Tananyag-e a politikai hitvallás?

Más kérdés, hogy például az irodalmi műveknek épp annyi olvasata van, ahányan olvassák és értelmezik őket. A történelem is ilyen, sokféleképp értelmezhető tudomány. A politikusok mindig szerették a saját szájuk íze szerint alakítani, így van ez ma is. Ezzel tulajdonképpen nincs semmi gond, amíg megmaradnak a saját fórumaikon. Az viszont komoly probléma, ha mindez oktatási keretek közé kerül. Államilag akkreditált oktatási segédanyagban sem politikának, sem hagymázas fejtegetéseknek helye nincs. És mégis van. Magyar történelem – Tízezer év, ezer oldalról címmel megjelent 2002-ben egy oktatási segédkönyv, az oktatási miniszter (Pokorni Zoltán) által jóváhagyott továbbképzési program előadói és neves történészek közreműködésével, a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület gondozásában. Bár a kötet bevezetőjéből kiderül, hogy egyéni látásmódok, megközelítések találhatóak a különböző szövegekben, arra mégis felhívja a figyelmet, hogy „ez a mű a jövőben is rendületlenül az egész Kárpát-medencében tovább folytatni kívánt szervezetszerű, az oktatási megújítást célzó tanári továbbképzés szándékának a kinyilvánítását és ehhez a hozzáférhető írásbeli alapismereti összegzés átnyújtását jelenti.” Vagyis a könyv szerzőinek egy része nem csak szerzőként, hanem előadóként, egy pedagógusokat képző egység részeként is véleményt nyilvánít. Azonban egy olyan tanulmánykötet, melyben durva normatív kijelentéseket vonnak le látszólagos tudományos eredményekből, amelyeket tényállításokból levonni nem lehet, emellett néhol nacionalista-fundamentalista politikai állásfoglalásokkal is találkozhatunk, nem tekinthető elfogulatlannak, és mint ilyen, alkalmatlan arra, hogy oktatási segédanyagként funkcionáljon. Az oktatási segédkönyv összességében azt sugallja, hogy minden lelki, társadalmi és politikai probléma megoldható, ha keresztény-nemzeti viszonyok között élünk. Emellett olyan vitatható elméletek is teret kapnak a tanulmányokban, melyek például a sumér-magyar rokonságot, a Szent Korona-tant, az öröklődéstan asztrológiai aspektusait a különböző tudományágak összemosásával kívánják igazolni. A probléma nem az, hogy az egyes szerzők hogyan vélekednek a történelemről, hanem az, hogy mindezt a „tudást” tanároknak, tanárjelölteknek kívánják átadni. Akik ezután majd saját osztályaik elé állva hasonlóan elfogult nézőpontból tárgyalják az adott történelmi eseményeket. Mindössze egy idézetet szeretnék kiemelni a kötetből, példaként a politikai, közéleti állásfoglalás helytelenségére és a káros történelemszemléletre: „Ha Magyarországra, a Kárpátmedence magyarságának sorsára tekintünk, akkor az elmúlt évszázad folyamatos emberveszteségei (két világháború, tömegmészárlások, sortüzek, kitelepítések, kényszermunkatáborok) több milliós nagyságrendükkel figyelmeztetnek: ez a nemzetközi összefonódásokkal végrehajtott népirtás – ez is holokauszt. Ez a legkülönbözőbb eszközökkel ma is folytatódik. Elegendő, ha csupán az elmúlt évtizedekben megölt hétmillió magyar életcsírára gondolunk. Elég volt! A nemzetközi fórumokat is felhasználva kell ennek megálljt parancsolni.” (Rókusfalvi Pál) Ilyen és ehhez hasonló szemlélettel és hangvétellel tanári kézikönyv nem szólalhat meg. Némi odafigyeléssel sokat lehetne tenni azért, hogy a pedagógusképzés színvonalasabb legyen. A tanáron múlik, mi kerül a gyerek fejébe és hogyan. Mert a tanár nem csak a tananyagot, hanem értékrendet is közvetít, mert nem csak tudást ad át, hanem szemléletmódot is, tehát példát mutat. Ezért lenne fontos, hogy azok, akik ezt a pályát választják, megtanuljanak felelősségteljesen, elfogulatlanul és biztos tudással a fejükben kiállni osztályaik elé.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!