Tartós béke?

Szimbolikus döntések mellett a tapogatózás és alkalmazkodás sajátos váltakozása jellemezte a kormány első 50 napját. A Fidesz-KDNP 8 év ellenzékiség után nehezen rázódott bele a kormányzati szerepkörbe. Zajlik a nemzetközi környezetben kivívható mozgástér határainak kipuhatolása, a lehetőségek kibővítésével való kísérletezés. A kormány imázsának kezdettől fogva egyik központi eleme a szocialista(– szabad demokrata) kormányokkal szembeállított felkészültség, határozottság és hatékonyság sugalmazása volt. Ennek megfelelően a parlamentben már a kormány megalakulása előtt nagyszabású és gyors jogszabályalkotói munka indult, amit jól mutat a benyújtott törvényjavaslatok (köztük több alkotmánymódosítás) kiemelkedően magas száma. Ám a benyújtott és elfogadott jogszabályok nagy mennyisége önmagában nem sokat mond el a törvényhozás minőségéről. Az első 50 napban a törvényszöveggé vált fontosabb elképzelések között a szimbolikus döntések domináltak, de nem történt lépés a régóta várt, bár fájdalommentesnek nem ígérkező strukturális reformok irányában. A parlamenti és önkormányzati képviselők létszámának csökkentése vagy a kettős állampolgárság megadásának egyszerűsítése kétségkívül széles körű választói igényeket elégítettek ki, a költségvetés egyensúlyának fenntartására azonban eddig a kormány csak szóban tett ígéretet, az elfogadott intézkedések pénzügyi szakértők szerint 300-350 milliárd forintos lyukat hagynak maguk mögött. Ezen túl a rekordgyorsaságú törvénygyártás lehetetlenné teszi az alapos előkészítést, amelybe például az érdekszervezetekkel való, az ellenzéki pártok által is nemegyszer joggal számon kért egyeztetés is beletartozna. A kormány töretlen népszerűsége mellett egyébként erről az oldalról már hallani az elégedetlen hangokat. A látványos, szimbolikus lépések dacára az első időszak főszereplője mégis a gazdaság volt. A pénzügyi indikátorok alapján (forintárfolyam, csődkockázati mutató, hitelkamatok változása stb.), a kormány első 50 napját súlyos kudarcként értékelhetjük. Június eleje óta olyan mértékű káosznak és bizonytalanságnak lehettünk tanúi e területen, amilyentől a magyar választók 2009 tavasza óta elszokhattak. Ennek fényében különösen érdekes a kormány népszerűsége. A má sodik Orbán-kormány támogatottsága mintha tökéletesen kötetlenül lebegne a politika és a valóság eseményei felett. A kormány rendkívüli bizalmi tartalékokkal rendelkezik. Jellemző példája ennek az előnynek a sokat emlegetett gazdasági „akcióterv” esete, amely egyszerre volt képes rövid távon megnyugtatni a Kósa Lajos és Szijjártó Péter június eleji felelőtlen kijelentései hatására felbolydult piaci kedélyeket − és szimbolikus gesztusokkal („pálinkaliberalizáció”, bérplafon a költségvetési szerveknél stb.) feldíszíteni az érdemi, lényegében megszorító intézkedéseket: a 200 milliárd forintos „bankadót” és a közszférát sújtó elvonásokat. A kormány nemzetközi súrlódásai, látható kapkodása és szertelen gazdasági- pénzügyi kommunikációja nem kizárólag felkészületlenségből vagy éretlen voluntarizmusból ered. A Fidesz-KDNP csak nehezen vergődik ki saját, ellenzékben alkalmazott retorikájának csapdájából, amely azt üzente, hogy a gazdaság és a társadalom problémáira létezik fájdalommentes megoldás, és ennek megfelelően mindenfajta megszorítást népnyúzásként, a közérdekkel szembeni haszonlesés eszközeként állított be. A második Orbán-kormánynak is alkalmazkodnia kell(ene) ahhoz a helyzethez, amelyben a kiadáscsökkentés elkerülhetetlen a strukturálisan elmaradott nagy társadalmi alrendszerek átformálásánál, ráadásul a mozgásteret a gazdasági világválság még nyomasztóan szűkebbé tette. A kormányzati szerep szokatlanságán túl a Fidesz „kurucos habitusa” is tetten érhető: annak vágya, hogy függetleníteni tudja a magyar gazdaságot a külső körülményektől, leginkább a hitelezők megítélésétől. Nemcsak az intézkedéseket, de a kormányzati kommunikációt is ez a vehemencia jellemzi, elég példaként csak a miniszterelnök csütörtöki napirend előtti felszólalását említeni. Ez a fajta határozottság és keménykedés rövid távon és a Fidesz szavazóinak körében valószínűleg kedvező visszhangra talál. De hosszabb távon, amennyiben például a forint tartósan gyengül, illetve a hitelminősítők leminősítik Magyarországot, nem csak a magyar gazdaság, de a választók is roszszul járnak, ami komoly fejtörést okozhat majd a Fidesznek. Miután június elején nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Bizottság a „csontváz- kommunikáció” ellenére sem tűri az államháztartási hiány elengedését, rövid ideig úgy tűnt, hogy a kormány, ha „csendben” is, de elszánja magát az elkerülhetetlen megszorító intézkedések meghozatalára, és tartósan alkalmazkodik a gazdasági realitásokhoz. Az utóbbi hetek eseményei azonban azt mutatják, hogy az alkalmazkodást ismét a határok próbálgatása váltja fel. A legfontosabb kérdés az államháztartás vonatkozásában az lesz, hogy a sokszor érthetetlen kapkodás, bukdácsolás mögött valóban húzódik-e (vitatható, de politikailag racionális) koncepció, és a kormány csak időt próbál nyerni az önkormányzati választások után meghozandó megszorító intézkedésekig, vagy a hozzá nem ér tés és a kormányzás közben tanulás drága tanfolyama zajlik tovább a jövőben is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!