- Hiába reped az amerikai–török viszony, a szükség együtt tartja a két nagyhatalmat
- Erdogan egy harminc kilométer széles zónában szabadon akarja likvidálni a kurdokat
- A háttérben ott mosolyog Moszkva
Az egész Közel-Kelet, sőt akár az egész világ szempontjából kulcsfontosságú az, ami most Afrin térségében történik – nem véletlen, hogy a Trump-kormány most az eddigi legbonyolultabb külpolitikai kihívásával szembesül. Rex Tillerson külügyminiszter olyan visszás helyzetbe lavírozta be az Egyesült Államok diplomáciáját, amelyből sérülés nélkül képtelenség kijutni: a szuperhatalomnak ugyanis választania kellene két, egymással hadban álló szövetségese között.
(Illetve, nagyon sarkítva a kérdést, Amerika tulajdonképpen saját magával háborúzik Afrinban, még ha kissé indirekt módon is.)
Permanens szabadságharc
Emlékeztetőül: Kurdisztán és a kurd nép helyzete időtlen idők óta rendezetlen. Míg az Ottomán Birodalom fennhatósága alatt éltek, függetlenségről nem álmodhattak sem ők, sem más behódoltatott népek. Azonban az első világháború elsöpörte a szultánságot, és a világégést lezáró sévres-i békeszerződés kimondta: a kurd népnek joga van önálló államhoz, sőt kijelölte annak határait is. Ezt Törökország nem fogadta el, sőt háborúval vívta ki a szerződés felülvizsgálatát – ezt a konfliktust az 1923-as laussanne-i béke zárta le, ám ebben a szerződésben már szó sem volt a független Kurdisztánról. Területét négy részre osztották, Törökország, Irak, Irán és Szíria között.
A kurd nép azóta is harcol a függetlenségéért. A harc eszközei – főként a 20. század hetvenes éveinek végétől – nem is voltak a legtisztábbak: ekkor lépett színre a terrorizmust is bevető Kurdisztáni Munkáspárt
(Partiya Karkerên Kurdistan, röviden PKK), és számtalan merényletet, robbantást hajtott végre. Török részről pont azzal indokolják a katonai fellépést, hogy Ankara szerint a szíriai kurdok vezető ereje, a Demokratikus Egység Pártja és annak fegyveres szárnya, a Népi Védelmi Egységek (PYD/YPG) terrorszervezet – hiszen mindkettő a PKK része. (Ez azért nem ennyire egyértelmű.)
Csalatkozniuk kellett
Csakhogy az Iszlám Állam elleni hadműveletekből a kurdok erejükön felül vették ki részüket, így bízvást remélték, hogy amennyiben önálló államot kiáltanak ki, azt a velük szövetséges hatalmak – elsősorban az Egyesült Államok – támogatni fogják. Csalatkozniuk kellett. Hiába tartottak a Népi Védelmi Egységek ellenőrzése alatt álló iraki kurd területeken népszavazást, melyen a résztvevők 92,73 százaléka mondott igent a függetlenedésre,
Amerika nem támogatta az új állam megalakulását, sőt a referendum eredményét sem fogadta el. Rex Tillerson úgy nyilatkozott tavaly szeptemberben, hogy „az Egyesült Államok nem ismeri el az egyoldalú népszavazást. Továbbra is az egységes, szövetségi berendezkedésű, demokratikus és virágzó Irakot támogatjuk. Minden érintett féltől, beleértve Irak szomszédjaitól is, azt kérjük, hogy utasítsanak el minden egyoldalú intézkedést és erőszakot.”
Törökország rögvest ugrott
És amint Törökország nem érezte a kurdok mögött az amerikai támogatást, azonnal katonai hadműveleteket indított. Irak elfoglalta Kirkukot, és a kurd ellenőrzés alatt álló területek rohamosan zsugorodni kezdtek.
Pillanatnyilag Törökország azt követeli, hogy a határai mentén alakítsanak ki egy harminc kilométer széles biztonsági zónát, melyet ő ellenőrizne, és melybe gyakorlatilag a teljes, szinte kizárólag kurdok lakta Afrin és Manbidzs tartományok is beletartoznának. Most folyik a támadás Afrin ellen, melyet keleti irányban terjesztenek ki Manbidzs irányába – ámde Manbidzsban a kurdok mellett amerikai erők is állomásoznak.
Sőt időközben az Egyesült Államok bejelentette, miszerint felszereléssel és kiképzőkkel támogatja egy 30 ezer fős szíriai határvédelmi erő felállítását, melynek felét a kurdok vagy szövetségeseik adnák. Ezzel nem kötelezték el magukat teljesen a kurd ügy mellett, de szembehelyezkedtek Erdogan Törökországával. A kialakuló helyzetre Erdogan dühös hangú üzenettel reagált, melyben közölte Rex Tillersonnal: „Nem érdekel bennünket, mit mondanak. Meg fogják tanulni, milyen rosszul tették, hogy egy terrorszervezetben bíztak.”
A török légierő folyamatos támadásokat intéz Afrin ellen, egy helyszíni tudósítás szerint nem csak bombázzák a településeket, de röplapokon is felszólítják a lakosságot a török erőkkel való közreműködésre. A török hadsereg (és az általa támogatott szíriai szunnita arab, valamint turkomán milíciák) akcióját nem kissé ironikus módon „Olajág hadműveletnek” hívják.
Törésvonal a NATO-ban
Míg Kurdisztán földjén zuhognak a bombák és bömböl a nehéztüzérség, a háttérben parázs hangvételű diplomáciai nyilatkozatháború zajlik. Rex Tillerson azt mondta, hogy „Tiszteletben tartjuk Törökország jogát az önvédelemhez, de nekik is be kell látniuk, hogy ez kényes helyzet, melyben nagyszámú civil is érintett. Törökországnak törvényes indoka van a határán beszivárgó terroristák megállítására, ám kérjük, próbálják meg korlátozni hadműveleteiket, szabjanak nekik határt és tanúsítsanak némi önmérsékletet.”
Erdogan válasza sem késett: „Eltökéltek vagyunk. Afrin ügyét végleg elrendezzük. Tapodtat sem hátrálunk. Amerika azt kéri, hogy tegyük világossá hadműveleteink ütemezését. Ők talán világossá tették Afganisztánban vagy Irakban?” (Ráadásul a török offenzíva a kurdok szerint Oroszország hallgatólagos támogatásával zajlik.)
A nemzetközi helyzet tehát pattanásig feszült. A török hatóságok árgus szemekkel figyelik a közösségi médiát is, és mindenkit letartóztatnak, akinek akár csak egy szava lenne a kurdokról. Eddig 311 embert vettek őrizetbe Törökországban, amiért az Afrinnál január 20-án indított török hadműveletet ellenző és arról a hatóságok szerint valótlan állításokat tartalmazó posztokat tettek közzé. Sőt, az Anadolu hírügynökség szó szerint figyelmeztetett is: „A hatóságok szüntelenül figyelik a közösségi médiát, és mindenki ellen eljárást indítanak, aki terrorszervezeteket népszerűsít.”
Ide tartozik még az a híradás, mely szerint őrizetbe vették kedden reggel Törökországban a török orvosi szövetség (TTB) 11 vezetőségi tagját, amiért közleményükben tiltakoztak az Afrinban január 20-án indított török hadműveletek miatt. Ezt a Hürriyet című török napilap jelentette az internetes oldalán. Az előállítottak között van a TTB elnöke, Rasit Tükel is. A TTB múlt heti közleményében azt írta: „orvosokként arra figyelmeztetünk, hogy a háború olyan, ember okozta népegészségügyi probléma, amely a környezetben és a lakosokban pusztítást okozva fenyegeti a társadalmi életet. Minden összecsapást és háborút emberi dráma kísér, helyrehozhatatlan problémákhoz vezet fizikai, lelki, társadalmi és környezet-egészségügyi szempontból. Nemet a háborúra, azonnali békét!” – fogalmaztak.
Nos, pillanatnyilag ez a helyzet, és Amerika a döntőbíró kényelmetlen helyzetébe kényszerült. El kell döntenie, ki mellé áll: a hozzá feltétlenül hűséges, és társadalmilag mindenképpen modernebb berendezkedést favorizáló kurdokat támogatja-e, vagy a NATO második legnagyobb hadseregével rendelkező, ám fél szemmel Moszkvára is kacsintgató Erdogan Törökországát. Hogy a romló amerikai–török viszony milyen hatást gyakorol a NATO szövetségi rendszerére, kérdéses. Erdogan antidemokratikus kormányzása és az a tény, hogy az Egyesült Államok nyíltan közeledik a YPGhez, alááshatja a katonai szövetség és Ankara viszonyát – alááshatja, de önként szakítani sohasem fognak. Egyrészt a NATO-nak szüksége van a törökországi támaszpontokra, másrészt pedig akármilyen nagy létszámú is a török hadsereg, állandó tagság és az ezzel járó karbantartás, utánpótlás nélkül a most korszerű fegyverzete gyorsan elavulna, így nem jelentene ütőképes erőt. Rossz a viszonyuk mostanság – de együtt kell maradjanak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!