„Én abszolút esélytelen vagyok. Ezt már tudom. Vagyis inkább érzem… A helyzetem kilátástalan” – néz fel a papírjaiból nagy kék szemével Edina. Közgazdasági technikumi érettségije van, nyelvtudása nincs. 55 éves, február óta munkanélküli.
Amióta az eszét tudja, hatósági irodai munkát végzett, legutóbb másfél évtizeden át a vízügynél volt előadó. Most nem az „Álláskeresők kiskönyve” nevű füzetkébe jött pecsétért, hanem csak úgy, állásbörze iránt érdeklődni. Mert eddig semmit sem ajánlottak neki. „Azt mondták, keressek magamnak! De hogyan? Ha a koromat kérdezik, már baj van.” Most még havi 65-66 ezer forint körül kap, később majd a felét sem. Jövőre pedig – tudja – változik újra minden.
Süt a nap, de a hangulat borús a Budapest Főváros Kormányhivatal Munkaügyi Központjának XIII. kerületi, Katona József utcai kirendeltségében. Az álláskeresők egy része libasorban vár az ügyintézőkhöz való bebocsáttatásra, a többiek meg ülnek az iskolai osztályokhoz hasonló, szoros széksorokon. Állítólag egy nemrég végzett közvélemény-kutatás szerint az emberek 76 százaléka egyetért azzal, hogy munkanélküli-segély csak annak járjon, akinek senki sem tud munkát adni.
Lehet, hogy így van. Ha másról, s nem őróla van szó. A kormány gazdasági megszorító csomagja, a Széll Kálmán-terv költségvetésjavító intézkedései közt szerepel az álláskeresési járadék eddigi maximális kilenc hónapos tartamának a harmadára csökkentése jövő januártól. Három hónap – mindössze 90 nap – lesz az az idő, ami alatt munkát kell találni. Ez a kirendeltségben megfordulók szerint szinte a lehetetlennel egyenlő. Pedig itt a fővárosban vagyunk, s nem egy kis Békés megyei településen. A munka nélkül maradtak az első hónapban eredeti átlagbérük 90, a második hónapban 80, a harmadikban 70 százalékát kapják majd. Utána meg a nagy semmit. Szent igaz, fordulat kellene a hazai foglalkoztatottságban: az Európai Unióban nálunk a legalacsonyabb, mindössze 54 százalékos a felnőtt, munkaképes korú lakosság aktivitása a munkaerőpiacon. Magyarán: csak ők az adófizetők. Jelenleg a munkanélküliségi ráta 10,7 százalékos, ezt kívánja a kormány – 2014-re – leszorítani 8,4-re.
„A választások előtt beígért egymillió új munkahelyről először kiderült, hogy tíz év alatt, most meg az, hogy a 2014 végéig létrehozni tervezett 300 ezer munkahely fele közmunka” – mondja egy férfi, aki saját bevallása szerint még munkavállaló, de „munkaválogató”. Megnézni jött a fénymásolatban a pultra kitett állásajánlatokat. Gépész, automatizálási technikus, hegesztő. Váltani akar. Ám fél: barátai közt többen egy éve is álláskeresők. Ötvenévesen tart a szerinte „modern rabszolgatartó társadalom” fogalmaitól – így a közmunkától is. „Mert mit jelent? Senki nem tudja. Néztem a neten, összekeverik még a szakemberek is a közhasznúval, a közcélúval. Meg kell felelnie a munkanélküli szakképzettségének, iskolai végzettségének, annál csak egy fokozattal lehet alacsonyabb szintű. Ezzel szerintem csak az állami pályázatot elnyert foglalkoztató cég vagy önkormányzat járhat jól. Pár hónap munka, fizetés, aztán az ember megint az utcán van, helyette újat alkalmaznak újfent pár hónapra, mert így éri meg az állami támogatásból. Nem így kellene visszaterelni az embereket a munka világába. S úgy sem, hogy a Széll Kálmán-tervet, meg minden más tervet senkivel meg nem tárgyalják. Szidhatjuk a szakszervezeteket, van miért. De így nem is tudhatnak sokkal többet tenni!” – vélekedik. Gabi már a bőrén érezte: mi is az a közmunka. Harmincas érettségizett pedagógus- asszisztens, tavalyig egy általános iskolában dolgozott, de „létszámfelettivé” vált. Gerincsérvműtéte után fizikai munkát nem végezhet – erre mire közvetítették ki? Utcaseprésre. Most egy szociális gondozói tanfolyamra iratkozott be, miután az összes orvosi papírját bemutatta. Szégyell ide, a kirendeltségre járni. S azt is szégyelli, hogy őt és kisfiát most nyugdíjas édesanyja támogatja. Iván 24 éves: informatikai szakközépiskolában végzett, de mire érettségizett, elment a kedve tőle. Évekig biztosításközvetítő volt, abból meg lehetne élni – csak nem a mai gazdasági helyzetben. Fogalma sincs, mi lesz vele. Már bármit elvállalna – de egyelőre nincs ajánlat.
A sarokból figyelő, hosszú, fekete hajú Eszter egyidős vele: történelemtanár. Tanári állásajánlatokkal nem bombázták eddig sem, egy piackutató cégnél teszteket csinált. De határozott időtartamú munkaviszonya ősszel megszűnt. Fél, hogy nemsokára a próbaidőt a kétszeresére emelik, az eddigi három hónap szerinte normális, de a fél év már egyértelműen nem munkavállaló barát. „Majd mindenkinek azt mondják, hogy mégsem pont rá gondoltak, s így nem kell véglegesíteni senkit jobb fizetésért” – mondja csendesen.
A közmunkára fordítható pénz tizedére csökkent és azt sem az önkormányzat dönti el, hogy kit foglalkoztatnak – indokolta a pázmándi polgármester, hogy miért kérték helyi egyesületek segítségét olyan feladatok ellátásában, mint a kerítések lefestése, vagy például virág- és sövénytelepítés. A jelenleg foglalkoztatott négy ember ugyanis értelemszerűen napi négy órában nem tudja pótolni a korábbi húsz ember napi nyolcórás munkáját. A város lakói a helyi vállalkozók támogatásával 13 helyszínen dolgoztak: többek között kosárlabdapályát, iskolásoknak játszóteret építettek, és a régi helyett új távolugrópályát alakítottak ki. A vállalkozók gépekkel, az emberek pedig eszközökkel járultak hozzá a munkához, amit az önkormányzat ebéddel köszönt meg.
(Á. J.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
