A Barneys New York-i divatkereskedő cég Man magazinjának címlapján, az újságban hat oldalon keresztül szerepel és modellként pózol Röhrig Géza, az Oscar-díjas Saul fia című film főszereplője, ráadásul tőle szokatlan ruhákban.

 
 

A 49 éves művészt olyan luxusmárkák ruháiban fotózták, mint Valentino, Prada, Cifonelli, ez utóbbi öltöny több mint 4200 dollárba kerül. A műtermi fotók egy manhattani stúdióban készültek. Az interjúból pedig kiderül például, hogy a Saul fia kapcsán Röhrig járt Ferenc pápánál privát audiencián, és hogy meg tudja becsülni az életben a jó dolgokat, mert az emberi szenvedés számtalan formáját látta. Illetve olvashatunk arról is, hogy nyolc verses kötete után most Halott tenger című első regényén dolgozik, mert ahogy öregszik, inkább prózában tudja gondolatait, érzéseit kifejezni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!