Míg a Facebook vállalatként a történelem legnagyobb bukását mutatta be az amerikai tőzsdéken, a tévesen egyszerű közösségi oldalnak tekintett informatikai óriás körül egyre inkább sűrűsödnek a kérdőjelek. Etikai, politikai, társadalomlélektani kérdések sorjáznak. És ezeknek van közük az anyagi bukás okaihoz is – jobban mondva, az anyagi veszteséget ugyanazok a jelenségek okozták, amelyek a kérdéseket felvetik.
Viszonylag ismert tény, a Facebook eredetileg azért jött létre, hogy egyetemista közösségeken belül megkönnyítse a kapcsolattartást, legalábbis Mark Zuckerberg ezért hozta létre, pontosabban azért, hogy lányokkal ismerkedhessen. Ezért is volt elengedhetetlen a saját profilkép, arckép, amiről a nevét is kapta az akkor még valóban csak közösségi oldal. Olyan egyszerű termék volt, mint a faék, és olyan univerzális, mint a svájci bicska, és mivel a kezdeti időkben szándékosan nem akart piaci szegmenseket lefoglalni, nem célfejlesztésű szoftver volt, nem csak a beszélgetést szolgálta és nemcsak az ismerkedést, hanem gyakorlatilag bármilyen emberi kommunikációra alkalmas volt (eleinte még fájlmegosztásra is), a közönség szó szerint imádni kezdte. Ebből mára az lett, hogy – Zuckerberg bejelentése szerint – csaknem minden harmadik földlakó, tehát nagyjából 2,5 milliárd ember havonta legalább egyszer használja a Facebookot.
Túl nagy a kabát
Ez csodálatos hír kellene legyen a részvényesek számára. De akkor hogyan sikerült mégis ilyen hatalmasat bukni? Pont ezért. Ez a kabát ugyanis túl nagy.
A Facebook nem kevesebb, mint 42 százalékos bevételnövekedést könyvelhet el évente, és ez nem tartható. Egyszerűen azért, mert ezt a haszonkulcsot csak az állandó terjeszkedés képes biztosítani – viszont kezd eljutni arra a pontra, hogy nem lesz hová terjeszkedjen. A bolygó lakosságának harmada már használja, másik harmada olyan országokban él – Kínában, Oroszországban, Törökországban –, ahol tilos is használni, vagy legalábbis szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik a használata, piaci célközönségként marad a harmadik harmad, akik viszont – Indiában, Afrikában – még az alapvető infrastruktúrával sem mindig rendelkeznek, gondoljunk itt az olcsó, de legalábbis elérhető árú IT-eszközökre, de akár csak az áramellátásra. Nehéz lesz Szváziföldön terjeszkedni, ugyanis oda előbb el kéne vinni a huszonegyedik századot is. Tehát a piaci terjeszkedésnek valószínűleg már jövőre vége.
Botrányok sora
Lehetne növelni a forgalmat azzal, hogy több embert köt össze a cég, olyanokat is, akik nem ismerik egymást, erre vannak törekvések (például az okostelefon GPS-rendszere figyeli a tulajdonos által megtett utakat, és azok közeléből ajánlgat ismerősöket, cégeket, árukat), de azért ez kissé etikátlan, elvégre a felhasználó nem azért tart GPS-t a telefonjában, hogy őt figyeljék, hanem azért, hogy el ne tévedjen. A mozgási adatainak engedély nélküli felhasználása reklámcélokra bizony súlyos visszaélés – lenne, ha lenne erről bárhol a világon egyértelmű törvény. És itt érünk el az anyagi veszteség másik fő okához: az adatkezelési botrányokhoz.
A Cambridge Analytica csak egy botrány – bár a legnagyobb – ezek közül, gyakorlatilag hetente robban ki újabb és újabb skandalum, annak ellenére, hogy most már rettenetesen ügyelnek a Facebooknál a visszaélések lehetőségének elhárítására. A tiltott adatbányászatot, adatlopást, a bizalmas adatokkal való visszaélést lehet is szabályozni, cégen belüli rendcsinálással éppúgy, mint törvénnyel (ezt szolgálja az európai GDPR is), de az „emberi tényező” kivédhetetlen.
Miről is beszélünk? A Cambridge Analytica ott követte el a visszaélést, hogy primitív játékok és tesztek útján hozzáférést szerzett a felhasználók emberi kapcsolatrendszeréhez, és ezt, valamint más adataikat figyelembe véve profilokat alkotott róluk. Aztán a profilok adatait politikai manipulációra használta vagy használta volna. Ez egy nagyon kifinomult, igazán tudományos aljasság volt. Az ilyen tudományos módszerek kiszűrhetőek, de a jóval primitívebb eszközökkel operáló, rendszerint valamilyen politikai erő zsoldjában álló trollhadseregek nem. Ellenük csakis a profilelemzés vethető be és az állandó moderáció. Tehát a visszaélések ellen lehet is, kell is harcolni, de az állandóan sulykolt politikai propaganda ellen nincs hogyan. Nincs rá megfelelő eszköz – ha tiszteletben akarjuk tartani az amerikai törvényeket például a szólás és a vélemény szabadságáról. Innentől kezdve csak az nem használja fel propagandára az „oldalt”, ami már rég sokkal több közösségi oldalnál, aki nem akarja.
És minden hétre jut politikai manipulációs kísérlet, a legfrissebb épp az, hogy egy „meg nem nevezett állam” ügynökei megpróbáltak beavatkozni az Egyesült Államok novemberben esedékes képviselőházi választásaiba. Összehangolt kampánnyal, kissé modernebb eszközökkel, mint 2016-ban, de azért ez ugyanaz a brigád lehet. Ne akarjuk megnevezni az államot.
Eszköz, nem cél
Ezek ellen védekezni bizony sok pénzbe kerül, és csak a kiadási oldal tételeit növeli. A harmadik probléma a Facebookkal, hogy maga sem tudja, mi lesz, ha nagy lesz – és már nagy, sőt nagyon nagy. A kezdet kezdetén csak közösségi oldal szeretett volna lenni, de mert annak túl jó volt, elkezdtek hosszú távra tervezni.
Eleinte például nagyon támogatták az online játékot, aztán ez erősen háttérbe szorult, később az élő videók megosztását propagálták, de ez is zsákutcának bizonyult. Utána jött – körülbelül az Arab Tavasz idején – a sajtókorszak, amikor a bolygó legnagyobb és egyetlen médiacégévé akartak válni. Ez bizony majdnem sikerült, annyira mindenképpen, hogy a teljes világsajtó függőségi viszonyba került a Facebooktól, és az olvasók legnagyobb része is. Csak az elmúlt pár év politikai eseményei ráébresztették Zuckerbergéket, hogy a médiában hazudni is lehet, és annak kellemetlenek a következményei. Ebből következően most szabadulni próbálnak a sajtótól, és a magánszféra megosztását tűzték ki célul, mármint azt, hogy mindenki a családjáról, kutyáról-macskáról és az aznapi ebédről kommunikáljon, ha lehet, lakóközösségén belül – ennek volt része a Stories, amit a Snapchatről vettek át, és egy napon belül automatikusan törlődő, magánjellegű mozgóképes történetkék lettek volna benne. A funkció még él, de senki sem használja, tehát az újabb hosszú távú cél még homályos, bár annyi biztos, hogy – amint az összes korábbi terv is – rengetegbe fog kerülni.
Összegezve: mi lesz a Facebookkal? Elsősorban nem lesz a világ legjövedelmezőbb IT-cége jövőre. De nem fog széthullani sem, nem jut csődbe: valószínűleg megmarad a tisztes hasznot termelő állandó működésnél, ha és amennyiben rájön, hogy mit akar. Azaz arra, hogy mi szeretne lenni.
Ugyanis a megszűnése már most felmérhetetlen károkat okozna, és nemcsak a világgazdaságban, hanem az emberi kultúrában és kommunikációban is. Kicsit hasonlít a helyzet a reformáció korára: az akkori társadalom a könyvnyomtatás tényét viszonylag problémamentesen vette tudomásul, de arra nem számított senki, hogy a Bibliát is ki lehet nyomtatni, ráadásul modern nyelveken, minek következtében igen sokan elkezdenek foglalkozni vele.
A könyvégetés már akkor sem oldott meg semmit, és ha jobban megnézzük a vallásháborúkat, rájöhetünk, hogy az okaik – többnyire – nem is vallásiak voltak, hanem gazdaságiak, a Biblia, a könyvnyomtatás csak látszólagos kiváltója volt a harcoknak. Aztán lassan megtanult bánni az ember a nyomtatott betűvel. És a nyomdászok sem képzelték már magukat misszionáriusnak vagy prófétának.
Körülbelül ide kéne eljutnia a Facebooknak is – tekintsük eszköznek, ne célnak. De ez nem fog egyhamar sikerülni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
