: egy garázslejáró. Így Gábriel arkangyal előtt centiméterekkel autók járnak, ráadásul – a kordonokon kívül – egy hangos szökőkút sem engedi, hogy közel mehessen az érdeklődő a túlzott méretű alkotáshoz.
„Amíg az 1945-ben épített szovjet emlékmű egy katonai síremlék volt, amely alatt korábban valóban szovjet katonák nyugodtak, ez nem mondja meg, hogy kik is voltak a személyes áldozatok, akikre állítólag emlékeznünk kellene – valójában azt sugallja, hogy a magyar nemzetállam maga volt az áldozat. A szájbarágósan túlbeszélt, négynyelvű (ráadásul hibás) felirat is azt mutatja, hogy csak utólag, a felháborodás hatására ötölték ki az áldozatokra való hivatkozást. Az eredetinek legalább tiszta volt az üzenete – ez ráadásul tisztán a szovjet megszállás emlékművévé értelmezte volna át a vörös csillagos monumentumot is” – magyarázza Rényi András.
Hogyan fog vajon együtt élni a monumentális alkotás a szovjet emlékművel és a téren lévő többi alkotással? Rényi szerint a tér kisebb szobrai nem jelentősek, nincsenek egymással érzékelhető esztétikai viszonyban.
Se a szovjet emlékműnek, se a német megszállásinak nincs művészi értéke, de a téren csak ezeknek tulajdonítható súlyosabb, nemzetiszimbolikus tartalom. Az új emlékmű megváltoztatja a tér kontextusát: a szándék talán az lehet, hogy váljon a kettős megszállás terévé, s ezzel városépítészetileg is legitimálja a közeli Kossuth tér 1944. március 19-i állapot szerinti átépítését is.
„Egy város terein minden korszak otthagyja a nyomát, ezekről leolvasható a történelem összes zavarossága. De épp a magyar történelem sokrétűsége, az egységes elbeszélés hiánya zavarja a jelenlegi hatalmat. Orbán Viktor nem titkolt célja, hogy a magyarság az új ezredévvel, az új államalapítással, az új alkotmánnyal végre maga mögött tudja a panaszkodó, önsajnáló, a vereségek felett a sebeit nyalogató évezredet. Új korszak jön, amelyben a magyar főnix újult erővel éledhet fel.
A német megszállási emlékműre nem az áldozatokra való emlékezés miatt van szükség, hanem hogy megjelöljék vele a nemzeti megosztottság azon mélypontját, amin hetven év után végleg túlléphetünk. Csak hát ez fölülről diktált, hazug egyetértés, ami nem teszi meg nem történtté a bűnöket, akármilyen oldalon, akármilyen eszme nevében követték is el őket” – véli az esztéta.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
