Halló, itt Puskás!

Ha Puskás Amerikában születik, ma filmek tucatjai szólnának kalandos életéről.

De mivel Pesten látta meg a napvilágot 1844 szeptemberében, alig három és fél évvel a forradalom előtt, inkább csak a mi hősünk. Édesapja hajózási vállalkozó volt. A kis Tivadar Pesten, majd a bécsi Theresianumban, végül pedig a budapesti Műegyetemen tanult, de tanulmányait – atyja anyagi nehézségei miatt – kénytelen volt abbahagyni. A nyelveket beszélő ifjú kitűnően vívott, lovagolt és zongorázott, ráadásul istentelenül nagy vállalkozó kedvvel áldotta meg a sors. Szóval minden együtt volt ahhoz, hogy világpolgár legyen.

Aranybányából telefonközpontba 1873-ban a bécsi világkiállítás (na meg az egy évvel korábbi londoni útja) adta az ötletet, hogy megnyissa Kelet-Európa első utazási irodáját. A busás haszonból egy évvel később Amerikába hajózott, ahol földeket vásárolt és aranybányát nyitott.

Ez a vállalkozása nem hozott sikert, de megismerkedett a távíró technológiával, és hazatért Európába, hogy Londonban és Brüsszelben távíróhálózat-építési vállalkozásba kezdjen. Olyan távíróközpont kiépítését tervezte, amelynek segítségével a városok gyárainak és hivatalainak vonalai nemcsak a távírdával, hanem egymással is összekapcsolhatók. Az elgondolást az üzletemberek túl drágának tartották, úgyhogy egyelőre semmi sem lett a dologból.

Puskás ekkor hallott először Bellről és új találmányáról, a telefonról. Bell a philadelphiai világkiállításon mutatta be masináját, úgyhogy Puskás is odautazott.

Azonnal megértette az újítás jelentőségét, és közölte fivérével, Ferenccel: távírdaközpontok helyett valójában telefonközpontokat kell létrehozni. Pénze nem lévén, felkereste a korabeli „inkubátorházként” működő Thomas Alva Edisont, a New Jersey melletti Menlo Parkban. A „varázslót” sikerült meggyőznie a találmány fontosságáról, és két éven át dolgozott vele. Valószínűleg innen datálódik az a legenda, hogy Puskás találta fel a telefonközpontot. Pedig nem. (A telefonközpont elve megegyezik a távíróközpontéval, azt pedig F. M. A. Dumont francia mérnök szabadalmaztatta 1850-ben.) A legendát egyébként  maga Edison is táplálgatta egy ideig: 1911-es budapesti látogatásán egy portréja dedikációjában azt írta Puskás sógornőjének, hogy ő „volt az első a világon, aki a telefonközpont ötletét felvetette”. Kultúrtörténeti tény viszont, hogy a telefonbeszélgetések leggyakrabban ismételt szava, a „halló” Puskás találmánya.

Tudniillik, amikor Edisonnal dolgoztak a készülékek összekapcsolásának lehetőségén, Puskás rendszerint ezt mondta: „hallom”. Így volt vagy nem, ezt legalább senki sem cáfolta hitelt érdemlően.


Az Edison vállalat embere

Az első valódi telefonközpont végül Bostonban állt munkába 1877-ben. Óriási eredménynek számított, hogy akár 20 kmes távolságra is lehetett beszélni a központon keresztül! (Két évvel később látták el a telefonokat a véglegesített szénmikrofonnal, így egyesítve Bell, Edison és Puskás találmányát.)

Ugyanebben az évben Puskás már Edison európai megbízottjaként a fonográf elterjesztésén és az első telefonközpont létesítésén dolgozott, majd megkapta a kizárólagos jogokat arra, hogy a Monarchia területén építsen hasonló központokat. „Ha Amerika a korlátlan lehetőségek hazája, akkor Magyarország meg a korlátlan lehetetlenségeké” – mondhatta volna (ha mondta volna) Puskás ekkor.

Tudniillik – jó magyar szokás szerint – idehaza a pénzemberek nem láttak fantáziát a találmányban. Végül a két testvér saját pénzen nyitotta meg az első budapesti központot, 1881. május 1-jén.

Puskás ekkoriban már az Edison Társaság igazgatósági tagjaként dolgozott, és 1881-ben, a párizsi világkiállításon ő rendezte az Edison vállalat bemutatóját.

A kiállítás nagy szenzációja a fonográf és a villanyvilágítás volt. Valamint az az attrakció, hogy a párizsi Általános Telefontársaság telefonkapcsolatot épített ki a kiállítási pavilon és az Operaház között, és ezen keresztül egyszerre 16 vendég hallgathatta élőben az előadást. (Ezt a kísérletet egy évvel később, 1882. február 14-én Budapesten is megismételte: a telefon ekkor Erkel Hunyadiját közvetítette a Nemzeti Színházból a Vigadó nagytermében ülő publikumnak.) 1884 tavaszán Puskás megvásárolta a budapesti telefonközpontot.

Felszereltette az első nyilvános állomásokat Budapesten, modernizálta a hálózatot és a készülékeket, újabb három központot rendezett be. Mindez szinte felemésztette vagyonát. Hogy pénzhez jusson, sok mindennel próbálkozott
(aranybányászattal, olajfúrással – sikertelenül).

Baross Gábor ipari és kereskedelemügyi miniszter mentette meg Puskást és a helyzetet azzal, hogy államosította a telefonhálózatot, és bérbe adta a feltalálónak. (1888-ban törvényt fogadtak el a távírda, a távbeszélő és egyéb villamos berendezések létesítéséről és üzemeltetéséről, ezeket állami monopóliumnak nyilvánítva.)


Itt a Telefonhírmondó!

Puskást már az 1881-es párizsi operaközvetítés idején foglalkoztatta egy „hangsokszorozó” gondolata. 1892-re aztán kikristályosodott az elképzelés. Ekkor adta be szabadalmát az Osztrák–Magyar Monarchia Szabadalmi Hivatalába (majd még 18 országba) „Új eljárás telefonújság szervezésére és berendezésére” címmel.

A találmány lényege pofonegyszerű volt: egy beszélő hangját megsokszorozva, tetszés szerinti hallgatókészülék között szétosztani.

Kezdetben egy bemondó óránként olvasott fel híreket az 54 első előfizetőnek a Magyar utca 6-ban felállított stúdióból.

Hamarosan létrejött a budapesti hálózat is, amely már független volt a meglévő telefonvonalaktól és készülékektől. Az előfizetők szobájának falára két hallgatókészüléket szereltek fel, így egyszerre ketten is élvezhették az adást. Az előfizetők között számos kereskedő, üzletember volt, nem véletlen, hogy az első években a legfontosabbak a tőzsdei jelentések voltak. (Az indulás után két évvel már hét európai és egy amerikai városból közöltek árfolyamokat.) A Telefonhírmondó esténként és hétvégén hangverseny-, opera- és színházközvetítésekkel, irodalmi felolvasásokkal szolgált.

Az első amerikai telefonhírmondót Telephone Heraldnak nevezték. Egyik korabeli méltatója Frederick A. Talbot a nyelvoktatásban betöltött úttörő szerepét emelte ki 1901-es cikkében, mondván, a telefonhírmondó megalapítása óta sokan ennek segítségével fejlesztik francianyelv- tudásukat.

A kor nagyjai ódákat zengtek az új találmányról. „A Telefonhírmondó korunknak legelmésebb találmánya. Egy élő hírlap, mely minden nyomtatott hírt megelőz, a nap eseményeit odahozza helyünkbe: nappal értesít, tudósít, este pedig a színházi élvezeteket osztja szét otthon ezereknek” – írta például Jókai Mór. Puskást felvillanyozta a siker, és újabb üzleti utakat tervezett. Ám el már nem indulhatott. Március 16-án a Hungária szállóbeli lakásán szívrohamot kapott és meghalt.

A hangközlő újságot bátran tekinthetjük a rádió közvetlen elődjének. Puskás Tivadar mégis feltalált valamit, ami nélkül ma szegényebb lenne a világ.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!