Szijjártó kabinetfőnöke az egyik kitiltott? - „Benkő Szilárdnak van érvényes amerikai vízuma” – közölte a minap a Külgazdasági és Külügyminisztérium a HVG-vel. Kár, hogy nem ez volt a kérdés. A lap ugyanis azt szerette volna megtudni, mit reagál a tárca azon információjukra, amely szerint Benkő egyike az USA-ból kitiltott hat kormányzati tisztségviselőnek. Attól pedig, hogy van neki vízuma, ez még teljes mértékben elképzelhető, az pedig, hogy a minisztérium ilyen furcsa megoldással kerülte ki a választ, legalábbis elgondolkodtató.

Érdekes helyzetbe hozhatja Szijjártó Péter külügyminisztert, ha pont az egyik legfontosabb emberét tiltják ki abból az országból, amellyel kapcsolatainkat éppen hogy ápolnunk kellene.

Márpedig Benkő tényleg fontos embere, bizalmasa a külügyminiszternek: Szijjártó futsalcsapatának oszlopos tagja, akit annak ellenére neveztek ki pozíciójába, hogy az ehhez szükséges egyetemi végzettsége sincs meg. Benkő eredetileg hangszerkészítő, de a Külügyminisztériumban is a finomhangolás a fő feladata, ő a „miniszteri kabinet működési koordinátora”. Valójában nem is töltheti be a kabinetfőnöki pozíciót (épp végzettség hiányában), így ha jogi értelemben kell kabinetfőnöki döntést hozni, akkor helyettese, Sümegh Réka intézkedik helyette.

Benkő eddig legfőképp azzal került be a hírekbe, hogy az övé az államapparátus legdrágább járműve, még Orbán Viktor és Lázár János is szerényebben választott nála: egy Mercedes ML-t használ szolgálati autóként, ami alaphangon több mint 17 millió forintba kerül.

Emlékeztető:
a Quaestor-botrány kapcsán lapunk múlt héten Szijjártó helyzetének tarthatatlanságával foglalkozott:

"Menthetetlen, amit Szijjártó tett
Hanyatt esik-e Szijjártó Péter a Quaestor-parketten? Kormányzati összefonódások a brókerbotrányban: a Quaestor-ügy szálai az Orbán-kormányig vezetnek. A szereplők egymásra mutogatnak, felelőst még nem találtak. Szijjártó Péter külügyminiszter magyarázkodik, pedig olyat tett, ami miatt alighanem távoznia kellene."
A részletek itt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!