Megállapodás született ugyan a német uniópártok között a menekültkérdés szigorításáról, de hosszabb távon nehéz elképzelni Angela Merkel kancellár és belügyminisztere, Horst Seehofer együttműködését. Remélhetőleg az Európai Unió nem rokkan bele az újabb válságba.

 

Ha egy kormánykoalíció pártjai megállapodnak a vitás kérdésekben, az elvileg mindenkinek jó. Egyrészt azért, mert a kormány folytathatja munkáját, másrészt, mert mindenki nyert egy kicsit. A német kereszténydemokrata CDU és a Keresztényszociális Unió (CSU) hétfő esti megegyezése a menekültügyi rendelkezések szigorításáról azonban hosszabb távon egyik pártnak sem hoz többet a konyhára, másrészt kínos helyzetbe hozták a berlini nagykoalíció harmadik szereplőjét, a szociáldemokrata SPD-t.

A német koalíciós válság megmutatta, mennyire veszélyes, ha egy pártvezető a saját feje után megy, s nem az ország érdekeit helyezi előtérbe. Horst Seehofer, a bajorországi CSU vezetője ugyanúgy viselkedett, mint bármely más európai populista politikus, így Orbán Viktor magyar kormányfő, Sebastian Kurz osztrák kancellár vagy Matteo Salvini olasz belügyminiszter. A menekültkérdés kiaknázásával, a bevándorlókkal szembeni intézkedések ígért szigorításával akarta szinte kierőszakolni a választók támogatását az októberi bajor tartományi voksolás közeledtével. Míg azonban Orbán – minden igyekezete ellenére – Magyarország nem éppen számottevő súlya miatt sosem válik az EU vezető személyiségévé, illetve Kurzot és Salvinit sosem fogadják el a mérsékeltebb európaiak, Németországgal egészen más a helyzet. A berlini kormányválság az egész Európai Unióra kihat, ha a kormány erőteljesen jobbra fordul. Amennyiben veszélybe kerülnek a schengeni vívmányok, akkor mindez azon értékrend halálát vetíti előre, amelyen az egész európai közösség nyugszik.

A dominóeffektus határán

Seehofer végül hárompontos megállapodást kötött a német kancellárral. Ezek a következőek. A német–osztrák határon új határigazgatási rendszert kell bevezetni, amely akadályozza mindazon menedékkérők belépését, akiknek menekültügyi eljárását egy másik EU-tagországban kell rendezni. Ehhez tranzitközpontokat kell kiépíteni, amelyekből visszaszállítják a kérelmezőket az ügyükben illetékes országba. Államigazgatási szintű megállapodással akarnak együttműködni az érintett országokkal. Ha a menekültügyi eljárás véghezvitelére illetékes ország nem hajlandó megállapodást kötni, az adott menedékkérőtől megtagadják a belépést az országba egy Ausztriával kötendő egyezmény alapján.

Mekkora esélye van annak, hogy sikerül átültetni a gyakorlatba a megállapodást? Egyrészt talány, mennyi idő kell a tranzitzónák felállításához. Másrészt megállapodást kell kötni a menekültek visszafogadásáról a többi uniós országgal.

Ez elsősorban Olaszországot érinti, a populista római kormány azonban egyelőre minden megegyezéstől elzárkózik. S eddig Ausztria sem mutatott túlzott lelkesedést a kompromisszum iránt. Sebastian Kurz kabinetje bejelentette, a német kompromisszum miatt megerősítik a déli határ védelmét. Ez azt jelzi: a schengeni vívmányok továbbra is veszélyben vannak, hiszen ha egy ország szigorítja a határ ellenőrzését, az dominóeffektust indíthat el.

Kurz szerepe abból a szempontból mindenképpen érdekes, hogy ő vált az európai populisták amolyan „rocksztárává”. Fiatal, ambiciózus politikus, aki sok borsot törhet Merkel orra alá. Az osztrák kancellár – Orbán Viktorhoz hasonlóan – kiváló kapcsolatokat ápol Horst Seehoferrel. Csakhogy ez esetben is kiütközik az, hogy az európai populisták csak látszólag egységesek, ha már konkrét kérdésről van szó, hamar egymás ellen fordulnak. Seehofer eredeti javaslatával ugyanis egyértelműen Bécs járna a legrosszabbul. A CSU elnöke már a határon vissza akarta fordítani azokat a menedékkérőket, akiket egy másik uniós tagországban regisztráltak. Ha Ausztria a keleti határszakaszt is szigorúbban ellenőrzi, akkor Kurz és Orbán viszonya is fagyossá válhat.

A német megállapodás másik nagy kérdése, miként érik el, hogy a tranzitközpontokat senki se hagyhassa el. A rendőrség nem kívánja egyfajta kápó szerepét be tölteni.

Populisták ütőkártyája

Ki járt jól a kompromisszummal? Angela Merkel abból a szempontból igen, hogy tovább kormányozhat, ugyanakkor a két uniópárt között olyan komoly véleménykülönbségek alakultak ki, hogy hosszabb távon aligha maradnak egy frakcióban, egy politikai közösségben. Merkel számára azért is volt kellemetlen az elmúlt hetek hercehurcája, mert rámutatott arra, mennyire sérülékeny a nagykoalíció. Ez pedig ütőkártya lehet az európai populisták kezében. Mind amellett a kancellárnak komoly engedményeket is kellett tennie, amit sokan úgy értékelhetnek, megrendültek pozíciói.

Seehofer is csak rövid távon profitálhat, a német belpolitika clownja győztes hadvezérként tetszeleghet a választók előtt, hiszen elérte a menekültügyi rendelkezések szigorítását. Csakhogy a CSU-nál bekövetkezett az, ami akár napokkal ezelőtt elképzelhetetlen lett volna: sok párttag megkérdőjelezte a keresztényszociális vezetés jelenlegi radikális irányvonalát. Elsősorban Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és Gerd Müller szövetségi fejlesztési miniszter fordultak See hoferékkel szembe, de akadtak más olyan CSU-politikusok is, akik úgy vélték, nem igaz az, amit a vezetés állít, nevezetesen, hogy a múlt heti európai uniós csúcson Merkel nem ért el konkrét eredményeket a menekültkérdésben. Seehoferéknek hosszabb távon komoly árat kell fizetniük. A választók már az októberi bajor választáson benyújthatják a számlát, amikor a CSU minden bizonnyal elveszíti abszolút többségét a tartományban.

Az SPD „bekerítve”

Rendkívül kínos helyzetbe kerültek a szociáldemokraták is. A kompromisszum ugyanis tranzitközpontok felállításáról rendelkezik, amelyek ellen éveken át harcolt a párt. A CDU és a CSU már 2015-ben tranzitközpontok létrehozását követelte, ám a felvetés az SPD ellenállásán bukott meg. Ezt az ellentmondást nehéz lesz megmagyaráznia a mostani pártelnöknek, Andrea Nahlesnek. Annál is inkább, mivel amikor 2015-ben megakadályozták a tranzitzónák létrejöttét, Sigmar Gabriel így ünnepelt: „Az SPD keresztülvitte az akaratát, a téma lekerült a napirendről. Nem lesz őrizet, nem lesz kerítés”.

Németországban tehát olyan megállapodás született, amellyel mindenki kicsit vesztett az arculatából. Reméljük azonban, az Európai Unió nem látja kárát a német koalíciós feszültségeknek.

Európa jobbra el

A német koalíciós feszültség kialakulásában feltétlenül szerepe volt annak, hogy Európában egyre hangosabbak a populista erők. Kivált azóta, hogy Olaszországban az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga megalakította közös kormányát. Utóbbi párt elnöke, a keményvonalas Matteo Salvini kapta meg a belügyi tárcát. Kiválóan ért ahhoz, hogy elterelje a figyelmet a lényegről, Itália nehéz helyzetéről, s a menekültkérdést tartsa napirenden például azzal, hogy rendre megtiltja a kikötést az olasz partoknál a menekülteket szállító hajóknak. Salvini felvetette, hogy a jövő tavasszal esedékes európai parlamenti választás előtt bevándorlás ellenes szövetséget hoz létre az EU-ban. Ennek lehetőségét előzőleg már Orbán Viktor is megpendítette. Ausztriában tavaly decemberben alakult meg a populista kormány az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) részvételével, s a stratégia az ő esetükben is ugyanaz: a menekültkérdéssel foglalkozni mindennap. Ez Bécsben is sikeres taktika, hiszen a kormány megítélése kedvező. Kurz ugyan egyetért Merkellel abban, hogy közös európai megoldás kell a menekültkérdés megoldásához, ugyanakkor azt is közölte, meg kell akadályozni, hogy a menekültek eljussanak Európába. Európa jobbra fordulását jelzi a múlt heti uniós csúcson elfogadott zárónyilatkozat is. Ennek értelmében szigorúbban ellenőrzik, hova mennek a menedékkérők az EU-n belül, és a visegrádiak egyik fő követelése, a kötelező kvóta is lekerült a napirendről. A megegyezést mindenki a saját győzelmének tekintette, de még senki sem tudja megmondani, hogyan lehet átültetni ezeket a gyakorlatba.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!