Még csak két amerikai államban – Iowában és New Hampshire-ben – tartottak elnökjelölti előválasztást, máris látszik, hogy nehéz dolga lesz a mérsékelt politikusoknak, ha le akarják győzni a populistákat. Iowában – ha csak egy hajszállal is, de – el tudták kerülni, hogy a szélsőségesek diadalmaskodjanak. Viszont a február 10-i, szerdai megmérettetésen a republikánusoknál a teljességgel vállalhatatlan Donald Trump, míg a demokratáknál a magát jó értelemben vett szocialistának valló Bernie Sanders kerekedett felül. Ez jól mutatja, hogy az amerikai választóknak igencsak elege van a hagyományos politikusokból, akiket még mindig felelőssé tesznek a gazdasági válságért és a romló életszínvonalért. Íme, néhány idézet a két – ellentétes előjellel, de – radikális elnökjelölttől, akik szokatlan gondolataikkal meghódították a szavazókat.

Bernie Sanders (demokrata)
- Mialatt a gazdagok egyre gazdagabbak lettek, a jövedelmi egyenlőtlenségek elképzelhetetlen és undorító szintre emelkedtek. Nincs még egy olyan ország a földön, ahol akkora egyenlőtlenségek lennének, mint az Egyesült Államokban, és most rosszabb a helyzet, mint 1920 óta bármikor volt.
- Az oktatás egy jog, nem kiváltság. Forradalom kell az USA-ban, hogy az állam finanszírozza a felsőoktatást.
- Nem vagyok kapitalista. Demokratikus szocialista vagyok!
- Olyan kultúrát kell teremtenünk, mint amilyenre Ferenc pápa is figyelmeztet minket. Nem szabad mindennek a pénz imádatáról szólnia. Nem szabad beletörődnünk, hogy míg a milliárdosok a csodajachtjaik méretével versengenek, amerikai gyerekek éheznek és veteránok kerülnek utcára.

 

Donald Trump (republikánus)
- A Charlie Hebdo szerkesztőségének nagyobb esélye lett volna, hogy megvédje magát, ha van náluk fegyver.
- Messze én vagyok a legsikeresebb ember, aki valaha indult az elnökségért.
- Tudják, igazán nem számít, mit ír a média, míg otthon egy fiatal és szép popsi vár.
- Építek egy nagy falat. Higgyenek nekem, senki nem épít nálam jobb falakat. Drága lesz. Építek a déli határon egy hatalmas nagy falat, és kifizettetem Mexikóval. Emlékezzenek a szavaimra.
- Hideg van és esik a hó New Yorkban. Kellene egy kis globális felmelegedés!
- Az a különbség köztem és a többi jelölt között, hogy őszintébb vagyok és szebbek a nőim.
- Ha én leszek az elnök, ebbe az országba nem jönnek muszlimok.
- Mexikó nem a legjobb embereit küldi. Nem téged küldenek, hanem mindenféle problémás embert, akik hozzák magukkal a gondjaikat. Drogot hoznak. Bűnözők. Erőszakolók. De azt hiszem, vannak köztük jó emberek is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!