A kormánnyal és a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal üzletelő olajmilliárdost, Ghaith Pharaont 2008-ban a világ 10 legkeresettebb fehérgalléros bűnözője között emlegette a Forbes című lap, illetve az FBI és az INTERPOL is keresi.

A szaúdi mágnásnak a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal annak ellenére van közös cége, hogy az amerikai szenátus vizsgálóbizottságának egy jelentése már 1992-ben pénzmosással, terrorizmus támogatásával, vesztegetéssel, illegális bevándorlás elősegítésével és nukleáris technológiával való visszaéléssel vádolta.

A korábban a József nádor téri Postabank-székházat is megvásároló üzletember a Magyar Narancs információi szerint tavaly októberben a fővárosi Hegyvidéken, a Kútvölgyi út és a Cinege utca között vásárolt meg egy 573 négyzetméter lakóterületű villát, ami egyébként az éppen Orbán Viktor házával szemben lévő telken fekszik.

Pharaon után egyébként már Pintér Sándor belügyminiszter is élénken érdeklődik: levelet írt a szaúd-arábiai királyság nagykövetének, hogy további információkat szerezzen a férfi ügyeiről.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!