Egyre több gyanúsítottja van a hét eleji zuglói taxistámadásnak, már tizennégy sofőr ellen folyik eljárás önbíráskodás miatt.

Hétfő hajnalban a taxisok egy külföldi párt vertek meg, akik a VII. kerületi bulinegyedből hazafelé tartva arra lettek figyelmesek, hogy az őket szállító autó taxiórája ezerforintonként pörög. Szóltak a sofőrnek, hogy álljon meg, és fizetés nélkül mentek tovább. Később leintettek egy másik taxist, akinek a telefonján próbálták megmutatni, hogy hova szeretnének menni.

Rájöttek, hogy már közel járnak, és ebből az autóból is kiszálltak, a sofőr mobilja a nő kezében maradt. A férfi és a sofőr ekkor kezdtek dulakodni, a pár pedig futásnak eredt, majd a telefonnal együtt egy harmadik autóba is beszálltak. Végül a riasztott kollégák a Thököly út és a Zichy Géza utca kereszteződésénél állították meg az autót, és verték meg, fújták le gázsprayjel az amerikai párt, annak ellenére, hogy azonnal visszaadták a náluk maradt mobilt.

A szakmát a taxirendelettel sem sikerült megtisztítani a hiénáktól, akik sok gondot okoznak a tisztességes sofőröknek is. A belváros mellett a pályaudvarokon és a Vásárcsarnoknál is rendszeresen drosztolnak hiénák. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke korábban úgy nyilatkozott a Blikknek, hogy ezek az alvilági sofőrök sokszor elüldözik a tisztességes taxisokat a jobb helyekről.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!