Újabb Bosznia?

Jordánia megbosszulja Moaz al-Kaszaszbeh hadnagy halálát – fogadkozott az ország államfője, II. Abdullah király. Az uralkodó éppen az Amerikai Egyesült Államokban tett látogatása során kapta a hírt, hogy a jordán hadsereg fogságba esett pilótáját brutális módon kivégezte az Iszlám Állam (IS).

„Önmagában Jordánia nem léphet fel a szervezet ellen, mert éppen úgy tartja kedve” – nyilatkozta dr. Lattmann Tamás nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszékének oktatója a Vasárnapi Híreknek. „A szunnita terrorszervezet Szíria és Irak államterületén szerzett magának fizikai hatalmat.

Az adott államok joghatósága továbbra is fennáll a területeken, így a nemzetközi jog szabályaival összhangban nagyjából azt csinálnak, amit akarnak. Ennek értelmében kérhetnek külső segítséget, ami akár azt is jelentheti, hogy másik állam is alkalmazhat fegyveres erőszakot az ő területükön. De amíg Jordánia nem kap Szíriától vagy Iraktól hozzájárulást, a más állam területén végrehajtott katonai akciója jogellenes lesz” – magyarázta a szakértő.

Tavaly júniusban Irak hivatalosan is arra kérte az Egyesült Államokat, hogy indítson rakéta- és légitámadást a területén, és az akciókhoz csatlakozni kívánó országok részvételét is jóváhagyta. Ennek köszönhetően ma már hatvan ország vesz részt a nemzetközi koalícióban. Így elég valószínű, hogyha Jordánia vagy más állam katonákat akarna Irakba küldeni, a kormány azt elfogadná. Ugyanakkor erre egyelőre kevés esély van. Noha a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg a múlt héten arról beszélt, hogy a légitámadások önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy az IS-t felszámolják a teljes térségben, az országok nem hajlandóak harcoló alakulatokat küldeni, csak kiképzőket.

Úgy tűnik, Irakban ez a segítség is elegendő lesz. Az elmúlt hónapokban jelentős területekről sikerült a dzsihádista csapatokat kiűzni, melynek következtében az IS korábbi támadó stratégiáját védekezőre cserélte. Az iraki kormány szerint még 2015-ben kiszoríthatják a szunnita terrorszervezetet az ország területéről.

A nemzetközi koalíció bombázásainak következtében rengeteg szélsőséges katona meghalt, és megsemmisült felszerelésük, irányítóközpontjaik és utánpótlási lehetőségeik jelentős része. A tavaly nyáron atomjaira hullott iraki hadsereg is kezd megerősödni az amerikai kiképzés hatására. Sőt Irak további támogatásra is számíthat, mivel Obama amerikai elnök arra kérte a Szenátust, hogy 8 százalékkal növeljék meg a Védelmi Minisztérium költségvetését.

Az összesen 38 milliárd dolláros emelésből 4 milliárdot közvetlenül az iraki felfegyverzésre fordítanának, és az amerikai hadsereg kapacitásainak bővülése is hozzájárulna Irak biztonságához. A nemzetközi szakértők is bizakodnak, noha számításaik jóval visszafogottabbak az irakiakénál: 6–18 hónapra becsülik azt az időt, míg az országban sikerül a terrorszervezetet felszámolni. A nagy kérdés azonban nem az, mikor tűnik el az utolsó dzsihádista katona Irakból, hanem az, hogy mi történik azután. Ugyanis az IS éppen azért tudott tavaly olyan hatalmas területeket megszerezni, mert az ország politikailag rendkívül megosztott volt. Azzal, hogy nemzetközi segítséggel kiűzik őket Irakból, a társadalmi, vallási ellentétek még nem oldódnak meg.

Szaddám Huszein több mint húsz évig tartó diktatúrája alatt a szunnita kisebbség került vezető szerepbe a politikában. A síitákra támaszkodó amerikai beavatkozást követően, 2006–2007 során olyan súlyos konfliktus alakult ki a szunniták és a síiták között, amelyet számos forrás már polgárháborúnak minősített.

A 2010-ben a síita Núri al-Maliki vezetésével megalakult kormány sem szorgalmazta a nemzeti megbékélést. Épp ellenkezőleg, Maliki nemcsak nyíltan diszkriminálta a szunnitákat azáltal, hogy minden jelentős pozícióba a saját vallási irányzatát követőket ültette, hanem az iraki hadsereget is arra használta fel, hogy az ellenséges szunnita vezetőkkel leszámoljon. Tehát nem véletlen, hogy számos, szunniták lakta területen tárt karokkal fogadták az IS katonáit.

Tavaly augusztusban sikerült ugyan megbuktatni az autoriter miniszterelnököt, de utódja, Haider al-Abádi érthető módon nem volt képes arra, hogy fél év alatt feloldja az évtizedes szunnita–síita szembenállást. A kormányfő hatalmas erőfeszítések árán fontos kormányzati pozíciókat adott szunnita politikusoknak, de legbelsőbb köreiből kiszivárgott információk szerint igazán nem bízik bennük. Óriási problémát jelent az is, hogy a Maliki-éra örökségeként továbbra is síitákból áll az iraki hadsereg. Máris etnikai tisztogatásokról és brutális akciókról szóló hírek kaptak szárnyra a szunniták között. Így a néhány évvel ezelőtti polgárháborús helyzet könnyedén visszatérhet, ha az IS elleni harc során a hadsereg behatol ezekre a területekre.

Ezért ha sikerül is a terrorszervezetet felszámolni az országban, a nemzetközi közösségnek – élén az Egyesült Államokkal – komoly szerepet kell majd vállalnia abban, hogy összebékítse az iraki síitákat, szunnitákat és kurdokat. Az optimistább forgatókönyvek szerint elég lehet egy magas rangú diplomatát felkérni, hogy közvetítsen a felek között. Munkáját elsősorban amerikai forrásból finanszírozott segélyekkel támogatnák meg, amely lehetővé tenné Irak gazdasági talpra állítását és a hadsereg további fejlesztését. Mások – például a 2010–12 között Bagdadban amerikai nagyköveteként szolgált James Jeffrey – úgy látják, csak hosszú távú nemzetközi jelenléttel lehet az országban szavatolni a békét. A boszniai államépítés mintájára egy békefenntartó misszió érkezne az országba, és kialakítanának egy nemzetközi protektorátust, amely felügyeli és irányítja az állami funkciók helyreállítását és a nemzeti megbékélést. A gond ezzel az, hogy Bosznia-Hercegovinában húsz éve van jelen a nemzetközi közösség, de segítsége nélkül az állam a mai napig nem képes önállóan működni.

 

----------------------------------------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!