Hivatalosan is a Szabad Sajtó útján tartja az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) csoport március 15-i tüntetését, erről megkapták pénteken a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) értesítését. A kormány korábban két évre előre minden március 15-re, szinte az összes fontosabb belvárosi területre kapott közterület-foglalási engedélyt, de végül lemondtak az Erzsébet híd közeli helyszínről.

 
Németh András Péter felvétele

Mindenesetre a Milla már lefoglalta a következő 100 év minden március 15-éjére a Szabad Sajót útját, a bejelentést a BRFK tudomásul vette. Ezt megelőzően a Milla március 2-án Lebontott demokrácia, kormányozhatatlan ország címmel egész napos konferenciát tart a Merlin Színházban, többek között Ungváry Krisztián, Fleck Zoltán, Polyák Gábor, Sárosi Péter és Majtényi László részvételével.

Márciusra a Magyar Szolidaritás Moz­ga­lom is szervezkedik: 1-jén „ország­értékelőt” tartanak, civil szervezetek, neves szakemberek közreműködésével, átfogó képet adva „a mindnyájunkat érintő kérdésekről”. Felszólal Tétényi Éva, Majtényi László és Bitó László is. Majd 10-én Együtt egy új köztársaságért címmel tartanak tüntetést a szociális és szabadságjogokért a Kossuth téren. A Szolidaritás és a Milla egyébként arról tárgyal, hogy kölcsönösen, szervezetten részt vesznek majd egymás rendezvényein, illetve mozgósítanak is majd azokra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!