A világ legkülönösebb versenye zajlott a héten Budapesten, a Hungexpón. A hatalmas pavilonokban szobafestők, kőművesek, ápolók, szállodai recepciósok, virágkötők, alkalmazott grafikusok és még vagy harminc szakma képviselői próbálták életük legjobbját hozni. Az EuroSkills a szakmák Európa-bajnoksága. Huszonnyolc ország, 600 versenyző és legalább 100 ezer néző. Higgyék el, kevés látványosabb dolog volt idén Budapesten.

- – Kép 1/4

Áll Hédl Ádám a kottaállvány előtt, és memorizálja a képet. Az alapokat már felrajzolta a kátránypapírra, a téglákat méretre vágta, és a habarcs is kész. Tudja, hogy idővel jól áll, 22 éves kora ellenére tapasztalt versenyzőnek számít. Tavaly már falazott Abu Dhabiban, a WorldSkillsen. Próbálnék szóba elegyedni vele, de előtte szigorú felirat: A versenyzőkkel tilos beszélgetni! A nyomaték kedvéért Ádámon fejhallgató, és még csak véletlenül sem néz ki a mesterére, aki a korláton túl izgul. A szabályok szigorúak, aki megszegi, levonásra számíthat.

Nemzetiszínű feladatok

Márpedig a verseny nagyon szoros: az összes versenyzőnek ugyanazt a díszfalat kell felhúznia (nem mellesleg a Hősök terén látható emlékmű kicsinyített mását), és néhány milliméter eltérés is döntő lehet. A bírók nézik a fal állékonyságát, a felhasznált kötőanyag mennyiségét, a precíz vágást, de még a munkaterület tisztaságát is. Ádám mellett falaz az osztrák srác. Tavaly ő nyerte a világbajnokságot, és most is a legesélyesebb. „Ha ügyesek vagyunk, talán egy kiválósági oklevelet elhozhatunk” – mondja Ádám felkészítője. Gángó-Péter Diána szerint jó esély van arra, hogy Ádám itthon találjon munkát, és – sok kollégájához hasonlóan – ne menjen ki Nyugatra szerencsét próbálni. „Az a cég, ahol Ádám dolgozik, Nyugat-Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalata. Ott már rájöttek, hogy csak úgy tudják itthon tartani a gyerekeket, ha rendesen megfizetik őket.”

Néhány méterrel arrébb újfent adunk a nemzeti büszkeségnek: a szobafestők (és dekoratőrök) egy magyar címerrel küzdenek, ezt kell a falra festeniük, miközben a bejárati ajtót piros-fehér-zöldre mázolják. Art Arbsuwan, a pakisztáni bevándorlók fia svéd színekben festi a magyar ajtót, mellette az osztrák gyerek szemmel láthatóan a Monarchia felélesztésén dolgozik ezerrel: festőládáján az osztrák sas, jobb kezével pedig éppen a ferde keresztet pingálja a magyar koronára.

Recepciósok, kőfaragók és balett-táncosok

Elképesztően látványos és színes kavalkád ez. Sokszor a szó szoros értelmében. A fodrászok és a virágkötők egymás melletti színpadokon versenyeznek, több száz szurkoló előtt. Legalább ötven szakmunkástanuló kislány figyeli áhítattal, ahogy Takács Dani, a magyar virágkötő egy koszorút állít össze valami zöld izékből. „Olyan ügyes a keze, hogy akár lány is lehetne” – mondja egyikük, majd előkapja a mobilját, és csinál néhány közelit a mestermunkáról.

Legyünk őszinték: egy ács- vagy kőművesversenyt az ember még elképzel valahogy. A virágkötők, fodrászok, pékek, pincérek vagy programozók versenye is belátható. De egészen mostanáig el sem tudtam volna képzelni ugyanezt kórházi ápolókkal vagy szállodai recepciósokkal. Pedig. Itt van mindjárt az olasz csapat sztárja, Noreelyn Prudencio, aki nemrég végzett egy egészségügyi szakiskolában, és most egy Bologna melletti kórházban dolgozik. Itt pedig egy láthatóan szenvedő külföldi asszonyt ápol a zsűri előtt, óvatosan forgatva a bal oldaláról a jobbra. Nem sokkal arrébb két fiatal szállodai recepciós, a horvát Ante Burum és a svéd Emil Fäldt próbálja meggyőzni az ítészeket.

A feladat elég bonyolult: két hátizsákos turista érkezik a szállodába, akik elvesztették az útlevelüket, miközben a telefonon egy furcsa akcentussal beszélő külföldi nő próbál szobát foglalni a jövő hétre.

Szakmunkások a kirakatban

„Európa akkor nyeri vissza újra az erejét, ha mi neveljük fel és képezzük ki a világ legjobb szakmunkásait.” Ezt Orbán Viktor mondta a verseny megnyitó ünnepségén, igazolva, hogy mennyire fontos a kormánynak (és az országnak) a szakmunkások képzése. „Ma nyilvánosan és hivatalosan is lezárjuk a szakképzés múltját, helyette pedig egy új korszak születésének lehetünk tanúi.” Ezt pedig már Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke jelenti ki ugyanott. Szerinte mindez „egy újfajta, kreatív és tudásalapú szemléletmódban ölthet testet”.

A magyar versenyzők és felkészítőik a legfelsőbb elvárásoknak megfelelően mindent megtesznek a sikerért, de azért az itt induló gyerekek teljesítményét nem szabad összekevernünk a honi szakmunkásképzés általános állapotával – mondja Szigetvári Csilla, aki a víz-, gáz- és fűtésszerelő magyar fiút készítette fel a versenyre. „Ezeknek a gyerekeknek a többsége ma még úgy jön ki az iskolából, hogy utána újra meg kell tanítani nekik a szakmát. Nincs meg a technikai tudása, nem tudja használni az eszközöket annak ellenére, hogy az iskolák ma már egész jól el vannak látva. Voltam olyan iskolában, ahol nyolc darab vadonatúj nyomáspróbapumpa állt a vitrinben, és a tanár azt mondta, nem adja a gyerekek kezébe, mert összetörik” – mondja a mérnök-oktató. Amúgy éppen erre „találták ki” a duális képzést, ami – úgy tűnik – szintén nem működik túl jól.

„Egyszerűen nem éri meg diákot fogadni. Rengeteg adminisztrációval jár, és sok pénzbe kerül. Azt mondják, kapok kedvezményt, nem kell befizetnem utána a szakképzési járulékot. Ez igaz, de ugyanannyit fizetek ki neki munkabérben. Nem mellékesen egy emberemet ki kell vennem a termelésből, mert olyankor ő csak a tanulóval foglalkozik. A végén pedig a srác fogja magát, és megy, amerre lát” – panaszolja Szigetvári Csilla.

Ami pedig az „újfajta, kreatív és tudásalapú szemléletmódot” illeti. Az ehhez hasonló versenyekre nem a munkapad mellől hozzák el a legjobbakat. Hónapokig, akár évekig készítik fel őket, amihez rengeteg pénz kell. „A Bocuse d’Or szakácsversenyre több mint 1 milliárd forintból készülhetett Széll Tamás, aki évekig csak a nagy célra koncentrálhatott. Mi úgy kalapoztuk össze a tavalyi WorldSkillsre a felkészüléshez szükséges pénz töredékét” – panaszolja a magyar csapat egyik felkészítője.

Kifelé menet hezitálunk, hogy „A kötések szerelmeseinek” nevű hegesztőjátékot válasszuk, vagy a „Burkoló születik”-et, amelyikben a fiatal látogatókkal próbálják megszerettetni a szakmát, végül az utóbbi mellett döntünk. Ebben egy csontvázfigurával kell elkapnunk a falon fel-feltűnő szimbólumokat. Ha sikerül, a végére minden végtagunk valóságosra cserélődik, „ezáltal lépésről lépésre kialakul a szakember személye”. Csak mondom, nekünk sikerült.

 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!