Hisznek a jetiben? Döntsék el, mert alighanem ezen múlik e soha nem látott lény léte. Világgá kürtölték ugyanis, hogy megfejtették a himalájai jeti titkát. Az Oxfordi Egyetem tudósai jelentették be, hogy a hozzájuk érkezett szőrszálak laboratóriumi elemzése alapján bizonyára medve lehet. Vagy farkas. Vagy ember. Vagy ló.

 
A jetiről készült fényképek rendre homályosak - A fotó Bluff Creeknél, Észak-Kaliforniában készült

S hogy utat is találjunk e rendszertani változatosságban: a bejelentés komolysága bizonyítja, hogy a tudósok egy medve szőrszálát vizsgálták. Vagy egy farkasét. Vagy emberét. Vagy lóét. A jetit ugyanis eddig még senki nem látta, vagy ha mégis, nem tudta leírni, mit is látott, a jetiről készült fényképek pedig rendre homályosak. Vagyis, hála a brit tudósoknak, sikerült újra elővenni a nagy jetikérdést.

Azét a lényét, akit emberemlékezet óta yeh-teh, vagy jeren, vagyis kicsi, emberszerű állat néven emlegetnek a világ legmagasabb hegyei között. Persze, már itt szembesülünk az első ellentmondással, mert hogyan is lehetne hatalmas lény a himalájai jeti, ha egyszer kicsi – de erre álljon itt példaként az 5895 méter magas Kilimandzsáró: a hegy nevét a kilima (kis hegy) és a njaro (fehér/fényes) szóból rakták össze, a jelentése Kis Fehér Hegy; más átiratban Kis Hegy Szelleme.

A kétméteres, titokzatos lény mítosza alighanem 1832-ben született, amikor a Bengáli Ázsia-társaság Lapja beszámolt jelenéséről, az újságok pedig innentől kezdve leginkább két lábon járó orangutánként kezdték ábrázolni. Aztán lett belőle embermedve, jegesmedve, elkóborolt óriásmajom, egy földöntúli civilizáció itt rekedt kolóniájának utolsó tagja; komolytalan összeesküvés- elméletek szerint George Lucas magát a jetit szerződtette a Csillagok háborúja vukija, Chewbacca szerepére; de leírják rémemberként, gonosz szellemként – és feltűnt, persze, hol máshol, az Amerikai Egyesült Államokban is, igaz, arrafelé már korábban is élt Big Foot, a szőrös ember legendája. Az indiánok állítják, létezik.

De nem kell messze menni a bizonyossághoz, hiszen erre találhatunk magyar példát is. A L’art pour l’art Társulat műsorában az egyik szereplő, Boborján például leleplezi önmagát, amikor azt állítja, hogy bizony ő maga a jeti, csak ezt senki nem tudja, sem azt, hogy hol lakik – kivéve a postás, aki naponta viszi neki a kakaós tekercset, de ő sem árulja el senkinek, hol lakik a jeti. Ráadásul ez olyannyira igaz, hogy született is erről egy közmondás: Hallgat, mint postás a jetiről…

Nos, hisznek már a jetiben? Döntsék el, mert alighanem ezen múlik e szőrös és félénk, soha nem látott lény léte.

Sir Edmund Hillary sok történetet hallott a tibeti emberektől a jetiről, egyet állítólag látott is a Csomolungma (Mount Everest) csúcsánál. Még egy hamisnak bizonyult jetiskalpot is rásóztak, de ez sem tántorította el attól, hogy az ismeretlen lény nyomát kutassa – sikertelenül.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!