Romániai választások - győzött a Szociáldemokrata Párt, az RMDSZ 6 százalék fölötti eredménnyel a parlamentbe jutott - Hatpárti palament alakulhat Romániában a vasárnapi választásokat követően, amelyeket nagy fölénnyel nyert meg a Szociáldemokrata Párt (PSD) - derült ki a központ választási bizottság (BEC) honlapján közzétett részeredményekből.


A BEC honlapjára az éjszaka folyamán a voksolás után készült jegyzőkönyvek 94 százalékát töltötték fel, miután 6,8 millió szavazatot számoltak meg a leadott 7,2 millió közül - írta a Mediafax hírügynökség. A szavazási részvételi arány 39,5 százalékos volt.

Az előző esti exit pollok után a részeredmények is igazolják, hogy magabiztosan átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt az RMDSZ színeiben indult - a Magyar Polgári Párt két jelöltjét is parlamentbe juttató - magyar összefogás. Az RMDSZ-listára a voksok 6,35 százalékát adták, ami nagyjából megfelel a magyarság országos 6,5 százalékos számaranyának.

Liviu Dragnea, a szociáldemokrata párt elnöke győzelmi beszédében vasárnap bejelentette, hogy pártja igényt tart a kormányzásra, és a Calin Popescu Tariceanu vezette liberális ALDE-val akar koalícióra lépni. A román médiában megszólaltatott elemzők szerint nem kizárt, hogy az RMDSZ-t is megpróbálják bevonni a megalakítandó baloldali kormányba. 

Forrás: Népszava Online, MTI


Továbbirészletek itt.
 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!