Micsoda világ! - Számos érdekesség köthető karácsony ünnepéhez, miközben ezek közül nem is mindegyik kapcsolható december 24-hez. Illetve, ma már igen, de korábban semmiképp…
Az egyik érdekesség az egyik legismertebb karácsonyi dalhoz fűződik. Amikor ugyanis azt dúdoljuk vezetés közben vagy fát díszítve, hogy jingle bells, jingle bells (magyar fordítása szerint: csengő szól, csengő szól), akkor valójában nem is karácsonyi dalt dúdolunk, hanem egy korabeli, eredetileg hálaadásra írt éneket.
A hálaadás észak-amerikai ünnep; a telepesek az őszi betakarítás végén – az USA-ban november negyedik csütörtökén – mondanak hálát az úrnak a terményért. Ekkor eszik a sült pulykát is. Egyes források szerint 1621-ben, az első bevándorlókat szállító hajó, a Mayflower fedélzetén is hálát mondtak az úrnak az óceán sikeres átszeléséért, az őszi hálaadás pedig csak a 19. század végén vált hagyománnyá.
Az eredeti Jingle Bells dalt James Lord Pierpont komponálta 1850-ben. A zene és a szöveg eleve az észak-massachusettsi szánversenyek hangulatát idézi, s mivel a szán kapcsolódik a hóhoz, a hó pedig a karácsonyhoz – a fülbemászó dal, idővel, „áthagyományozódott” decemberre, ami nem olyan meglepő, hiszen a hálaadás a karácsonyvárás kezdete is egyben. A dal sikerét mutatja az is, hogy 1965. december 16-án a Gemini 6 űrhajósai is ezt énekelték a világűrben, miután megtréfálva a földi iránytóközpontot, jelentették, hogy egy műholdra hasonlító tárgyat (értsd: a Mikulás szánja) észleltek, amelyik sarki orbitális pályán halad északról déli irányba, s hamarosan belép a légtérbe. Aztán az űrbe felcsempészett harmonika és csengőhangok kíséretében előadták a Jingle Bellst – amely ezzel az első koncertzenemű lett, amit élőben közvetítettek a világűrből.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
