Ne szépítsük: Mianmar és Banglades határvidékén népirtás folyik. A rohingyákat mészárló kormánykatonák azt akarják elérni, hogy a népcsoport – már aki túléli az esztelen öldöklést – hagyja el az országot. Csak éppen ennyi embernek nincs hová mennie.
Sokan emlegetnek vallási, buddhista– muszlim ellentétet, de a probléma gyökere inkább etnikai, sőt társadalmi. Az igaz, hogy a rohingyák muszlimok, az is igaz, hogy a rájuk támadó hadsereg csapatai és az irreguláris bandák döntően buddhista emberekből állnak, még az is tény, hogy a rohingya- és muszlimellenes ideológia fő forrása, Viratu, bizony, buddhista szerzetes – de a gond sokkal régebbi és mélyebb eredetű.
Kik azok a rohingyák?
A rohingya források azt állítják, hogy Arakan tartományban már az 1400-as évek óta élnek muszlimok, ami igaz lehet. Az más kérdés, hogy a „rohingya” népnevet „rooinga” formában először 1799-ben jegyezte fel Francis Buchanan-Hamilton a Brit Kelet-indiai Társaság számára írt cikkében.
Innét tudjuk azt is, hogy a szó jelentése „Rohang lakója” – a muszlim népesség Arakant Rohangnak hívta ugyanis akkoriban. Az önálló és egymással gyakran hadakozó királyságok korát a brit gyarmati rendszer váltotta fel – Burma megszállása 1824-ben kezdődött és csak 1886-ban fejeződött be teljesen. A mostani helyzetet azonban egy második világháborús konfliktus készítette elő. Akkoriban a burmaiak – bár abszurd ezt a gyűjtőnevet alkalmazni a soknemzetiségű államban – a megszálló japánok oldalán harcoltak 1942 és 1944 között, de később átálltak. A kis létszámú arakaniak ellenben a britek mellett döntöttek, már a kezdetektől. Az arakaniak – egy japán tanulmány szerint – húszezer nem muszlim arakanit mészároltak le, akikért bosszúból a vörös karenek ötezer Maruk U-i muszlimot végeztek ki. (A „vörös” itt nem politikai pártállásra utal, hanem egy népcsoport neve.)
A döntő hibát azonban akkor követte el Burma későbbi kormánya, amikor az 1947-es panglongi egyezmény megkötésére nem hívta meg a rohingyák képviselőit, valószínűleg a korábbi háborús szembenállás miatt. Ebben az egyezményben a területen élő etnikumok megegyeztek, hogy együtt alkotnak egy egységes országot, felsorolva a Burmát alkotó kisebbségeket. Ez adta a későbbi burmai alkotmány alapját is, melyből a rohingyák szintén kimaradtak, így nem lett képviseletük a kétkamarás burmai parlamentben.
Jogfosztottan
Burmában 1982-ben hirdették ki az állampolgársági törvényt. A rohingyáknak ekkor már állampolgárságuk és hivatalos személyazonosságuk sem volt.
Csak azok kaptak ugyanis automatikusan állampolgárságot, akik bizonyítani tudták, hogy őseik 1823, vagyis a gyarmati korszak előtt telepedtek le az országban. Rohingyák innentől kezdve gyakorlatilag nem léteztek.
Most az állampolgárság hiánya adja a jogfosztás alapját, és a jelek arra mutatnak, hogy ha kiirtani nem is akarják teljesen a rohingya népességet, de az utolsó emberig emigrációba próbálják kényszeríteni őket: a falvaikat felégetik, a férfiakat és a fiúkat ölik meg elsősorban, természetes tehát, hogy aki csak teheti, a közeli Bangladesbe igyekszik, mely évtizedek óta a menekülők hagyományos célpontja. Csakhogy a koldusszegény bangladesi állam sincs felkészülve több százezer, sőt talán egymillió ember fogadására: a korábbi emigrációs hullámok során is csak ideiglenesen adtak menedéket azoknak, akik a katonai junta elől menekültek.
Se előre, se hátra
A rohingyák most halálos csapdában vergődnek. Mögöttük a mianmari hadsereg, előttük a semmi, sehol sem várják őket tárt karokkal – a válság kezelhetetlennek tűnik. Oka részben az lehet, hogy Mianmarban most egy lassú rendszerváltási folyamat zajlik, juntából egyfajta demokráciába, melynek során a korábban egyeduralkodó hadsereg szeretné megmutatni, mekkora szükség van rá, milyen lényeges szerepet játszik a hatalom gyakorlásában.
A mianmari ellenzék sokszínű, összefogásra csak ideiglenesen képes, és sok benne a nacionalista elem is – ezért nem határolódik el az ellenzék legendás vezetője, Aung San Suu Kyi asszony sem a vérengzésektől, hiszen támogatóinak jelentős részét elveszthetné.
A Nobel-békedíjas Aung San Suu Kyi gyűlöli a kialakult válságot. De az sem kétséges, hogy másodszor is fogságba esett: korábban a junta foglya volt, most a helyzeté. Ahogy a rohingyák is. Mianmarban egyelőre patthelyzet alakult, ki, aminek nincs jó megoldása – és könnyen vezethet a katonai kormányzás visszaállításához. Valamint egy hatalmas népirtáshoz. A nacionalista radikalizmus általában ahhoz vezet, ha elszabadul.
A dél-ázsiai Mianmarból az eddigi adatok szerint három hét alatt több mint 350 ezer rohingya menekült el. Közülük eddig csaknem negyedmillió embert fogadott be a szomszédos Banglades. A muszlim kisebbség azután indult el tömegesen a buddhista országból, hogy a kormányhadsereg katonái több falut és csaknem tízezer házat felgyújtottak. Bangladesi becslések szerint eddig 3000 ember veszthette életét. Sokukkal a határon telepített aknazár végzett. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa a népirtás iskolapéldájának nevezte a Mianmarban történteket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!