- Van egy római kori lelettípus, amiből Magyarország nagyhatalom
- Volt, amit emésztőgödör mellől ástak ki, volt, amit strandról
- Félmeztelen kebel, nagymacska és bőrülés –
így utaztak a kelták a túlvilágra
Apa és fia izzadva ásott. Mindenféle zöldes vasakba akadt a szerszám, azokat kidobálták, ha valami fadarab lógott ki a mélyülő gödör oldalából, azt lefűrészelték. Mire kiformálták az emésztőt, vödörnyi vaslom gyűlt össze. Az anya gondolt egyet, és bevitte a darabokat a Nemzeti Múzeumba. Ahol a lélegzet bennszakadt a munkatársakba – az utóbbi évtizedek legígéretesebb lelete nézett velük szembe. És a halál. Amibe luxusautón mentek.
Méltó utazgatás
A Római Birodalmat szerves egésszé az úthálózat tette. Az út a birodalom presztízse volt, az utazóalkalmatosság a polgároké.
Felejtős az a hollywoodi kép, mikor a bágyadt, tógás szenátor és hőségtől pihegő tupírkontyos hitvese (vagy nem az) gyaloghintóban ringott a hőség perzselte Rómából tengerparti villájába. És szintén a filmgyár illesztett egy vaskos kétkerekű kocsit a négy vágtató ló mögé, Ben-Hur alá (lásd keretes írásunkat). Nem, a tömegeket különböző rendű és rangú szekerek juttatták célba – a módos polgárok így is élvezhették a biztonságot és a kényelmet.
Példának okáért egy kétszemélyes járgány üléseit bőrrel burkolták, a karfa íve hűen követte az alkarét, és hogy a köves út ne rázza ki a lelket senkiből, „a kocsiszekrényt” felfüggesztették (a pár centi magas mozgástér pedig a legtöbb zökkenőt kiringatta).
A legtöbbet földi úti célok felé kocogott a szekér, ám a birodalom egyes szegletének lakóit a túlvilágon utaztatta. Így volt ez Trákiában (a mai Dél-Bulgária területén), illetve Északkelet-Pannóniában.
Ahol a módos, romanizálódó kelta előkelők már „birodalmi technológiával” készült két- vagy négykerekű szekerekkel falták a távolságot, s midőn jobblétre szenderültek, kocsijaikat velük temették. Hogy a kelta hitvilág szerinti kvázi mennyországban földi életükhöz/presztízsükhöz méltón utazgassanak. Mert hiába rómaiasodott el az életformájuk, a lelkük, a hitviláguk kelta maradt – különösen a halál kapujában. És hogy egy római – magában mindenképp – se titulálhassa műveletlen barbárnak őket, a „túlvilágon kocsikázó” kelták a római istenek tömegében rábukkantak arra, aki ugyanúgy az öröklétet kínálta nekik, mint saját isteneik. Nem más volt ez, mint a bor és a mámor „ura”, Dionüszosz.
Keresd a nőt!
Így aztán szekereiket az őt – illetve környezetét – ábrázoló figurákkal/szobrocskákkal díszítették. Kötelező kellék volt a lustán nyújtózó nagymacska, aminek láttán ugyan a természettudós Brehm (tudják, az állattani lexikon papája) szíven szúrta volna magát, ugyanis feje a tigrisére hajazott, pöttyei leopárdot idéztek, farka viszont bojtos volt, mint az oroszláné. Igaz, itt nem az anatómiai hűség volt a követelmény, hanem a minél marconább külső. Ám rettenetes volta ellenére roppant jámbor jószág volt ez a kevercs-nagymacska, sőt még az oldalára is hengeredett, hogy akinek tetszik, hátára pattanhasson. Ugyanis Dionüszosz isteni erejével a legvérengzőbb fenevadat is engedelmes „gombolyaggal játszó” macskává tudta bővülni. És persze a kocsi ékességei között ott figyel Silenus, a duhaj isten nevelője is, kiről tudni kell, hogy a szőlőt must és bor formájában vette kizárólag magához, nem épp mértékkel.
Jelenléte egyértelmű ígérete a folyamatos mámornak a kelta túlvilágon.
Egyedül maga Dionüszosz nem lelhető fel mindig a kocsin, de aki rá akar bukkanni, ne csüggedjen, csak éppen nőt keressen – és ne hagyja magát megtéveszteni egy „kóbor kebeltől”.
Ugyan az isten klasszikus ábrázolása szerint pocakos, borvirágos orrú vitálember, ám a hellén korban – mivel képes volt nemet váltani – gyakorta ábrázolták félnőként. Ami annyit tesz, hogy melle kívánatosan domborodott, ám nyaktól felfelé maradt, aki volt: a jókedvű férfi szőrmók. Szóval a kelta kocsikon a teljesen nőket kell keresni – akik legtöbbször egyik keblüket szabadon hagyó (hja, görög divat) ruhában feszítenek, és teljesen átadják magukat az isten hatalmának (értsd: erőst vágynak a szeretkezésre, olykor hetérák is). És hát ez is egy erősen hívogató túlvilági ígéret.
Aztán a 3. századra a kelta előkelők már nem kocsin robogtak a túlvilágra/a túlvilágon – túlságosan rómaiak lettek ahhoz, hogy továbbra is a barbár hitvilág határozza meg életüket és halálukat. Ám a korábban földbe rejtett kocsik egyre-másra törnek a felszínre. A legismertebb az, amit Budakeszin ástak ki a földből – közvetlenül az említett emésztőgödör mellől.
Ezt a szekeret a leletek alapján rekonstruálták is, a Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának meghatározó darabja (lásd képünkön). Később Sárisápon került elő egy négykerekű, négylovas fogat, a napokban pedig Aquincum mellett (értsd: a Csillaghegyi strandnál) bukkantak rá – mindhárom ásatást Mráv Zsolt, a Nemzeti Múzeum szakembere vezette.
A túlvilági haladáshoz egyébként a kocsi precíz behelyezése nem szükségeltetett. Így akad olyan sír, amibe részekre szedve hányták bele a szekeret; feltártak olyan nyughelyet, ahol a halotti máglyán elszenesedett járművet szuszakolták bele a sírgödörbe; találni olyat, ahova fejjel lefelé huppant be a közlekedési alkalmatosság; és persze van, amelyik a megszokott állásban várja gazdáját. Utóbbi sírnál a kocsirúd mellett négy fogatos ló is vár az „indulási parancsra”. És bizony, a szekereket soha nem temették lóerő nélkül, hiszen mit ér egy szekér, ha nem moccan?
Négy fehér ló vágtat, pattanásig játszanak az izmok kényes bőrük alatt, tajtékot ver a zabla mellett szájuk, a hajtó kérdőjel görbévé feszül, a római kormányzóban bennszakad a levegő, a tömeg fülrepesztően skandálja Ben-Hur nevét. Akinek a szekere a film leggyengébb láncszeme, már ami a hitelességet és a korhűséget jelenti. Ben-Hur ugyanis egy triumfator szekerét hajtja – Róma hadvezérei bizonyos esetekben (új provincia, ellenséges seregek legyőzése stb.) győzelmi menetben vonultak végig az Örök Városon, és ehhez – a triumfushoz – használtak a filmben bemutatott robusztus kocsit. A római „versenyszekér” a lehető legkönnyebb és puritánabb volt: vékonydongájú kerekek között egy kis súlyú faplató, annak elejébe egy „boltívbe” hajlított vastag vessző – hogy a versenyző előre ne zuhanjon, azt egymást keresztező bőrszíjak akadályozták meg.
Egy kelta a túlvilágon is tiszta, így a kocsisírokba az esetek többségébe pöpec piperét helyeztek. Például bronzmedencét a lábmosáshoz, kéztörlő szőttest, a fürdőben használt olajos edényt, és az olaj eltávolításához szükséges „kaparóvasat”, és így tovább.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!