Nem szabadna alkudozni zsarolókkal, ám muszáj, ha a túszok élete forog kockán – fogalmazott tőle szokatlan keménységgel e heti sajtóértekezletén Obama, magyarázván a republikánusokkal kötött – és az elnök pártja, a demokraták körében háborgást keltő – kompromisszumát.

 
Avar János

Hiába szavazták meg a szenátusban többségben lévő demokraták az előd, Bush év végén lejáró adócsökkentésének olyan meghosszabbítását, amely végre elvenné a gazdagok indokolatlan kedvezményét, a republikánusok kisebbségi obstrukcióval lehetetlenné tették volna az idei jóváhagyást. Oroszlánként harcoltak azért, hogy a legtehetősebbek is megkapják továbbra is, vagy senki sem. Obama tehát a „túszok”, a középrétegek automatikus adóemelését akarta elhárítani, meg a munkanélküli- segélynek (szintén a csomagban lévő) kiterjesztését biztosítani, ezért engedett a zsarolóknak. No, meg tartva a kényszerű adóemelés gazdaságot fékező hatásától, hiszen a széles (Amerikában a lakosság kétharmadát kitevő) középosztálynál maradó több pénz serkentő keresletet jelent, míg a gazdagok csak tovább gazdagodnak. S lévén ők a jobboldal fő támogatói, cserében számíthatnak a republikánusok elszánt politikai támogatására.

Miként hazánk gazdagjai is a mi jobboldalunkéra. S ekként mi is élhetünk Obama hasonlatával: bizony itt is zsarolás esete forog fenn, s egy ország jövője vált a tehetősek támogatásáért szintén oroszlánként harcoló jobboldali kormányzat túszává. Ott Bush (deficittel nem, a gazdagokkal annál inkább törődő) adócsökkentését védi a jobboldal körömszakadtáig, itt Orbánét. S ha ott Obama kényszerű kompromisszumával megvédhette az átlagemberek érdekeit, itt a zemberek (és magánnyugdíjszámláik) egyelőre védtelenek, s az a kormány emleget „eltőzsdézést”, amely éppen vabankot játszik a gazdaságban, amit a külföld egyre értetlenebb kibicként szemlél. S van még hasonlóság: amerikai publicisták szerint a novemberi, a republikánusoknak sikert és vele vérszemet adó kongresszusi választások előtt kellett volna észbe kapni, nálunk pedig a jobboldalnak túlhatalmat adó áprilisi szavazás előtt. A tehetősek számítása viszont ott is, itt is bevált.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!