Hamarosan vége a vakációnak, egyetemre megy Laurent Simons. Az amszterdami csodagyerek még csak 8 éves, és kivételesen intelligens. Ha a példaképéről kérdezik, szégyenlős félmosollyal feleli: Albert Einstein.
Furcsán kezdődött, idézik fel a szülők a különleges tehetség első megnyilvánulásait. A két-három éves Laurent ha ajándékot kapott, egyből széttörte. Bosszantó volt, vallja be a belga apa, Alexander. Ám a szülők idővel rájöttek: a fiú nem rongál, hanem a kíváncsiság hajtja, a dolgok működését akarja megérteni, azért néz meg mindent belülről. Először a nagyszülőknek tűnt fel, hogy a gyerek nem átlagos, de ezt még nem vették komolyan – elvégre minden nagymamának és nagypapának a saját kis unokája a legokosabb a világon.
„Laurent nem azt akarta tudni, mitől repül a repülőgép, mitől megy az autó. Arról kérdezősködött, hogy működik a kerék. Mintha tíz agya lenne, amelyek egymástól függetlenül dolgoznak”, meséli a holland anya, Lydia. A szülők csakhamar kifogytak a válaszokból. „Egyre többet akart tudni, néha már idegesített”, teszi hozzá az apa. Szerencsére a fiú hamar megtanult olvasni, így könyvekben és az interneten is keresgélhetett.
Minden napra egy vizsga
Laurent négyévesen kezdte, és két esztendő alatt elvégezte az általános iskolát. A gimnáziummal először nem volt szerencséje. Hagyományos osztályba ment, gyerekek közé, de az nem működött. Panaszkodott, hogy a többiek túl lassúak, mialatt az osztálytársait az bosszantotta, hogy a kisfiú minden kérdésre rávágja a választ az órákon.
Laurent végül magántanuló lett a flandriai Brugge (Bruges) egyik gimnáziumában. A fiút külön mentor segítette. Ignace Ryheul örömmel vette a feladatot, mert „ilyen lehetőséget tanárként valószínűleg nem kap többé”.
Laurent márciustól a tanév végéig levizsgázott az utolsó két év anyagából, és letette az érettségit. Hat héten át szinte mindennap volt vizsgája. Az iskolában „különös atmoszféra” uralkodott, meséli a mentor, mindenki izgatottan várta az eredményeket. Laurent előadást is tartott diákok előtt – Belgiumban ez része az érettséginek –, utána a tanári kérdéseknél elfordult a közönségtől, félhangosan beszélt magában, mielőtt válaszolt. Európában előtte még soha senki nem érettségizett ilyen fiatalon, ettől egy csapásra ismert lett, bulvárlapok „kis Einsteinje”. A spanyolországi családi nyaralás után ősztől jöhet az egyetem. Laurent matematikát és mérnöki tudományokat fog tanulni, magánúton. Önállóan állíthatja össze a tanrendjét, képzését személyre szabják.
Használni a tudást
Hogy csinálja? Egyszerű a módszere, állandóan olvas. Ryheul tanár úr azt mondja, Laurent agya olyan, mint egy szivacs, felszív minden tudást. Gyakran tesz fel váratlan kérdéseket, a válaszokat egyből felfogja. Detlef Rost német pszichológus szerint a rendkívüli tehetség gyorsan tanul abból, amit tapasztal – de ugyanilyen fontos jellemzője, hogy felismeri, milyen új helyzetekre, problémákra alkalmazhatók az ismeretei. Laurent a nyelvtanulásnál elakadt. Hiába ismerte a könyvből sok francia szó jelentését, kiejteni nem tudta őket. A kezdeti kudarcélmény hatására francia nyelvű tévésorozatokra váltott, majd amikor már sokat értett, megkérte a szüleit, hogy utazzanak el Franciaországba. „Használni akarta a tudását”, véli az apa.
A szőke, félhosszú hajú fiú udvarias és tartózkodó. Megszokta az újságírók érdeklődését, de keveset beszél, inkább csak pár szóval, félmondattal felelget. Kedvenc tantárgya a matematika, mert az olyan szerteágazó – „van benne statisztika, geometria, algebra”. Kedvenc könyve a Majdnem minden rövid története Bill Brysontól. (A természettudományok fejlődését szórakoztatóan bemutató vaskos kötet magyarul is megjelent. Nagyszerű olvasmány, bár aligha nyolcéveseknek szánták.) Viszont nem érdekli a sakk, a hangszerekhez sem vonzódik, nem különösebben élvezi más átlagon felül intelligens gyerekek társaságát.
Hétköznapi csodagyerek
Laurent szerencsés, hogy ilyen támogató közegben nő fel. Ahol az uniformizálás az alapelv, sokkal nehezebb kilógni a sorból – fölfelé is. Simonsék, ahogy az apa fogalmaz, demokratikus család. Úgy döntöttek, hallgatnak a fiúra, mert tapasztalatuk szerint anynyira okos, hogy el tudja dönteni, mi jó neki. Csak az evés, alvás és az alapvető szociális viselkedés terén szabnak neki szigorú szabályokat. A család Amszterdamban él, egy csatorna partján, diszkrét jómódban. Alexander és Lydia megengedheti magának, hogy gyerekük fejlődésére összpontosítson, napi munkájukat átmenetileg mindketten abbahagyták. A feladat valóban egész embert kíván (lásd keretes írásunkat). Céljuk, hogy vigyázzanak Laurent gyerekéveire. Hiszen más szempontból „átlagos” nyolcéves: szeret hullámvasutazni, akciófilmeket néz, matricákat gyűjt, pancsol a medencében.
Mi leszel, ha nagy leszel? A felnőttek kötelező kérdésétől a csodagyerek sem menekülhet. Laurent válasza: űrhajós vagy sebész, de újabban „valami számítógépes” munkán is gondolkodik. Szülei nem szeretnék túlzott elvárásokkal gyötörni. Ahogy az édesapa mondja: „Ha holnap úgy dönt, hogy asztalos lesz, részünkről semmi gond. A lényeg, hogy boldog legyen.”
Túlnő a szülőkön
Kis gyerek, kis gond; nagy gyerek, nagy gond. A régi bölcsesség folytatható: a különös gyerek különös próbatétel a szülőnek. „Mintha nem volna épp elég nehéz egy »normális« gyerekkel is”, osztotta meg tapasztalatait a Knack belga hetilappal egy édesanya, aki két kiemelkedően intelligens gyereket nevel. „Az apátia és a rohangálás között ingadozol, mert a gyerek teljes intellektusával, érzelmi intenzitásával, kreatív felelőtlenségével, kíváncsiságával és nyugtalanságával egyszerűen túlnő rajtad. A rendkívüli tehetség megnyilvánulásai hasonlók, mint az ADHS (figyelemhiányos hiper aktivitás-szindróma – A szerk.) és az autizmus tünetei. Konkrét esetekben gyakran össze is tévesztik ezekkel a zavarokkal, ami nem könnyíti meg a helyzetet. Intenzívebben élik meg a világot, több bennük az empátia, érzékenyebbek, néha szélsőségesen változó a hangulatuk. Egyfolytában tréningeznek, naponta ezret kérdeznek, kevesebbet alszanak, mindig szükségük van új benyomásokra.” A neve elhallgatását kérő belga édesanyának rosszak a tapasztalatai az oktatási rendszerrel, amely szerinte rugalmatlan, hogy kezelje a szokványostól elütő helyzeteket. Lánya például alig várta, hogy iskolába mehessen, ott azonban hamar befelé fordult, rémálmok kezdték gyötörni. „A tanítónője régi vágású volt, a büntetései egy ötvenes évekről szóló dokumentumfilmbe illettek volna. Alba sírva fakadt a reggelinél, és azt kiabálta, nem megy iskolába.” Végül magántanuló lett. Az asszony szerint baj, hogy ha egy gyereket rendkívüli képességűnek minősítenek, akkor az iskola túlzottan az értelmére összpontosít, elhanyagolja a személyiségét, pedig „a különleges tehetség sokszínű, ne feledkezzünk meg a címke alatt lévő gyerekről”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
