A véleménynyilvánítás szabadsága jelenleg elsőbbséget élvez a hatályos törvényekben, mint például az uszító jellegű, rasszista kijelentések szigorúbb szabályozása, illetve büntetése – mondta lapunknak a Magyar Szigeten történtek kapcsán Magyar György ügyvéd.

 
Rendőrök és tiltakozók állnak péntek éjjel a III. kerületi rendőrkapitányság előtt.

Emlékezetes: a Jobbik rendezvényén Tyirityán Zsolt, a szélsőjobboldali Betyársereg vezetője egyebek között feltette a kérdést, hogy „bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?”, valamint hasonlóképp: „ha esetleg, ott feküdne édesanyád vérbe fagyva, és egy mocskos cigány szurkálná belé a kést, szerinted te hallgatnál arra a parancsra, hogy ne ölj?”

A Betyársereggel közeli viszonyban álló Jobbik néhány politikusa próbálta a jó viszonyt elbagatellizálni, ám Toroczkai László, a Jobbik Csongrád megyei közgyűlési képviselője mindent cáfolt: „a stratégiai szövetség a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Betyársereg között jól működik”. Toroczkai – aki a Hatvan­négy Vármegyét is vezeti – a Magyar Szigeten arról is beszélt, hogy agyonlőné Kalasnyikovval Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort. Dúró Dóra pártszóvivő erre csupán annyit reagált: a Jobbik a törvényes elszámoltatás híve. Az MSZP azonnali választ és haladéktalan fellépést vár a belügyminisztertől, több LMP-s képviselő pedig a legfőbb ügyészhez fordult, és a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezték.

Az ORFK megkeresésünkre csupán annyit közölt: van tudomásuk a Magyar Szigeten elhangzottakról, de ennél több információval nem szolgálhatnak. Hogy miért nem, és mikor tudnak többet mondani, arra sem kaptunk választ. A Legfőbb Ügyészség nem tud büntetőeljárásról, sajtóhírek alapján nem szoktak eljárást indítani, de úgy vélik, biztosan érkezik majd hozzájuk feljelentés. A Terrorelhárítási Központ viszont vizsgálatot indított a Magyar Szigeten elhangzott gyűlölködő kijelentések miatt.

– Minden mondat nagyon ki van centizve, határeset – nyilatkozta a VH-nak Magyar György. Az ügyvéd szerint uszító jellegű gyűlöletbeszédekről van szó, de a hatályos törvények szerint nem ütköznek sem a Btk.-ba, sem a Ptk.-ba. „A Betyársereg vezetőjének ordenáré, zsidózó, cigányozó mondatai nem jogsértőek, ugyanis amíg a szóbeli megnyilvánulást nem követi tett, addig jogilag nincs mit tenni a jelenleg hatályos – bizonyos értelemben vitatható – jogértelmezés szerint” – magyarázta az ügyvéd. Magyar György azt mondta: a véleménynyilvánítás szabadsága jelenleg elsőbbséget élvez a hatályos törvényekben, mint például az uszító jellegű, rasszista kijelentések szigorúbb szabályozása, illetve büntetése. „A megoldás nem a büntetőjogban van. A bűnmegelőzésnek és a nevelésnek nagyobb szerepet kellene kapnia. A társadalomnak kellene kivetnie magából az ilyen egyedeket” – jegyezte meg az ügyvéd.

 

Rendőrök és tiltakozók állnak péntek éjjel a III. kerületi rendőrkapitányság előtt (képünkön). Korábban a Hajógyári-sziget K-hídjánál a rendőrök előállították Zagyva György Gyulát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnökét, a Jobbik országgyűlési képviselőjét. A HVIM tagjai és szimpatizánsok a Tímár utcai rendőrkapitánysághoz vonultak, követelve Zagyva szabadon bocsátását. A rendőrkapitányság bejáratait rohamrendőrök zárták le. Összecsapásra nem került sor, de a környéken mindenkit igazoltattak. Korábban a HVIM szimpatizánsai jegy nélkül próbáltak meg bejutni a Sziget fesztiválra. Az MTI helyszíni tudósítása szerint Zagyva a fesztivál főbejáratához szervezett tüntetésen – amelyet eredetileg a magas benzinárak elleni tiltakozásul a sziget területére hirdettek meg, de azt a rendőrség nem vette tudomásul, mivel a fesztivál helyszíne magánterületnek minősül a rendezvény idején – felszólította az embereket, próbáljanak együtt bemenni a rendezvény területére. A mintegy 70 tüntető megindult a főbejárat felé. A biztonsági őrök és rendőrök feltartóztatták őket, ezért több tüntető elállta az utat a fesztiválozni szándékozók előtt, akik ekkor csak egy kordonkapun tudtak bejutni. Végül a rendőrség számolta fel a blokádot. Zagyvát előállították, mire ő élt mentelmi jogával, így vele szemben szabálysértési eljárás nem folytatható – közölte a rendőrség szombaton. (A Jobbik egyébként évek óta küzd a mentelmi jog eltörléséért – a szerk.) „Zagyva György Gyula nem a Jobbik, hanem a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevében vett részt a tüntetésen, ezért a Jobbik nem tervez semmilyen lépést az ügyben” – kommenálta az Indexnek az eseményeket Dúró Dóra, a párt szóvivője. „Ugyanakkor sajnáljuk a történteket, hiszen ez egy bejelentett tüntetés volt, így a felelősség a rendőrségé és a fesztivál szervezőié, akik nem voltak hajlandóak tárgyalni a tüntetőkkel” – jegyezte meg.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!