MEGKÉRDEZTÜK… Osztolykán Ágnest, az LMP politikusát, a 10 éves Zsombor édesanyját

 
Osztolykán Ágnes - Fotó: Kovács Tamás, MTI

– Éppen Brüsszelben tartózkodik, ki vigyáz a kisfiára?

– A párom, illetve ilyen esetekben rokonok segítenek be. De Zsombor hozzá van szokva, hogy édesanyja nem hagyományos munkakörben, 8-tól 4-ig dolgozik. Sokáig kettesben éltünk, nem volt bébiszitter, úgyhogy hamar az élete részévé vált a politika. Vittem magammal tévéstúdióba, de nem lepte meg egy-egy reggeli telefoninterjú sem.

– Nem volt hiszti, hogy anya, inkább velem foglalkozz?

– Nagyon jól viselte a helyzetet, s bár tudom, nem biztos, hogy ez a legideálisabb, de úgy látom, nem „sérült” ebben. Egészséges, a korának megfelelő érdeklődési körrel rendelkező gyerek, pont, mint bármelyik kortársa. Bár szerinte az LMP a legjobb, de természetesen tisztában van vele, hogy más párt is létezik, és mindenkinek szíve joga eldönteni, kire szavaz. Ehhez, persze, sok humor is kellett. Például volt olyan oktatási bizottsági ülés, amelyen velem volt, és szavazáskor ő is feltette a kezét, Pokorni Zoltán elnök úr pedig őt is beleszámolta fél szavazatként. Mivel nem vagyok már országgyűlési képviselő, a politika nincs annyira jelen az életében, csak akkor beszélünk ilyen kérdésekről, ha ő hozza szóba.

– Mit szólnak az iskolatársak, hogy egy politikus gyereke jár velük együtt?

– Az előző iskolában nem mindenki vette jól, nem is hívták a fiamat zsúrokba. Nem tudtam eldönteni, hogy cigány származása miatt vagy azért, mert akkor még LMP-s országgyűlési képviselő voltam, és sokszor szerepeltem a tévében is. A mostani, XIII. kerületi iskolában azonban semmilyen irányú kivételezés nincs, aminek nagyon örülünk. Sok a barátja, már aludt is az egyiküknél. Az osztályban egyébként mindenki „más”: van félig olasz, spanyol, erdélyi, afroamerikai gyerek. A fiamtól azt kérdezték az első nap: te milyen vagy? Cigány, válaszolta, s ezzel el is volt intézve a dolog, folytatódott a focizás.

– Ezek szerint a származásával is tisztában van?

– Természetesen. Szerintem minden ilyen „kényesebb” kérdésről minél hamarabb beszélgetni kell a gyerekekkel, amúgy sem vagyok a tabusítás híve.

Címkék: Anya-és-Apa, LMP

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!