Történelem menet közben

Persze a szerzőt segítette bennfentessége, maga is chicagói, mint az elnök és Obama környezetének alapos ismerőjeként bejáratos a Fehér Házba. Ennek köszönhető könyve, melynek címe egyaránt érvényes az emberre és politikájára: Az ígéret. Magyar kiadása (Geopen Kiadó, ford. Hajdú András) kínálta az alkalmat, hogy megkeressük Jonathan Altert, aki szívesen beszélt Obamáról, a könyvről, és váratlanul azt is szóba hozta, hogy négy nagyszülője négy különböző országhoz kötődik, egyikük Magyarországhoz. Alter apai dédnagyapja, akitől neve is származik, Hatvan környékéről vándorolt ki a tengerentúlra az 1880-as években.

– Mint annyi más politikus, így Barack Obama esetében is, a változás ígérete mindent elsöpört. Vajon az Obamára voksolók tényleg hisznek-e még a választási jelszavakban, vajon úgy érzik-e, hogy valóban megcsinálták? Ön szerint mi lett a változás ígéretéből?

– Különbséget kell tenni programja teljesítése és népszerűsé­gének megőrzése között. Az előbbiben sikereket ér el, a program fontos pontjairól törvények születtek. De politikailag nehézségekbe ütközik, a várakozások és a remények nagyobbak voltak, mint ami reálisan megvalósítható volt. Hiszen minden demokrácia teli van kompromisszumokkal, ezért a változás lassú. Persze sok választópolgár azt hitte, hogy a változás gyorsabb, könnyebb és Obama elképzelései szerint zajlik. A republikánusok azonban nagyon kemények voltak, saját úgynevezett Tea Party mozgalmuk nyomására is, amely megjegyzem nagyobb hírverést kap, mint amilyet megérdemel. Megakadályozták az elnököt abban, hogy sikerüljön megvalósítania mindazt, amiben a támogatói reménykedtek. A könyvemben kísérletet tettem rá, hogy összevessem, mit ígért, és mit sikerült elérnie. Nagyon komoly eredmények látszanak. Azok csalódtak, akik azt hitték, hogy varázsütésre teljesen más országot csinál az Egyesült Államokból. Azok szemszögéből azonban jó Obama teljesítménye, akik hajlandóak figyelembe venni a legnagyobb változást az egészségügyi rendszerünkben az elmúlt 40 évben, a legnagyobb változást a pénzügyi piacok szabályozásában az elmúlt 60-70 évben, és sok egyéb, régen várt változást. De ezt sokan nem ismerik fel az Egyesült Államokban. Vagy azt gondolják, hogy Obama szocialista, ami nevetséges, vagy azt gondolják, hogy a bankok zsoldjában áll, ami éppúgy teljesen nevetséges. Tehát mindkét oldalról támadják, és így aztán valamifajta pragmatikus közép pozíciójában találja magát. Igaz, a pragmatizmusát becsülők között is bőven vannak, akik szeretnék, ha keményebben lépne fel egyes ügyekben.

– Mint említette, vannak, akik szocialistaként támadják, pedig még hivatalba se lépett, s máris a kapitalizmus megmentője volt, figyelembe véve a bankmentő csomagokat, az autóipar életben tartását.

– Túlzás lenne azt mondani, hogy Obama megmentette az egész kapitalista rendszert. 2009-ben a kapitalizmus fennállása nem volt akkora veszélyben, mint 1933-ban. De megakadályozott egy újabb nagy válságot és nagyon kevés elismerést kapott azoktól a tehetős amerikaiaktól, akiknek a vagyonát megmentette. Különösen érdekes, hogy ugyanez történt Franklin Delano Roosevelt elnökkel 1933-ban. Megmentette a kapitalizmust, ami akkor még rosszabb állapotban volt, és az összes tehetős ember ellene fordult az Egyesült Államokban.

– A modern politika történetében Obama a leggyorsabban, a legrövidebb idő alatt jutott el a hatalom csúcsára, ahogy ön fogalmaz, „szinte a semmiből jött”. Afroamerikai származása mindezt feltehetően csak nehezítette. Hogyan magyarázza a sikerét?

– Szerintem a legjobb magyarázat az, hogy az amerikai társadalomban a leggyorsabb út felfelé az oktatáson keresztül vezet. Olyan társadalmakkal ellentétben, ahol kizárólag a családi kapcsolatok révén lehet hatalomra szert tenni, az Egyesült Államokban valakinek, aki nagyon magasan képzett, mint ahogyan Obama is, esélye van gyorsan a hatalmi rendszer élvonalába kerülni. Úgy vélem, hogy felemelkedésének kulcspillanata az volt, amikor az 1980-as években a Harvard Law Review (a Harvard Egyetem joghallgatóinak tudományos folyóirata – a szerk.) főszerkesztőjévé választották. Ő volt az első afroamerikai ebben a pozícióban. Ez a folyóirat nagy presztízsnek örvend az amerikai elit körében és miután ezt sikerült elérnie, sok ajtó megnyílt előtte. De ezután még mindig meg kellett győzni az átlagos amerikai választót is arról, hogy megérdemli a támogatását. Érdekesség, hogy sok fekete szavazó eleinte úgy vélte, hogy túlzottan is az elit része, és ez probléma volt számára karrierje elején.

– Miközben Obama megválasztásakor a világ rácsodálkozott az Egyesült Államokra – lehetséges ez? –, ő maga „egynapos érzést” emlegetett.

– Elnöksége elején megkérdezték tőle, milyen érzés az Egyesült Államok első afroamerikai elnökének lenni, és erre azt mondta, hogy „ez az érzés körülbelül egy napig tartott, aztán sürgősen el kellett kezdenünk a problémákkal foglalkozni”. Természetesen, ez továbbra is fontos kérdés marad, pozitív és negatív értelemben egyaránt. A pozitív aspektusa: a támogatottsága a fekete szavazók körében megingathatatlan. Ez megnehezíti bármely, a Demokrata Párton belüli potenciális kihívója számára, hogy ringbe szálljon ellene a párt elnökjelöltségért a 2012-es előválasztásokon. A negatív aspektusa pedig az, hogy továbbra is van rasszizmus az Egyesült Államokban – közel sem olyan, mint korábban, de azért van. Emiatt az őt érő kritika – főleg az USA déli államaiban – olykor különösen kiélezett.

– A könyvében van egy fejezet, amelynek a címe Zen temperamentum. Az elnök karakteréről szól. Logika kontra érzelem. Önnek bőven volt alkalma közelről figyelni őt.

– Inkább hisz a logikus gondolkodásban, mint az érzelmekben. Előnyben részesíti az ésszerűséget, a racio­nális és nyugodt diskurzust az érzelem fűtötte vitával szemben. Amikor jelöltként indult az elnökségért és a gazdaság válságával kellett szembenézni, akkor nyugodt természete nagy segítségére volt abban, hogy legyőzze ellenfelét, John McCaint és elnökké válasszák. Most sokan úgy gondolják, hogy túl nyugodt és azt szeretnék, hogy mutasson több érzelmet. A logika meggyőzhet valakit egy érv igazáról, de csakis az emóció tudja az embereket igazán motiválni. Ezért támogatói körében is egy szenvedélyesebb, az elkötelezettségét erőtelje­sebben kimutató vezetőt akarnak látni. Az én véleményem nem változott, még mindig úgy vélem, hogy egy kiemelkedően okos és hatékony elnök. A választások előtt azt gondoltuk, hogy nagyon sikeres lesz, mint kommunikátor, de küszködni fog a kormányzással. Nagy meglepetésre ennek a fordítottja történt.

– Az elnök problémamegoldó technikájának érzékeltetésére a Rubik-kockát hozza fel példaként a könyvben.

– Valóban, Obama úgy kezeli a megoldandó problémákat, mintha a Rubik-kockát kellene kiraknia. A helyes kombinációt keresi, és ha megtalálja, akkor „megoldja” a problémát. De tudjuk, egyes problémák megoldhatatlanok.

– Obama nem csak Amerikát, hanem a világot és benne az Egyesült Államok szerepét is meg akarta változtatni.

– Megválasztása után rendkívül népszerű volt a világban, népszerűbb, mint az általa látogatott országok vezetői. De a népszerűség nem örök. Így tehát marad a kemény feladat, helyre kell állítani Amerika renoméját a világban. Azt hiszem, Hillary Clinton segített neki ebben. Ezt az erőfeszítést a közelmúltban gyengítette a WikiLeaks-féle kiszivárogtatás és egyébként sem volt annyi konkrét sikere, mint amennyit véleményem szerint remélt. Például a Közel-Keleten nem mennek jól a dolgok. Viszont komoly siker, meggyőzte Oroszországot és Kínát, hogy a világ többi részével együtt szankciókat léptessenek életbe Iránnal szemben. De eddig nem sikerült a retorikán túlmutató nagyszabású külpolitikai eredményeket elérnie. Úgy tűnik, hogy az USA nagy létszámban, nagy árat fizetve lesz jelen Afganisztánban 2014-ben is. A valóságban egy tálibok ellenőrizte Afganisztán Pakisztánt veszélyeztetné, amelynek pedig nukleáris fegyverei vannak.

– Az ígéret egy bennfentes könyve, aki összegyűjtötte és összerakta az Obama-puzzle darabjait.

– Körülbelül kétszáz interjút készítettem és nagyon nehéz volt, mert a történet folyamatosan alakult, miközben írtam. Mondhatnám olyan volt, mint valami mozgó célpont. Ez, vagyis a történelem menet közben történő megírása volt a legbonyolultabb dolog, amit szakmai értelemben valaha csináltam. De egyúttal nagyon kielégítő munka is volt. Szerencsés voltam, mert chicagóiként már sokat tudtam Obamáról, mielőtt elnök lett, kapcsolatban is álltam vele, meg a körülette lévő emberekkel, beleértve Biden alelnököt és Obama stábjának legfőbb embereit. Ez nagyon sokat segített, enélkül nem hiszem, hogy tudtam volna egy ilyen könyvet írni.

– Sok tapasztalat mutatja, elég veszélyes egy politikus számára, ha igen gyorsan, bátor víziókkal felemelkedik, de az ígéretei elpárolognak.

– Fennáll a csalódás veszélye és még nem tudjuk, hogy mi lesz ennek a következménye. De Obama még mindig némileg népszerűbb annál, mint általában gondolják. A személyes népszerűsége a negyven százalék felső tartományában mozog, és picit jobb, mint Bill Clinton vagy Ronald Reagan voltak az első elnöki ciklusuk azonos szakaszában. Ám úgy vélem, valós a veszélye annak, hogy ha nem sikerül megnyernie az újraválasztási kampányt, akkor az nagyon negatív hatással lehet sok fiatal amerikai idealizmusára.

– Túl vagyunk az elnöki félidőn. A kongresszusi választásokon a demokraták elvesztették a képviselőházat, és majdnem a szenátust is. Másfelől még két évig Obama az amerikai elnök és bőven van ideje teljesíteni. Ön szerint melyik demokrata elnököt követheti, az egy ciklust nyerő Cartert vagy a két cikluson át kormányzó Clintont?

– Túl korai erről beszélni, ez egyelőre rejtély és senki nem tudja biztosan megmondani. Ez lesz a következő könyvem témája. Egy biztos: bárkinek nagy hiba lenne alábecsülni Barack Obamát.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!