Ezentúl annyi információt kell elhelyezniük az élelmiszer gyártóknak és forgalmazóknak a termékeiken, hogy mi, fogyasztók csak győzzük elolvasni. A tegnap hatályba lépett uniós rendelet szerint minden esetben jól látható helyen és módon kell feltüntetni az élelmiszer nevét, az összetevőit, a nettó mennyiséget és a szavatossági időt.

 
Húsbolt pultja - illusztráció

A címkéken a betűk nem lehetnek kisebbek 1,2 milliméternél. Előírás az is, hogy éles legyen a kontraszt a háttér és a betű színe között. Meghatározott a betűk közötti és a sortávolság is. Ezzel az élelmiszereken található jelzések, feliratok egységessé válnak, és jobban védik a vásárlók érdekeit. A rendelet már három éve él, de az élelmiszergyártók épp ennyi „türelmi időt” kaptak, ami most járt le.

Szigorodik az allergén összetevőkre vonatkozó szabály: fel kell tüntetni ezután az összes ilyen jellegű összetevőt is. A nem előre csomagolt élelmiszereknél, például a felvágottas pultoknál szóbeli tájékoztatást kell kapnunk, illetve információs táblákon lesznek olvashatók az adatok. Egyes üzletláncoknál számokkal (1-14-ig) jelölik a különböző allergén összetevőket, a magyarázat pedig angolul is olvasható lesz. A Földművelésügyi Minisztérium szerint a jövő héten jelenik meg az a miniszteri rendelet, amely a vevők kötelező szóbeli tájékoztatásáról ad információt. A tápérték jelölése 2016. december 13-tól lesz kötelezően feltüntetendő.

A tájékoztatási kötelezettség a boltok csemegepultjaira, a vendéglátóipari egységekre, valamint a közétkeztetésre is vonatkozik. A szabályok betartását a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei szakigazgatási szervek végzik, ellenőrzik az előállítókat, az árusító helyeket, tehát az üzletek polcain lévő és az éttermekben kapható élelmiszereket is.

A rendelet hatálybalépésétől számítva minimum három év áll a vállalkozások rendelkezése, így addig még előfordulhatnak a régi címkék.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!