„A sikeres élethez az út a szakmán keresztül vezet” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában, ahol arról is beszélt, hogy a szakképzési rendszer duálissá alakításával kapcsolatos döntéseket még az idén meg kell hozni. Ez azt jelenti, hogy az általános iskola után a fiatalokat egyszerre képeznék a tantermekben és a munkahelyeken.
Azt is mondta, eljárt az idő az olyan gondolkodás fölött, hogy a sikeres élethez csak a gimnáziumi, majd főiskolai, egyetemi tanulmányok vezetnek. A valóság ugyanakkor egyelőre nem igazolja a miniszterelnök szavait: jelenleg minden harmadik munkanélküli szakmunkás Magyarországon. Emlékezetes annak a magyar származású német üzletembernek az esete is, aki a jó magyar munkaerő reményében egymilliárd forintért épített üzemet Nagytarcsán. Hatszáz hegesztőt hívtak be tesztmunkára, és 60 százalékukról kiderült, hogy szakmája alapjaival sincs tisztában. „Most már tudom, hogy ... nem létezik az a bizonyos jól képzett magyar szakembergárda” – mondta a cég vezetője, Stefan Körmendi idén tavasszal a Népszabadságnak.
Ez az eset is jól mutatja, hogy évtizedek óta csökken a szakmunkásképzés színvonala, és ezt a tendenciát egyik oktatási tárca sem tudta megfordítani. Most pedig, lehet, tovább romlik a helyzet.
Tavaly óta a kormány megyei szinten határozza meg, hol és milyen szakembereket lehet képezni az országban. Juhász Ágnes szakértő, az Agóra Oktatási Kerekesztal csoport tagja szerint több sebből is vérzik a jelenlegi rendszer, amit csak tovább súlyosbít az, hogy az alapítványi szereplők egy részét kizárják a szakképzésből.
A megyei képzési és fejlesztési tanácsok javaslatai alapján három kategóriába sorolják a szakmákat: vannak korlátozás nélkül támogatható, és egyáltalán nem támogatható szakképzések, a harmadik csoportban pedig megyénként és fenntartónként határozzák meg, hány gyerek vehető fel a képzésre.
Ez a rendszer 2008 óta működik, s bár a szakma akkor is bírálta, a helyzet most tovább éleződött azzal, hogy a helyeket iskolákra lebontva osztják el. Ezeknek az iskoláknak általában önálló profiljuk van, nem tudnak másfajta képzésre váltani. „Idegenvezető helyett nem oktathatnak gépi forgácsolót” – mondja Juhász Ágnes. Abszurd elgondolás az is, hogy megyénként állapítják meg a keretszámokat: miért is kellene valakinek ugyanott dolgoznia egy életen át?
A rendszer egyre inkább csökkenti a szakképzésben tanulók versenyképességét. Régóta tudni lehet, hogy lehetetlen megmondani, hány szakemberre lesz szükség 3 vagy 5 év múlva, bár a kormány évek óta erre törekszik a felsőoktatásban is. Jó példa az építőipar, ahol 2008-ig szakemberhiány volt, majd parlagon maradt a képzett munkaerő: a válság miatt alig vannak építkezések. Ráadásul a végzettek fele más szakmában kénytelen dolgozni, nem is a saját ágazatában. Radó Péter oktatási szakértő minderről így fogalmazott: a szakképzés a jelenlegi állapotában teljes zsákutca, amely a „szociális ellátórendszerre szoruló emberek tömegét képzi”.
Arról nem is beszélve, hogy ma már nem hiányszakmák vannak, hanem hiánykészségek. A szakképzésbe ugyanis olyan diákok kerülnek, akik nem rendelkeznek a megfelelő alapokkal, ezt a szakiskolákban nem tudják pótolni.
A szakmai ismereteket pedig gyakran csak manuális szinten sajátítják el, így bár a kezdetekkor lehet, hogy el tudnak helyezkedni, ha néhány év múlva megszűnik a munkahelyük, nem lesznek képesek alkalmazkodni. Pedig egy felmérés szerint az Európai Unióban egy ember átlagosan hatszor változtat szakmát (nem munkahelyet!) élete során.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!