Ahogy jövünk át a Lánchídon, akár autóval, akár gyalog, nem lehet nem észrevenni azt a hatalmas, látványra aranyban pompázó, kissé anorexiásnak ható szoborlányt, aki kísértetiesen – vagy csak avatárosan – nyúlánk, 6 méteres termetével szembehalad, vagy legalábbis -lép a forgalommal.

 
Fotó: Fényes Gábor

Eran Shakine izraeli szobrászművész épp azt a pillanatot kapta el, amint a „Budai lány” a Lánchíd kifutójára készülne vonulni. Hazafelé tart a pesti éjszakából a nyugodt és értékesebb Budára, ahol a lányok, legalábbis ránézésre, sokkal manökenalkatúbbak és magasra törőbbek, mint a Pesten maradó aprónép.

Az Art Market Budapest alkalmából még az ősszel felállított pop-up alumínium- platina lány az alkotó szándéka szerint azért került éppen erre a helyszínre, mert ez az a pont, „ahol a családias Buda találkozik a nemzetközi Pesttel, és a múlt teret ad a jövőnek” – akármit is jelentsen ez. A már a budapesti közbeszédben Neytiriként emlegetett óriás – James Cameron Avatárjában ő az Omaticaya Klán hercegnője – a Széchenyi téren is egyfajta tanítói szerepben tündököl: a kortárs képzőművészetet igyekszik közelebb vinni az egyszeri járókelőkhöz, leginkább olyan ismeretlen fiatalokhoz, akik múzeumokba ugyan már nem nagyon járnak, de az internet segítségével könnyen képbe kerülhetnek, legalábbis, ami az utca művészetét illeti. A Budai lány amolyan szelfipont is egyben – makulátlan erkölcsét megtartva jár kézről kézre a közösségi médiában.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!