Lemondásra akarják kényszeríteni képviselőtársai azt az amerikai politikust, aki erotikus képeket küldözgetett magáról a Twitteren. Anthony D. Weiner New York-i képviselő egy fotót akart magáról eljuttatni egy diáklányhoz a közösségi oldalon, de nem figyelt oda, rossz gombra kattintott, így minden ismerőse megkapta a fényképet, amelyen a férfi alsónadrágban látható.

 
Nem internetes ismeretség, esküvői kép

Kezdetben azt állította, hogy hackertámadás érte a Twitter-fiókját, de néhány nap múlva bevallotta, az elmúlt három évben hat nővel is hasonló erotikus levelezést és viszonyt folytatott.

Weiner ballépésének súlyos következményei lehetnek, mert a politikust tartották a Demokrata Párt „emelkedő csillagának”, aki 2013-ban indulhatott volna New York főpolgármesteri címéért. „Nagyon sajnálom, amit tettem, de nem mondok le” – jelentette ki. Ennek ellenére a demokraták Nancy Pelosi, a képviselőház alelnökének vezetésével távozásra szólították fel Weinert. Véleményük szerint elárulta a párt erkölcsi értékeit és nevetségessé tette őket, ezzel pedig veszélyezteti, hogy a 2012-es választásokon megszerezzék a többséget a kongresszusban.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a képviselő felesége, Huma Abedin – aki Hillary Clinton külügyminiszter közeli munkatársa – gyermeket vár. „Ezt is átvészeljük. Szeretem őt, és ő is szeret engem” – mondta Weiner a házasságuk jövőjét firtató kérdésekre. Az asszony nem nyilatkozott semmit, csak nyugat-afrikai körútra indult munka- és sorstársával, Mrs. Clintonnal.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!