Lenint ugyan nem látta, de szinte mindenki mást igen, és végigélte a történelem talán legsűrűbb két évszázadát Budapest legöregebb, közterületen álló fája.
A Lánchíd pesti hídfőjénél, a Széchenyi István – egykori Roosevelt – téren álló hatalmas akácot egyes források szerint 1789-ben ültették. A fa idősebb az őt körülvevő épületeknél: a Magyar Tudományos Akadémia székházánál, a Gresham-palotánál és a Lánchídnál is. A francia forradalom idején hajthatta első ágait, már terebélyesedett, amikor tanúja volt 1867-ben Ferenc József királlyá koronázásának, majd megélte Budapest robbanásszerű fejlődését, a millenniumi építkezéseket.
Nem kerülték el a 20. század sötét évei sem: az első, majd a második világháború. A Lánchíd építésének tehát éppúgy közelről volt tanúja, mint a megsemmisülésének, majd újjáépítésének. Ma már hajlott korúnak számít, de mankóra csak 200 éves kora óta szorul: az akácfa erősen megdőlt, így a ’80-as évek óta támasztékok tartják göcsörtös törzsét. Állítólag a Széchenyi téri fánál is idősebb, 250 éves lehet egy pesthidegkúti hársfa, ami egy magánház kertjében áll, és olyan hatalmas, hogy törzsét csak négy ember tudja körülölelni.
Híres még a XII. kerületben álló, mintegy 200 éves eperfa is. Kétszáz év körüli fák szép számmal akadnak a Margitszigeten is, az egyik ősplatán 635 centiméteres törzskörmérete miatt nevezetes.
A főváros ugyancsak régi, idén 150 éves kertészeti cége, a Főkert igyekszik pótolni és növelni a kezelésében lévő faállományt: tavaly ősszel 1700 fát ültettek, és a cél, hogy 2019-ig további 8 ezer üres fővárosi fahelyet ültessenek be.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!