Kupleráj SS-felügyelettel és más esetek - Történelem a bordélyházban

Fecsegők a Kitty Szalonban
Az 1930-as évek második felében Reinhard Heydrich SS-Gruppenführer a bordélyházak törzsvendégeként gyakorta leült beszélgetni a lányokkal. Legnagyobb megdöbbenésére az éjszakai pillangók nemcsak a Berlinben nyüzsgő külföldi diplomaták apró-cseprő perverzióit ismerték részletesen. Innen jött az ötlet:
1939 nyarán magához rendelte Walter Schellenberget, és megbízta, hogy elit besúgóhálózatot szervezzen kurvákból – 1939 októberében pedig műszaki emberek lepték el a Pension Kittyt. Mindenhová jutott a poloskákból! A háromszintes ház külön bejáratú alagsorában rendezték be a lehallgatószobát, közvetlen telefonvonallal az SD (náci biztonsági szolgálat) központjába.
A kémkedésre megbízható, értelmes, bevállalós és bombázó külsejű prostikat kerestek. Első körben nyolcvan lányt találtak alkalmasnak a hazafias feladatra.
Pszichológusok, elhárítási és hírszerzési szakemberek rostálták át őket, különös figyelmet fordítva előéletükre, kapcsolataikra és politikai megbízhatóságukra. Novemberre húsz nő maradt: bemagolták az összes német és külföldi egyenruha, rangjelzés, kitüntetés és hivatalos okmány ismertetőjeleit, megtanultak csevegni, bájologni, viselkedni. Még a szexuális technikájukat is csiszolták orvosok és anatómiai szakértők bevonásával, a gyakorlásban pedig hősies, önfeláldozó SS-tisztek segédkeztek.
Az új szalon 1940 márciusában nyitotta meg kapuit. Áprilisban már az iparbárókon, bankárokon és a művészvilág elitjén kívül megjelentek a náci párt, majd a Wehrmacht, az SS és a Gestapo képviselői is. Tábornokok, államtitkárok, tengernagyok, diplomaták, pártvezetők, német és külföldi politikusok százai engedték el magukat a Kitty Szalon hálószobáiban, bőségesen munkát adva az alagsori technikusoknak – és ellátva a Gestapót, valamint a hírszerzést információkkal. Több Hitler és Himmler ellen szőtt összeesküvés bizonyítékait is itt szedegették össze.
Az épületet 1942 végén szövetséges bombatalálat érte, 1943 kora nyarán pedig bezárt. Schellenberg beleegyezett, hogy a lányok folytassák az ipart – egy újabb titoktartási nyilatkozattal. A kupleráj mérlege beszédes: három év alatt húszezer egyéni vendég, nagyjából százezer látogatás, és ki tudja, hány vallomás…
(SZ. G.)

Erkölcsi akciók
Budapesten ma is áll az az épület (jelenleg szálló), amely „Diplomata Ház” néven híresült el. Az 1981-ben elkészült ingatlan Lázár György kommunista miniszterelnök idejének leghíresebb szerelmi fészke volt, ahol az éjszakai dáridókon a szocialista blokk politikusai éppúgy feltűntek, mint a Világbank képviselői – egytől egyig a Belügyminisztérium invitálására. Dekoratív, diplomás leányok (valójában jól képzett ügynökök) várták az urakat – ami pedig elhangzott, azt a Belügyminisztérium is örömmel hallgatta, hiszen a házban a falnak is füle volt, a társalkodó hölgyek pedig határozottan utasítva voltak a „kompromittáló erkölcsi akciók” végrehajtására.

Csak mert imádkozott
Szerencséje volt 1664-ben Bethlen Miklós későbbi erdélyi kancellárnak Velencében, mert óriási diplomáciai botrányba is keveredhetett volna. Önéletrajzában így kezdi az esetet:
„Én ugyan, Istennek hála, nem kurválkodtam, ha Velence is; de a szolgáim, kivált Istvándi István, minthogy az atyja gazdag ember lévén, sok pénzt adott volt néki, felette igen elvetemedett; az én nevem alatt is fogott néhol járni, osztán nem fizethetvén meg a kurvának, az engemet írás által supplicált (Lucietta volt neve) hogy fizettessek én meg.” Istvándi egyébként azért nem fizetett, mert Lucietta istenes kéjnő volt, és ha harangozni kezdtek, „mindjárt kapta feje alól az olvasót, és mondani kezdette”. Igen, munka közben is. Bethlen szerencsétlenségére Velencében a város védelme alatt állt minden bordély, így a hajóról rángatták le indulás előtt, hogy azonnal fizesse meg a szolgáltatás árát. Amit meg is tett, s így megmenekült a botránytól, ám, ahogy fogalmazott: „Soha életemben olyan haragom nem volt.”

Kecskére a káposztát. Vélhetően John Dillinger is megbánta volna, hogy egy kéjhölgybe fektette a bizalmát – ha nem halt volna bele. Anna Sage román bevándorlóként érkezett Amerikába. Az ősi foglalkozást nagy sikerrel űzte, hamarosan saját kuplerájt nyitott, ahol vendége volt a hírhedt bankrabló, John Dillinger is. A Munkaügyi Hivatal laza erkölcseire hivatkozva ki akarta utasítani az országból, ám Sage úgy döntött, elárulja Dillingert a zöldkártyáért cserébe. Dillingert négy golyóval lőtték aznap agyon – Anna pedig kapott ugyan 5000 dollárt, ám 1936- ban mégis visszatoloncolták Romániába.

Aki belebukott
Egy 19 éves modell okozta Nagy-Britannia eddigi legnagyobb politikai botrányát, 1963-an. Volt itt minden: prostitúció, kábítószerek és kémkedés – nem csoda, hogy a Christine Keeler nevű hölggyel viszonyba bonyolódó John Profumo, az ország akkori hadügyminisztere és egyben legnépszerűbb politikusa belebukott az esetbe. Keeler ugyanis nem csupán modellkedett, de némi pénzösszegért cserébe közelebbről is megismerkedett csodálóival. Köztük például Johnny Edgecombe kábítószer-kereskedővel, de kuncsaftjai közé tartozott Jevgenyij Ivanov, a szovjet nagykövetség tengerészeti attaséja is, a szovjet hírszerzés ügynöke. Profumo először tagadott, majd beismerte a viszonyt. A hivatalos vizsgálat szerint az ágyban nem cseréltek gazdát nemzetbiztonsági titkok. Profumo mégis lemondott, a kormányba vetett bizalom megrendült, a Konzervatív Párt másfél évtizedig nem tudott talpra állni.
D.-H. N.