Tűnő bálványok tere - így vagy úgy, de eltűnnek onnan a szobrok

Szomorú a szoborsors a Szabadság téren. Amit ide, Budapest közepére adott kor hatalma ereje teljében állított, azt a következő hatalom ereje teljében lerombolta, elvitette, átalakította. Így megy ez itt több mint kétszáz éve már.

Ezt a helyet valamiért minden korszellem kinézte magának, de a Szabadság tér története azt a soha el nem évülő és tulajdonképpen igencsak megnyugtató üzenetet hordozza, hogy a bálványok előbb-utóbb úgyis ledőlnek. Érdemes tenni egy sétát a Szabadság téren nem csak térben, de időben is. A tér Magyarországról mesél és arról, hogy az utódok mifelénk sosem tanulnak elődeik hibáiból. De még a vétkeikből sem.

A séta a 18. század végén kezdődik, ekkor építtette II. József a korban hatalmasnak számító Újépületet. Az átláthatósággal már akkoriban is akadtak gondok: mivel a lakosságot nem tájékoztatták arról, mi célból készült az erődszerű építmény, így sokáig csak találgatták, vajon elmegyógyintézetként vagy börtönként funkcionál-e. Az biztos, hogy 1793 és 1796 között már elfogott francia tisztek raboskodtak itt, ám legfontosabb szerepét az épület az 1848–49-es forradalom idején töltötte be. Ide zárták az elfogott szabadságharcosokat, és az épület falánál végezték ki Batthyány Lajost is. A kiegyezés után nyomdát vagy árvaházat akartak kialakítani benne, ám az Újépület az elnyomás, a vérengzés, a Haynau-korszak jelképévé vált, így sokáig követelték, hogy bontsák le azt – a bécsi udvar viszont épp ezért állt ellen, hiszen a főváros szívében a hatalom jelképeként tekintettek rá. De sorsát így sem kerülhette el: a század utolsó éveiben megkezdődött a lebontása.

1900-ban az épületkomplexum helyén már a Szabadság tér áll kezdetleges formájában, nevét a forradalom tiszteletére kapja. Ekkor épül az a neoreneszánsz stílusú palota, amelyen a város első köztéri Kossuth-emlékműve kap helyet. Az épület főhomlokzatán Kossuth, jobbján Petőfi, balján Eötvös József kultuszminiszter látható, a kompozíció sarkában feltűnik Gábor Áron ágyúja is. Jelenleg egy banképület dísze a téren. Húsz évig tart az egyetlen békés korszak a tér életében, ekkor épül a körben álló paloták nagy része is.

1921-ben viszont már új szobrok kerülnek a térre. A Trianon emlékére emelt szoborcsoport a négy világtájat szimbolizálja, emlékeztetve az elcsatolt országrészekre. Az alkotások neves művészek (köztük Kisfaludi Strobl Zsigmond) készítik. A monumentális szobrok körülölelik a tér közepén található virágágyat, amelyben 1928-ban felállítják az Ereklyés Országzászlót, ahová az ország minden tájegységéből (az elcsatolt részekből is) hoznak földet. A 20 méteres zászlórúd csúcsán egy esküre emelt kéz látható, melyet állítólag Horthy Miklós keze nyomán mintáztak meg, alján turul pihen. 1932-ben a Magyar Fájdalom szobrát (Emile Guillaume alkotása), 1936-ban a Magyar Feltámadás szobrát állítják fel a téren.

1945-ben új korszak kezdődik, a szovjetek minden irredenta emlékművet megsemmisítenek az országban. A Szabadság tér sem kerüli el sorsát: az országzászlót elbontják, nem sokkal odébb megépül a Szovjet hősi emlékmű. A szoborcsoport azonban még négy hónapig a helyén marad, meglehetősen érdekes kontextusba helyezve a két korszakot. Hogy hova lettek a szobrok, arról biztosat máig nem tudni, Horthy kezének is nyoma veszett. Néhány évig a Szent István-bazilika pincéjében őrizték a szobrokat, egyes kutatók szerint később megsemmisítették őket, mások szerint méretük és tömörségük okán ez nem valószínű, így feltételezik, hogy valahol még egyben vannak. Szobrok nem csak Budapestről tűnnek el: a Magyar Feltámadás szobrát 1940-ben, az I. bécsi döntés nyomán visszakerült Kassának ajándékozzák, ám 1945 utáni sorsa szintén ismeretlen. Egyedül a Magyar Fájdalom szobra nem veszett el – csak átalakult. Új címet, így új értelmet kap az akkori hatalomtól: Napfürdőző nő néven 1947-ben a Palatinus strandra kerül, majd 1973-ban a balfi gyógyfürdő parkjában állítják fel. A medencéből inkább tűnik fürdőző nőnek, mint megszemélyesített fájdalomnak.

A hősgyártás a Szabadság téren zavartalanul folytatódott, ám 1949-ben csúszik bele némi kis hiba. Ekkor leplezik le ugyanis a tér sarkán Guszev százados emléktábláját. Hogy ki is volt Guszev százados, azt még az avatóbeszédet mondó Goda Gábor, a főváros kulturális ügyeinek felelőse sem tudta, így a tábláról volt kénytelen lesni. „Népünk 1848–49-es szabadságharcával együtt harcoló, a cári önkényuralommal szembeforduló mártírhalált halt Guszev százados és társai emlékére állította a Magyar Néphadsereg” – ez volt a felirat, innen már könnyű volt beszélni. Apró kis bökkenő, hogy Guszev százados nem létezett, őt csak Illés Béla magyar író találta ki. A szerző fiktív hősét Mikojan szovjet államfő magyarországi látogatása során méltatta, innen már egyenes az út az emléktábláig. Illés egyébként azt állította, hogy Guszevről a minszki levéltárban talált adatokat, és ezt kétségbe vonni senki nem tudta, hiszen nevezett levéltár a második világháborúban porig égett. Guszev (ál)százados tábláját a rendszerváltás után vették le a falról, jelenleg a Fővárosi Képtárban tekinthető meg.

1950-ben viszont egy sokkal valóságosabb személy jelent meg a Szabadság téren: „A nagy Sztálinnak a hálás magyar nép” című kompozíció eredetije Sztálin 70. születésnapjára készült egy évvel korábban. A másolat viszont nem sokáig volt a helyén: 1956-ban sok más Sztálin-szoborhoz hasonlóan ledöntötték talapzatáról és megsemmisítették. Hogy az eredetivel mi lett, máig nem tudni.

A rendszerváltozás után újabb szoborállítási hullám jött: visszakerült a térre Bandholtz tábornok szobra, amelyet eredetileg még 1936-ban avattak fel, ám 1949-ben távolítottak el a térről. 1989 júliusában néhány nappal George Bush budapesti látogatása előtt állították helyre a hős hadfi szobrát, aki megakadályozta, hogy a román csapatok 1919-ben kifosszák a Magyar Nemzeti Múzeumot. Emellett emléktáblát kapott még Mindszenty József hercegprímás, az egyik sarokban pedig Széchenyi mellszobrát állították fel.

A 2000-es években a hősi emlékmű mellé került Ronald Reagan szobra, a tér amerikai nagykövetség felőli részén pedig Carl Lutz svéd diplomata emlékkövét is felállították.

A ’90-es évektől meg-megújuló erővel vetődik fel a szovjet emlékmű eltávolításának vagy átalakításának igénye. Csakhogy megtartásáról az 1991-ben kötött kormányközi megegyezés rendelkezik, amelyet az 1995-ben Moszkvában kötött magyar–orosz hadisíregyezmény is megerősít.

És így érkezünk el 2014. július 19-hez, amikor farkasszemet néz két emlékmű egymással, a főváros történelmileg talán legterheltebb terén. A szovjet felszabadítás és a német megszállás emlékműveinek monumentalitása szinte észrevehetetlenségre kárhoztatja a téren lévő többi műalkotást. A Szabadság tér legjellegzetesebb látnivalói miatt azonban továbbra is a kordonok, kerítés zárja el az Amerikai Nagykövetség épületét, a rongálások miatt védeni kell a szovjet emlékművet, és a tiltakozások miatt a kormány most kénytelen volt nem csak rácsokkal, kamerákkal is biztosítani, hogy Gábriel arkangyalt legfeljebb a repülő tojások sebezhessék meg. Nincs még egy tér ma Magyarországon, ahol ennyi elzárt terület lenne.

De hiába kordon, rendőr és kamera, a Szabadság tér kétszáz éves története világosan megmutatja: az erőszakolt emlékezetpolitika emlékművei így vagy úgy, de eltűnnek erről a helyről.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!