Ránézésre nem tűnnek könnyen mozdíthatónak, ám a tolvajokat ez sem rettenti vissza. A köztéri szobroknak nincs könnyű sorsuk, pedig szó szerint nehéz ellopni őket.
Előkerültek a lépegető lovak – Hitler Berlinjének két ikonikus és monumentális szobrának több mint 25 éve veszett nyoma. Az embernagyságú alkotások hányattatott sorsot tudhatnak maguk mögött – míg a II. világháború előtt Németország büszkeségeinek számítottak, a háború idején a bombázás elől elszállították őket, hogy legközelebb az ötvenes években bukkanjanak fel, ekkor egy sportpályára telepítették át őket. Az idő azonban nem kímélte a peckes lovakat: golyó ütötte sebeiket aranyfestékkel fedték le, egyikük letört farkát rosszul illesztették vissza és gyerekek játszottak rajtuk.
1989-ben egy művészettörténész rábukkant az addigra már elfeledett szobrokra, és cikket írt róluk. Ez lett a lovak veszte: egyik napról a másikra eltűntek. Egyes feltételezések szerint az NDK vezetősége adta el őket a feketepiacon, hogy az államkasza hiányosságait pótolják. Ezután hosszú ideig semmit sem lehetett tudni a két hatalmas szobor hollétéről.
Most a műkincspiac fekete bugyraiból sikerült a rendőrségnek előásnia őket: 4 millió euróért lehetett volna (illegálisan) megvásárolni a szobrokat, de a beépített nyomozók leleplezték az orgazdákat.
A németeknek is jól ment
Bármennyire is nehéz elhinni, hogy ezeket a hatalmas műalkotásokat akár évtizedekig sikerült rejtegetni, valójában sokkal több szobrot loptak és a mai napig lopnak el világszerte, mint gondolnánk. Persze van, aki ehhez ideológiát is gyárt – így tett Hitler is, amikor Veit Stoss német szobrász egyik legjelentősebb alkotását, a krakkói Boldogasszony templomának faragott oltárát a megszállt Lengyelországból Németországba vitette, mondván: a szobrász is német volt, a műalkotásnak is ott a helye. Nem aprózták el a dolgot, Európa legnagyobb oltáráról van szó, amely 11 méter magas és 13 méter széles, emellett 200 faragott alak díszíti. A németek szétszedték, és darabokban szállították el Berlinbe, ahonnan csak hosszas vita után, 1957-ben sikerült visszakapniuk a lengyeleknek.
Még ennél is sikeresebben tüntették el a Szovjetunióból elhurcolt komplett Borostyánszobát, Andreas Schlüter alkotását. A hányattatott sorsú szobát a porosz építész eredetileg a lietzenburgi kastély számára tervezte, ám végül a berlini kastélyba került, ahonnan szintén költöznie kellett, amikor 1716-ban Nagy Péter orosz cárnak ajándékozták. A nácik viszont egyszerűen összecsomagolták, és ismeretlen helyre szállították. Sorsáról azóta is elméletek százai születtek, mégsem tudja senki, hogy hol lehet pontosan, még annak ellenére sem, hogy egyes darabjait már sikerült a feketepiacon fellelni. Hogy az oroszokat mennyire foglalkoztatja az eset, azt talán jól mutatja az a 2000-ben publikált adat, miszerint csak addig 250 történetnek jártak (sikertelenül) utána, és 750-nél is több szemtanút hallgattak ki. A Borostyánszoba rekonstruált változatát Carszkoje Szelóban lehet megtekinteni.
Népszerű célpont
Michelangelo Madonnája viszont megkerült – többször is. A reneszánsz zsenijének 128 centiméteres szobra az egyetlen olyan alkotás, amely a mester kezei közül került ki és még életében külföldre keveredett. Egy belga kereskedő vásárolta meg, és először 1794ben a francia forradalmárok kapták feladatul Napóleontól, hogy haladéktalanul küldjék (természetesen a tulajdonos beleegyezése nélkül) Párizsba. A vereség után viszont a Madonna is visszakerült a helyére. A náci katonák hasonló feladattal lettek megbízva 1944-ben, akkor egy vöröskeresztes mentőkocsin sikerült kilopni Belgiumból a szobrot. Két évvel később megtalálták, és ismét visszaszolgáltatták Belgiumnak. Immár golyóálló üveg mögött őrzik a burges-i Nagyboldogasszony-templomban, és remélik, hogy többször már nem válik a tolvajok célpontjává.
Szeretik gyűjteni
Henry Moore a 20. század egyik leghíresebb képzőművésze volt. A brit szobrász 1986-ban halt meg, munkái viszont olyannyira nagy népszerűségnek örvendenek, hogy több olyan alkotása is akad, amelyeket nemes egyszerűséggel elloptak – legutóbb két évvel ezelőtt egy skót szoborparkból emelték el az egyik szobrát. Pedig nem túl nagy üzlet Moore semmivel össze nem téveszthető alkotásait piacra dobni: egy 2012-ben ellopott darabot 46 fontért kínáltak eladásra, de szerencsére sikerült visszaszerezni, míg a 3 millió fontra becsült kéttonnás szobrát, a Hanyatt fekvő alakot 2005 óta nem lelik a hatóságok, pedig kamerás felvételen lehet megnézni, ahogy egy munkaruhába öltözött tolvaj hosszas huzavona után felpakolja egy teherautóra.
Van, ahonnan nem nehéz
Ennél egy fokkal könnyebb dolga lehetett Szudánban a tolvajoknak. Az ország északi részén fekvő Dzsebel Barkal kicsi múzeumából tavaly három értékes szobor tűnt el. A helyi múzeumot ugyanis mindössze egyetlen őr őrzi, nincs jól felszerelve lámpákkal, és a kiállított tárgyak gyakorta egyszerűen egy asztalra vannak kitéve, mindenféle üvegbura nélkül. Így viszont nem csoda, hogy egy (vagy több) enyves kéz zsebbe süllyesztette az i. e. 450-ből származó, 10-15 centiméter magas figurákat, melyek az uralkodói temetési ceremónia részét képezték. A tettest már csak azért is nehéz lett volna megtalálni, mert a lopásra is csak napokkal később derült fény.
Hányattatott sors
Dánia szimbólumát, a kis hableányt rengetegszer inzultálták. Az 1913-ban felavatott szobor fejét eddig kétszer, karját egyszer fűrészelték le. Többször öntötték le festékkel, 2003-ban pedig belökték a tengerbe – és még mindig áll. Antall József mellszobra hasonló nehézségen ment keresztül. 2007 és 2008 között kétszer lopták el (és találták meg), közben pedig még vörös festékkel is leöntötték. A szoborrongálás mellett azonban veszélyt jelent a köztéri műalkotásokra a fémtolvajok enyves keze is – ők ugyanis nem műgyűjtőknek akarják eladni őket, és nem azért szerzik meg (mint Antall esetében), hogy ne legyenek szem előtt.
A súlyos fém műalkotásoknak ugyanis nem csak eszmei, de forintban mérhető áruk is van. Bár a bronz kilója néhány száz forint, gyakran többmázsás szobrokról van szó, így sokan nem restek ennyi pénzért elvesztegetni néha több millió forint értékű műalkotásokat. Így tűnt el többek közt Győrben még a kilencvenes években a város jelképének számító fémkakas, míg Székesfehérváron Haraszty István Deák-kútját darabonként lopták el, míg végleg tönkre nem ment. Szeged lakói pedig 1998-ban egy nap arra ébredtek, hogy Tápai Antal Halas fiú című alkotása szőrén-szálán eltűnt. És a napokban lába kélt a fővárosi állatkertben az orrszarvú bronzszobrának is. De vannak sikertörténetek is: a Ludovika előtt álló emlékműről 1995-ben, kevéssel felavatása után tűnt el a II. világháborús dombormű, amelyre végül (és nagy szerencsére) egy MÉH-telepen bukkantak rá. Valószínűleg a többi is hasonló sorsra jutott (hacsak nem megrendelőknek lopták őket, otthoni gyönyörködésre).
.A burges-i Madonnát 1972 óta különleges szabályok szerint őrzik. A dátum nem véletlen, és sajnos hazai vonatkozása is van: ekkor támadta meg ugyanis a zavarodott elméjű, magyar származású ausztrál geológus, László Tóth a Vatikánban Michelangelo Pietáját. Egy geológusok által használt kalapáccsal esett a szobornak, miközben azt kiabálta: „Én vagyok Jézus Krisztus!” Sajnos megsértette a szobrot, a látogatók pedig a Mária orráról letörő darabokat gyorsan a zsebükbe csúsztatva jutottak váratlan relikviákhoz. Azóta minimum 15 méter távolságból lehet csak megtekinteni a szobrokat mind a Vatikánban, mind Burges-ban – és sok más helyen is világszerte.
11
köztéri szobor tűnt el a szoborlopási hullám csúcspontján, 1997-ben csak Budapesten. A margitszigeti sétányt jóformán teljesen lecsupaszították a tolvajok, eltűnt többek közt Pátzay Pál Lyka Károlyról, Tar István Ferenczy Károlyról, Vigh Tamás Radnóti Miklósról és Petőfi Sándorról mintázott mellszobra. Varga Imre József Attila-szobrának levágták a fejét, míg Vilt Tibor egész alakos Madách-szobrának először az ujjait, majd a kézfejét, végül a karjait fűrészelték le.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!