Túszul ejtett kormányok

Ámde nyugaton a helyzet változó, sajnos túlságosan is gyorsan. Ma már a hágai és a stockholmi kabinet fennmaradásához is szükségeltetnek szélsőjobb szavazatok. A – főként muzulmán – bevándorlók miatti társadalmi feszültség szélsőséges kihasználói betették a lábukat az ajtórésbe, jószerivel politikai túszukként tartják a holland és a svéd kormányt. Vannak aztán uniós országok, ahol ugyan nincs szükség a szélsőjobb parlamenti voksaira, ámde az mégis jószerivel túszaként tartja a kormányt, amely a saját szavazótáborát félti a radikálisok csáberejétől. Párizsban Sarkozy nem Chirac erélyével lép fel a szélsőjobb ellen, hanem gyakorta követi annak receptjeit (példa rá a romaügy kezelése), s mentségként a vitorlából kifogandó szelet emlegeti. Miként Budapesten is Orbán, aki mentségként (az őt kérdőre vonó nyugati konzervatívoknak) szeret éppen Sarkozy példájára hivatkozni. S így nem csoda, ha valójában mindketten túl gyakran látszanak engedelmes túsznak. De még nagyobb baj, hogy ily módon – a chiraci elhatárolódás helyett – szinte legitimálják a szélsőjobb „megoldásait”. Kockáztatva mindvégig, hogy csak még kapósabbá tehetik az eredetit, a „másolat” helyett. Van viszont egy nem lényegtelen különbség a nyugati és a keleti szélsőjobb megerősödése között. Mindkét fertályon rasszista jelszavakat hirdetnek, ám kétségtelenül merőben más az újsütetű muzulmán bevándorlók, s a századok óta ott lakó kisebbségek elleni uszítás. Való igaz, hogy a szintén szélsőséges iszlamista hatásoknak is kitett mozlimok sajnos növekvő része nem is akar beilleszkedni új társadalmába, míg ez az itteni romák túlnyomó többségére nem áll (és kivált nem azokra, akiknek van munkájuk). A zsidók szépen haladó asszimilációját meg történetesen a hajdani szélsőjobb gátolta, egészen a kiközösítésig, s hű utódként újnyilasaink éppen a beilleszkedést kifogásolják a náciktól örökölt tévhiteket táplálva. Így aztán Budapesten még annyi mentség sincs az összekacsintásra, mint Párizsban.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!