Egyetlen állami cég pénzügyeit sem tenné megismerhetővé a kormányzat. Az energiacégeket különösen rejtené – több oligarcha érdekelt ebben a bizniszben. Mivel a kistulajdonosokat kisöpörték, nincs ki rést üssön a hallgatás falán.
Nincs jó válasz a miértre – a kormány képtelen érdemben indokolni, hogy gyakorlatilag az összes állami (értsd: a központi költségvetés és az önkormányzatok alá tartozó) cég szerződéseit, közbeszerzéseit stb. titkosítja.
A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslat ugyanis gyakorlatilag arról szól, hogy a köztulajdonban lévő cégek esetében nincs helye az úgynevezett közérdekű adatigénylésnek (értsd: hogy az érintett feleken kívül bárki beleláthasson az állami vállalatok működésébe).
A hivatalos indoklás szerint erre azért van szükség, hogy a köztulajdonú cégek ne szenvedjenek piaci hátrányt pusztán azért, mert pénzügyeikbe bárki bepillanthat.
Ám az a helyzet, hogy ez az indoklás formálisan sem állja meg a helyét, ugyanis a legtöbb „költségvetési vállalatnak” nem kell piaci versenytársakkal veszkődnie, mivel monopolhelyzetben van. Példának okáért nincs konkurense az MVM-nek. Ahogy a Nemzeti Közműszolgáltató színre lépése után a piacról kiszorultak a „privát” gázszolgáltatók, és 2017-re az áramtársaságok is átadják ügyfeleiket az állami vállalatnak. Magyarán – többek között – az energiapiacon a közérdekű adatok megismerése semmilyen versenyt nem torzítana, pusztán azt mutatná meg, tisztességesen költi-e az állam a pénzét. Mégis, a törvényjavaslat az energetikai vállalatokat kimondva is mentesíti az adatnyilvánosság követelménye alól, és megengedi, hogy lényegében bármilyen adatukat öt évig automatikusan titkolják, illetve harminc éven belül csak nemzetbiztonsági, központi pénzügyi és külügyi érdekből kötelesek nyilvánosságra hozni. Hogy a törvényjavaslatnak mi köze ahhoz, miszerint a miniszterelnök baráti körében van az állammal korábban üzletelő energiatulajdonos, azt nem tudni.
Az energiaszektoron kívül eső állami cégeket ugyan nem kötelezi automatikusan adataik eltitkolására a javaslat, ám azt mondja, ha a nyilvánosság miatt bármilyen hátrány érné a vállalatot, rögvest rejtheti adatait. A kormány mindenesetre évek óta azon dolgozik, hogy senki ne láthassa át az állami cégek pénzügyeit. Első lépésként tavaly elkezdte kitolni a részben állami tulajdonú áram-, gáz-, és vízcégekből a kisrészvényeseket.
A kabinet akkor arról beszélt, hogy az ellátásbiztonság okán kell szabadulni a törpetulajdonosoktól, ám az érvelés nem állta meg a helyét, ugyanis a részvények többségének birtokában az állami tulajdonos így is azt csinálhatott, amit akart. Nem véletlen, hogy a kisrészvényesek titkosítási szándékot orrontottak, hiszen tulajdonrészük feljogosította őket arra, hogy betekinthessenek a cégpénzügyeibe – márpedig a kormány valószínűleg nem szerette volna, ha mindent látnak.
A kisrészvényesek kipöckölése után a médiát kellett elrekkenteni az információtól. Ennek érdekében a kabinet egy próbatörvényt fogadtatott el a parlamenttel, ami a Magyar Posta kontraktusait „takarta ki”. És ez át is ment a Tisztelt Házon, igaz, csak másodjára, mivel első körben az Alkotmánybíróság megvétózta. Így Varga joggal remélheti, hogy a „minden titkos” javaslatára is rábólint az Országgyűlés. Ráadásul ebben az esetben nem releváns, hogy az MNB álláspontja, miszerint az alapítványokba pumpált mintegy 260 milliárd adóforint nem közpénz – ugyanis az Alkotmánybíróság szerint az. Csakhogy az állami vállalatok esetében a javaslat nem vitatja, hogy közpénzről van szó, ráadásul az MNB pénzkihelyezései nem a piacon zajlottak, hanem egy zárt, közpénzi környezetben.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!