Sejtek mélyére ásnak

A magyar őstörténetet, még inkább a Kárpát-medence ősi múltját is leginkább mondákból és legendákból ismerhetjük. A technológiai fejlődés azonban kitágította a régészet horizontját is, éles, pontos, egyúttal tanulságos vonásokkal rajzolva tovább a múltképet, és az emberek, népek egyesülését mutatva megváltoztatja akár énképünket is.

A régészet a múlt tárgyi hagyatékát vizsgálja, és különösen fontos szerepet játszik az írásos forrásokkal nem vagy alig rendelkező kultúrák kutatásában. Ezért az elmúlt évtizedekben nagyobb nyitottsággal fordult a természettudományok felé, mint más bölcsészettudományi szakterületek. Magyarországon különösen az elmúlt harminc évben fejlődtek nagyot a modern lelőhely-felderítési, ásatási és kiértékelési módszerek. A térre és annak szereplőire irányuló figyelem miatt a földrajzi módszerek váltak a régészet egyik legfontosabb részévé, így nyíltak perspektívák a táj-, a környezet- vagy az éghajlatrégészet előtt. Egy-egy sír vagy kemence szűk, mikronézőpontja felől a táj és a társadalom tág, makronézőpontja felé fordult a tudósok figyelme. A tájfelvételek, a légirégészet, a lézersugaras szkennelés is távlatokat nyit a múlt megismerésére.

Hétezer év régészete

7000 év története: fejezetek Magyarország régészetéből címmel adott ki csaknem 300 oldalas kötetet a Magyar-Német Társaság. Heinrich-Tamáska Orsolya, a lipcsei Közel-Kelet-Európai Kutatóintézet tudományos munkatársa (és a kötet szerkesztője Daniel Wingerrel) lapunknak elmondta: az impozáns kiadvány a berlini Freie Universität Régészeti Intézetében, számos magyar szakember részvételével tartott kétszemeszteres előadássorozat nyomán látott napvilágot. Különlegessége, hogy német és magyar nyelven is tartalmazza az ásatások-kutatások eredményeit. A németországi, berlini bemutató után – és a frankfurti előtt – Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban ismerhette meg a szakma és a közönség a kötetet, amely a neolitikummal, vagyis a földművelés és állattenyésztés elterjedésével kezdődően a magyar honfoglalásig, államalapításig veszi számba Magyarország, illetve tágabban a Közép-Duna-vidék régészetét.

Az új lehetőségek között – a klasszikus régészet formai stílusjegyeket vizsgáló eszköztárával szemben – a műtárgyak fizikai és kémiai tulajdonságokat elemző archeometria jelentősége óriási. Szerves és szervetlen régészeti maradványokból a származási hely és a kormeghatározás is lehetséges. Az élénk kulturális kapcsolatokat mutató bronzkorban kifejezetten fontos szerepet játszott a mai Magyarország területe, ahol az észak-déli és kelet-nyugati áramlatok egyaránt keresztezték egymást. A kelta vándorlás, a római hódítás és a provinciák kiépítése, a lovas nomád hatalmi központok kialakulása egyaránt mozgalmas időket jelentett.

Langobárdok vándorlása

Wacho langobárd király Kr. után 485- ben – őseink ekkor valahol a Kaukázus tájékán jártak, közeledve Etelköz felé – terjeszkedő politikát folytatott, legyőzte a herulokat és rugiakat, és a Cseh-medencétől egészen a Duna–Dráva vonaláig haladt. Wacho a diplomáciában, vagyis a házasodásban is verhetetlen volt. Feleségül vette a thüring király lányát, Raicundát, majd a lányát a frank király fiához, I. Theudeperthez adta. De a Tisza vidékén élő gepidákkal is megtalálta a hangot, amikor feleségül vette a király lányát, Austrigusát. A langobárdok tehát itt éltek a későbbi magyar szállásterületen, de Pannónia langobárd megszállása csak két emberöltőre tehető. A Szóládon talált 45 sír feltárása egészen pontos képet adott erről a vándorlásban lévő népről. A Balatontól délre eső temetőről Vida Tivadar, az ELTE MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa elmondta: a kutatók német–magyar kooperációban, bioarcheológiai módszerekkel vizsgálták a népvándorlás kori népességének biológiai állapotát, életmódját, életmódváltását. Az emberi csontvázak betegségekről, terhelések nyomairól, baleset vagy harc közben elszenvedett sérülésekről árulkodnak. A kémiai vizsgálatok mind a migráció, mind az életmód kutatására lehetőséget nyújtanak. A különböző izotópok az elfogyasztott táplálékkal kerülnek a szervezetbe, és a fogakban, csontokban megkötődnek.

A langobárdok nem sokat időztek a Dunántúlon, 568-ban Itália felé vették az irányt, ahol királyságot alapítottak. Ezt ma Lombardia néven ismerjük, a tartomány a mai napig őrzi népük nevét.

Rokonság a csontokból

Az archeogenetikában a sejtekben található mitokondriális DNS-állomány vizsgálata az anyai leszármazási vonalak feltérképezését teszi lehetővé. A  Duna– Tisza közén talált Kr. után 10. századi Harta-Freifelti temető huszonegy sírjából tizenhét vázat elemeztek, s kiderült, hogy habár erre a közeli temetkezés miatt esély volt, a vizsgált nők mégsem voltak rokonok. Más 10. századi sírokban sikerült biológiai kapcsolatot felfedezni egymáshoz közeli sírokban fekvők között.

Az archeogenetikával tehát a rokonsági kapcsolat kutatása előtt nyíltak perspektívák, s ez pontosíthatja, megváltoztatja akár őseink történetéről, a magyar honfoglalásról és annak előzményeiről alkotott képünket is, amire a történelemtudománynak és a nyelvészetnek egyre kevesebb az esélye.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!