Az előrejelzések szerint 2020-ig a világ 6 éven felüli lakosságának 90 százaléka rendelkezik majd mobiltelefonnal, s míg 2014-ben összesen 2,7 milliárd okostelefon-előfizetéssel számolhattunk, addig 5 év múlva ez a szám már 6,1 milliárdra emelkedik. Az UNICEF Magyar Bizottsága tavalyi, 10–19 éves általános és középiskolai diákok körében végzett kutatásából pedig kiderül: a megkérdezettek 96 százalékának van már mobiltelefonja. A „mobilitás” (a készülékek csökkenő árai, a szélesedő lefedettség) tehát megállíthatatlan jelenség, így nem is az a kérdés, használjon-e gyermekünk mobiltelefont (valójában: zsebszámítógépet), hanem az, mikortól és hogyan, valamint a használat „legkritikusabb” terében, az iskolában ez miként történjen.
Nincsen egységes álláspont a szülői oldalon, csupán vélemények arról, mikor lássuk el gyermekünket mobiltelefonnal. Van egyfelől a technológiát nem ismerő, ezért élből elutasító nézet, ami minél későbbre tolná ki ezt az időpontot, mondván, az önfeledt, udvaron, kertben töltött játékidőt csorbítanák a gombnyomogatással eltékozolt órák. Ez persze nem számol sem azzal, hogy a gyerekek számára ma már teljesen megszokott, nem idegen a technológiai környezet – értenek hozzá, élvezetet jelent számukra akár az online játék, akár a közösségi oldalakon való jelenlét –, sem azzal, hogy a kortársi szociális közegből való kiszorulást is maga után vonhatja, hogy hiába ácsingóznak az eszközre, ami „minden osztálytársamnak van már”. (Többen a „butatelefonok” használatát tartják áthidaló megoldásnak a kisiskolások körében, amin kizárólag telefonálni és SMS-ezni tud a poronty. Ez esetben persze nem küszöbölhető ki, hogy az osztálytársak érdekesebb „gépét” fixírozza, kéri kölcsön majd a szünetben.) Arról nem is beszélve, hogy otthon is azt látja, apa és anya, a nagyobb testvér is örökké a mobilon, a neten lóg.
Aggódó szülőből is akad, aki biztonsági okokból halasztja későbbre a vételt, mert egyrészt „annyit hallani, hogy a mobiljáért vertek meg, raboltak ki” kisgyerekeket, másrészt a tenyérnyi számítógépeken olyan internetes (gyűlöletkeltő, pornográf, lelki-testi biztonságát veszélyeztető) tartalmakhoz fér hozzá a csemete, ami ellen védekezni pluszmegterhelést jelent – legyen ez bizalmi, szülő-gyerek beszélgetés vagy különféle szűrőprogramok, -alkalmazások beszerzése. Ugyanakkor sokan vannak a nyugtalankodók között, akik éppen a biztonság miatt vásárolnak mobiltelefont alsós gyerkőcüknek, hiszen így egymás számára elérhetőek lesznek bármikor, veszély esetén azon kérhet segítséget a kisgyermekük, ne adj’ isten, ha valamiképp elveszik, a chip által bemérhetővé válik, vagy a GPS használatával maga is hazatalál.
Így is, úgy is
Egyes országokban betiltották a mobilok iskolai használatát, máshol csupán szabályozták. Mivel idehaza nincs kialakult szabály- és szokásrendszer, törvény sem rendelkezik róla külön, az egyes iskolák, osztályközösségek döntenek a telefonok/számítógépek használatáról, az elvárásokról a tanítási órák alatt, amihez a gyerekek igazodhatnak.
„A házirendünknek megfelelően a tanítási időben a telefonokat kikapcsolt állapotban kell tartaniuk a gyerekeknek – mondja Málek István, a budapesti Kölcsey Ferenc Általános Iskola igazgatója. – A szülők egyöntetű kérése alapján, amivel mi teljesen egyetértünk, a kikapcsolt telefonokat mindennap a tanítás kezdetén, a hetesek és a kollégák segítségével összegyűjtjük, és az igazgatói irodában elzárva tároljuk. Ezzel több olyan dolgot tudunk megelőzni, mint például a telefonok eltűnése, véletlen/szándékos megsérülése, mások esetleges zaklatása vagy a telefonok nem megfelelő használata (pl. órán, szünetben).” Hozzáteszi: ha bárki el szeretné érni a gyermekét, a titkárságon keresztül megteheti vagy üzenetet hagyhat részére.
S bár – gondolnánk – ez a gyakorlat a telefonok használatát jobbára az iskolába oda és vissza vezető útra, netán a különórák, sportkörök foglalkozásai idejére utalja, azért nem teljesen. Mivel más oktatási intézményekhez hasonlóan a csepeli iskolában is kamatoztatják a felsőbb osztályokban az okostelefonok kínálta lehetőségeket. (Málek István tapasztalatai szerint „jellemzően a 3-4. évfolyamokon jelennek meg a telefonok a gyerekeknél, a felső tagozaton viszont már nagyon ritka, ha valaki nem hord magánál mobiltelefont”.)
És ez a jövő, hiszen akár alkalomszerűen építenek a már meglévő, „hozott” és rendelkezésre álló technológiára, akár erre alapoznak, azt mindenképpen kiküszöbölik, hogy valami „tiltott” eszközként, azaz iskolában szerezhető tudástól idegenként bélyegezzék meg a jelenleg legszélesebb körben elterjedt közösségi tudásbázist. „Elsősorban média-, illetve a rajz- és énekórákon kaphatnak »telefonos segítséget« a gyerekek. Ezek mellett a szakkörökön, versenyfelkészítéseken volt/ lesz lehetőségük a telefonjaikat használni.” Idén pedig már a földrajz- és történelemórákon is kézbe vehetik készülékeiket a kölcseys diákok, mivel az új atlaszoknál vannak olyan fejlesztések, amelyek ezek segítségével új szintre emelik az atlaszhasználatot.
Függőség. Már neve is van: nomofóbia (no mobile phobia), a mobiltelefonhiánnyal küszködők félelmének. A mobiltelefonra saját testrészükként gondolók körében gyakran súlyos mentális panaszok lépnek föl, ha akár csak arra gondolnak, otthon- vagy elhagyták a telefonjukat, vagy átmenetileg ki kell kapcsolniuk. A bonni egyetem kutatói párhuzamosan vizsgálva a dohányosokat és a mobilfüggőket, azt találták, hogy sokkal komolyabb szenvedélybetegség jeleit mutatják az utóbbiak, szinte állandóan a kezük ügyében tartják a készüléket, szörfölniük, percenként posztolniuk kell a neten.
59%-ban
nem telefonhívásra használják a magyarok napi szinten az okostelefonjaikat.
1/3 – a magyar 7–10 éves gyerekek harmadának van mobiltelefonja.
Belgiumban gyermekorvosok is aláírták azt a nyílt levelet, amely a mobiltelefon betiltását kezdeményezte a 16 év alattiak körében. Szerintük a rendszeres mobilhasználat zavarokat okoz a gyermeki agytevékenységben. A szakemberek általában 8 éves kortól tartják elfogadhatónak a mobilhasználatot.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!